A Tisza Párt bemutatta EÜ-programját: Forrásbőség, 6 hónapra rövidített várólisták
A Tisza Párt pénteken Vácon tartotta egészségügyi szakpolitikai konferenciáját, ahol Magyar Péter pártelnök mellett Hegedűs Zsolt ortopéd szakorvos, a párt egészségügyi szakpolitikusa is felszólalt. Ígéretük szerint az egészségügy a Tisza-kormány első számú prioritása lesz, ezt erősítve számos ígéretet tettek mind a szakemberhiány megoldására, a várólisták bővítésére és az elérhető gyógyulásra.

A Tisza Párt pénteken Vácon tartotta egészségügyi szakpolitikai konferenciáját, ahol Magyar Péter pártelnök mellett Hegedűs Zsolt ortopéd szakorvos, a párt egészségügyi szakpolitikusa is felszólalt. Ígéretük szerint az egészségügy a Tisza-kormány első számú prioritása lesz, ezt erősítve számos ígéretet tettek mind a szakemberhiány megoldására, a várólisták bővítésére és az elérhető gyógyulásra.
„Feladatunknak érezzük, hogy támogatást nyújtsunk a szakembereknek, hogy a tudásukat a köz javára fordíthassák… Hallani szeretnénk az érveiket, a kétségeiket, a szakmájuk erősségeit és problémáit, és ami a legfontosabb, a megoldási javaslataikat”
– fogalmazott Magyar, hozzátéve: a Tisza felerősíti az orvosok és ápolók hangját. A pártelnök kijelentette, hogy kormányra kerülve évente legalább 500 milliárd forinttal növelnék az állami egészségügy költségvetését, és kiemelt figyelmet fordítanának a megelőzésre. Ígéretet tett arra is, hogy bérrendezést hajtanak végre a nem-orvosi munkakörökben, és javítják a nővér-orvos arányt, hogy több ápoló segíthesse a betegek gyógyulását.
Szuperkórházak, rövidebb várólisták
A program része hét régiós szuperkórház létrehozása, valamint a meglévő intézmények fejlesztése, különösen vidéken. Magyar Péter szerint a jelenlegi 5–6 éves várólistákat 2027 végére maximum fél évre rövidítik, jobb szervezéssel, a humán erőforrás bővítésével és a külföldre távozott orvosok, ápolók hazacsábításával.
„2030-ra a lesajnált, kivéreztetett, Orbán Viktorék által szándékosan lezüllesztett állami egészségügy az egyik magyar sikerágazat lesz” – mondta.
A párt két, névadó programot is meghirdetett a szakemberhiány enyhítésére:
- a Hugonnai Vilma Program 15 milliárd forintos kerettel ösztönözné a fiatal orvosokat, hogy a hiányszakmákban – például háziorvosként, sürgősségi vagy aneszteziológiai területen – helyezkedjenek el,
- az Andrássy Katinka Program pedig szintén 15 milliárdból támogatná az ápolóképzést és ösztöndíjakat, enyhítve a jelenlegi, mintegy 40 ezres nővérhiányt.
Magyar Péter kitért arra is, hogy minden kórházi intézményben kiemelt figyelmet fordítanának a tisztaságra, a fertőtlenítésre és a higiénére, hogy csökkenjen a kórházi fertőzések száma.
Hegedűs Zsolt az új egészségügyi minisztérium élén
A Tisza Párt vállalta, hogy kormányra kerülve 16 év után újra létrehozza az önálló egészségügyi minisztériumot, amelyet szakmai szervezetekkel szoros együttműködésben irányítanának. A konferencián Magyar Péter Hegedűs Zsolt főorvost kérte fel arra, hogy állítsa össze a leendő minisztériumi vezetői csapatot. Az ezt követően a pódiumra lépő Hegedűs Zsolt már a beszéde elején leszögezte:
„Az egyik legfontosabb talán, hogy a Tisza Pártnak az egészségügy prioritás lesz. Ez lesz az egyik legfontosabb különbség az eddigi kormányzatokhoz képest.”
Hozzátette: az állami egészségügynek mindenkinek elérhetőnek kell lennie, függetlenül a fizetőképességtől, kizárólag a klinikai szükségletek alapján.
Szerinte Magyarország jelenleg 4,7 százalékot költ GDP-arányosan az egészségügyre, ami „nagyon alacsony az EU-hoz képest”. A lakossági önrész aránya ezzel szemben 25–30 százalék, míg az európai átlag 15 százalék, tehát az emberek úgy érzik, fizetniük kell a jobb ellátásért. „Ez egy igazságtalan rendszerhez vezet, és ezt mindenképpen orvosolnunk kell” – mondta.
Szakmai tapasztalataiból hozott példát is: Angliában minden beültetett protézis után a kórház többletforráshoz jut, ha megfelelő minőségben dolgozik. Ez szerinte ösztönzőként működik, segít megtartani a dolgozókat és csökkenteni a várólistákat.
Hegedűs kiemelte, hogy a Tisza programjában nagy hangsúlyt kap a prevenció. Ennek részeként országos programokkal csökkentenék a dohányzást és az alkoholfogyasztást, ösztönöznék az egészséges táplálkozást, valamint az egészséges élelmiszerek áfáját is mérsékelnék.
Ígérete szerint minden páciens egyszerű, érthető tájékoztatást kap majd az ellátás minőségéről, a szűrésekről, betegségekről és megelőzési lehetőségekről. A tervek között szerepel egy központi zöld szám létrehozása is, ahol a betegszolgálati munkatársak segítik a pácienseket a szűrővizsgálatok elérésében.
„Transzparencia, őszinteség és emberség” – ezek fogják jellemezni az egészségügyet a Tisza kormány alatt a párt elnöke szerint. Magyar hangsúlyozta, hogy nem az oligarchák magánberuházásait támogatnák, hanem a kisebb vidéki kórházakat fejlesztenék, például Fehérgyarmaton, Mátészalkán, Hévízen vagy Keszthelyen.