Ma 16:03

Orbán Viktor bejelentette a 14. havi nyugdíj első kifizetését

Orbán Viktor bejelentette a 14. havi nyugdíj első kifizetését

Orbán Viktor csütörtök reggel bejelentette, hogy 2025 februárjától megkezdik a 14. havi nyugdíj kifizetését. A miniszterelnök közlése szerint a jogosultak a rendes havi ellátásukon és a 13. havi nyugdíjon felül a 14. havi nyugdíj első heti összegét, vagyis az új juttatás negyedét kapják meg.

A bejelentés részleteiről Gulyás Gergely beszélt a csütörtöki kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint

  • az átlagos pluszjuttatás 65 ezer forint,
  • az intézkedés pedig 170 milliárd forintos terhet jelent a költségvetésnek.

A 14. havi nyugdíj teljes összegének kifizetése a miniszterelnök szerint fokozatos lesz: „egy évvel később a következő rész, és így tovább”. A Fidesz már 2006-ban, ellenzéki pozícióból is felvetette a 14. havi nyugdíj bevezetését, ám azóta egyszer sem valósult meg az ígéret, és soha nem került be ténylegesen a költségvetésbe.

Zsiday Viktor: a kifizetés „kompenzáció”, de hosszabb távon jelentős teher lehet

Megkeresésünkre Zsiday Viktor befektetési szakértő arról beszélt, hogy a most bejelentett egyheti 14. havi nyugdíj valójában a nyugdíjak és a bérek közötti növekvő különbséget próbálja mérsékelni. 

„A nyugdíjak folyamatosan leszakadnak a bérektől, és ezekkel az összes ilyen 13. meg 14. havi nyugdíj kiegészítésekkel gyakorlatilag azt csináljuk, hogy próbáljuk így visszaterelni, vagy egy kicsit ne távolodjanak el annyira a bérektől.” – fogalmazott. 

„A bérek sokkal gyorsabban nőnek, mint a nyugdíjak. Így a nyugdíjasok életszínvonala leszakad a dolgozókétól, úgyhogy ez a lépés végül is ennek valamiféle kompenzálására szolgál.” – tette hozzá.

A bejelentés idei költségvetési hatásáról Zsiday azt mondta, hogy „az első részlet biztosan nem lesz komoly teher, mert ez a költségvetést nem üti meg.” A hosszabb távú terhekről ugyanakkor már másként nyilatkozott:  „Amikor ez ki fog épülni, és a teljes 14. havit ki kell fizetni, attól függően, hogy milyen adóhatásokkal számolunk, kb. 0,5–0,6 százaléka a GDP-nek évente. Az már nem olyan kicsi teher, de az elméletileg 4 év alatt fog beépülni.”

A lépés politikai kontextusára csak röviden tért ki, amikor úgy fogalmazott: „nyilván kampánycélokat szolgál, ezt tudjuk.” Zsiday szerint ugyanakkor a kérdés jóval túlmutat az egyszeri kifizetésen, mert – mint mondta – „ez a nyugdíjkérdés egyébként egy nagyon nagy kérdés, úgyhogy külön megérdemelne egy önálló, széles körű szakmai egyeztetést és közmegegyezésen alapuló rendezést.”

Karácsony Mihály: a 14. havi nyugdíjnak „nincs nyoma a költségvetésben”, és a rendszer aránytalan lenne

A bejelentést Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke is kommentálta a Kontrollnak, aki szerint a 14. havi nyugdíj első heti kifizetése addig nem tekinthető valós intézkedésnek, amíg nincs nyoma a költségvetésben, mondván, „ami most itt kering a sajtóban, az csak egy propaganda. Mindaddig, amíg a 2026. évi költségvetési törvényben nem látjuk viszont ennek a kiadását, addig mondhatom azt is, hogy hiszem, ha látom.”

A mostani konstrukciót aránytalannak tartja, mert bár mindenki a saját nyugdíjának negyedét kapná meg, a különbségek abszolút értékben rendkívül nagyok lennének. Ahogy fogalmazott: 

„Egy alacsony és egy kiemelkedően magas nyugdíj esetében a 25 százalék teljesen eltérő összeget jelent: aki 100 ezer forintból él, az 25 ezret kapna, míg az egymilliós nyugdíj esetében ez már 250 ezer forintot jelentene.”

Úgy véli, a kisebb nyugdíjak esetében indokolt lenne nagyobb támogatást biztosítani, míg a magas nyugdíjakkal rendelkezők esetében kisebbet. „Mi azt gondoljuk, hogy az alacsony nyugdíjasoknak többet kellene adni, és a magas nyugdíjjal rendelkezőknek kevesebbet” – fogalmazott.

A bejelentés hivatalos státuszáról azt mondta: az ilyen ígéretek helye a Parlamentben van. Úgy fogalmazott: „Ha egy pártelnök bejelent valamit, akkor annak az a rendje, hogy másnap benyújtja a költségvetési törvény módosítását, mert ez a közigazgatási útja a döntésnek.”

A két politikai tömb stratégiáiról szólva úgy fogalmazott: a Tisza Pártnak elsősorban a nyugdíjas korosztály megszólítása jelent kihívást, míg a Fidesz számára inkább a fiatalabb generációk támogatásának megerősítése lehet a prioritás.

A 14. havi nyugdíj tényleges bevezetésének ütemezéséről, a szükséges költségvetési módosításokról és a további részletekről egyelőre nem adott ki újabb tájékoztatást a kormány.


Fotó: Orbán Viktor/Facebook
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
advertisement
Kapcsolódó tartalmak