Ma 06:16

Felháborodtak a háziorvosok Takács Péter megalázó szövege miatt

Felháborodtak a háziorvosok Takács Péter megalázó szövege miatt

Elutasítja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége, hogy a szakmai szervezetnek bármi köze lenne a Tisza Párthoz, hiába vádolja meg őket ezzel a Facebook-posztjaiban Takács Péter államtitkár. A magyar orvostársadalom a politikai preferenciái szerint kifejezetten színes, de ez sosem téma a kamarában, hiszen ott szakmai ügyekkel foglalkoznak, és a betegek érdekeit képviselik elsősorban.

Az egészségügyi államtitkár rendkívül dehonesztáló megjegyzésre ragadtatta magát, amikor arról beszélt, hogy a háziorvosok maradékelven választódnak ki az egyetem után. Keczéry Attila háziorvos a Kontrollnak azt mondta, hogy Takács Péter számára az nyilvánvalóan kellemetlen, hogy a MOK egyértelműen megfogalmazza a hibákat és a problémákat az egészségügy területén. Március 8-án egy demonstrációt is tartottak „A magyarok egészsége többet érdemel” címmel, azóta a kormányzat pártpolitikát folytató szervezetnek titulálja a MOK-ot, ami nyilvánvalóan nem fedi a valóságot. Keczéry emlékeztetett arra, hogy akkor még a DK-val igyekezett összemosni őket a hatalom, ma már „természetesen” tiszásoknak bélyegzik őket.

„A háziorvosok kedélye sokat javulna, ha államtitkár úr az elhangzott mondatai után nem visszatámadna, hanem bocsánatot kérne a helytelen fogalmazásért. 

Ezt ugyanis képtelenség lesz kimagyarázni. Soha nem hagyhatnák el ilyen mondatok a száját egy egészségügyi vezetőnek” - fogalmazott portálunknak Keczéry Attila, hozzátéve, hogy az orvoskamara és az egészségügyi kormányzat közötti szakmai egyeztetések teljesen jó hangulatban zajlanak, pártpolitikáról ott szó sem esik. 

A háziorvos szerint az államtitkár magától nem fog bocsánatot kérni, mert ez a habitusával összeegyeztethetetlen. Ha viszont a főnöke, Pintér Sándor kérné ezt tőle, akkor más volna a helyzet. Keczéry azt is elmondta, hogy a háziorvosi fórumok olyan fokú megaláztatásnak élik meg azt, amit róluk mondott az egészségügyi államtitkár, ami komolyan roncsolhatja az egész alapellátási morált: 

„Rettentően felháborodottak és megbántottak. Hiába teszik a dolgukat nagyon rossz finanszírozási körülmények között, mégis azt kapják, hogy ők csupán az orvosi szakma legalja.”

Takács Péter az Ultrahang podcast műsorában mondta azt: „a háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be.” Korábban az egészségügyi államtitkár a Magyar Orvosi Kamarát is kritizálta, amikor megkérdőjelezte a MOK legitimitását, és egy külföldi hálózat részének titulálta. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre