Ma 11:30

Magyar Péter nyert a bíróságon, kérdésessé vált, véleménycikknek tekinthető-e az Index tiszás „adóterve”

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Magyar Péter nyert a bíróságon, kérdésessé vált, véleménycikknek tekinthető-e az Index tiszás „adóterve”

A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, amely szerint az Index véleményt közölt, amikor a tiszás „adótervekről” írt – közölte Magyar Péter a Facebookon. Az ügy nyáron még a progresszív adózásról szólt.

Az Index információink szerint első fokon azzal érvelt, hogy a cikk valójában nem a TISZA Pártról, hanem a TISZA Gazdasági Kabinetje és szakértője által megfogalmazott tervekről szólt, és nem állították, hogy a TISZA hivatalos programjáról írtak volna. Szerintük ők csupán véleményt közöltek, amit az is alátámaszt, hogy a címben azt írták: adóemelésre készülhet a Tisza Párt, nem pedig azt, hogy erre készül.

A bíróság első fokon elfogadta az érvelést, az Ítélőtábla azonban most új eljárás lefolytatására utasította. Hiába tekintette véleménycikknek az Index a saját anyagát, a kormány erre és a tiszás nyilatkozatokra építette a nemzeti konzultációt. A cikket szemléző Ripostot és Mandinert viszont egy másik bíróság helyreigazításra kötelezte.

A TISZA adóügyének története egészen nyárig nyúlik vissza, amikor az Index egy aláírás, és szerző nélküli „feljegyzést” jelentetett meg, amely szerint a párt progresszív adótáblát tervezne bevezetni, amennyiben hatalomra kerül. 

A sávos rendszerben 22 és 33 százalékos adókulcsokat javasolt a dokumentum, amelynek valódiságáról jelenleg is vita folyik a bíróságon. Ez azonban nem akadályozta meg az Indexet abban, hogy novemberben egy ehhez kísértetiesen hasonló dokumentumot hozzon nyilvánosságra: ekkor az egyoldalas feljegyzés helyett egy ezernél is több oldalt tartalmazó gazdasági tervet mutattak be.

Kontroll kiderítette a dokumentumról, hogy azt nagyrészt mesterséges intelligencia felhasználásával készítették. Ezt később Rácz András elemző is megerősítette, aki a CopyLeaks platformot használva arra jutott: a dokumentum nem áll kapcsolatban a valósággal, ugyanakkor az AI-detektálás 49,1 százalékot mutatott. Rácz a „Tisza adó 2” dokumentumot – amelyet az Index három részletben töltött fel – úgy jellemezte, mint „valószínűleg AI által generált, elég buta hamisítványt”. 

Ez sem akadályozta meg Orbán Viktort abban, hogy egy Facebook-videóban felhasználja a dokumentumot a következő szöveggel: „600 oldalnyi tömény balos megszorítás. Ez a Tisza megszorító csomagja.”

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
advertisement