Ma 09:51

Szőlő utca: már 2013-ban tudott a visszás esetekről a minisztérium

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Szőlő utca: már 2013-ban tudott a visszás esetekről a minisztérium

A Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma már 13 éve tudta, hogy Juhász Péter Pál több kiskorú lánnyal is problémás viszonyt ápol a Szőlő utcai nevelőintézetben – ez derül ki a HVG birtokába jutott, ügyészséghez közeli forrásból származó dokumentumból. Ráadásul a minisztérium saját maga kezdeményezte az adatkérést, és meg is kapta a részletes információkat Juhászról, ám semmiféle intézkedésre az ügyben nem került sor.

A minisztériumi akkori megkeresésre a Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálata, azaz a korabeli legfőbb illetékes gyermekvédelmi szerv három vezetője 2013. január 16-án levelet küldött, amelyben három érintett kiskorút név szerint is megjelöltek, akikkel kapcsolatban Juhász gyanúsan járt el.

A levélben olyan munkatársak elérhetőségeit is megadták, akik további információkkal tudtak szolgálni, és a három gyermek teljes iratanyagát is csatolták, hogy a minisztérium még teljesebb képet kapjon az ügyről. A HVG forrása szerint ezekből az adatokból egyértelműen kirajzolódhatott Juhász szerepe.

A minisztériumnak küldött tájékoztatást Molnár László, a szakszolgálat akkori igazgatója is aláírta, most pedig a HVG kérésére meg is erősítette az irat valódiságát. Molnáron kívül az igazgatóhelyettes és egy másik vezető beosztású kolléga is aláírta a dokumentumot, amely nem tartozik a szokványos ügymenethez.

A levelezés a minisztérium szociális és családügyi államtitkárságán keresztül zajlott, amelyet akkor Soltész Miklós irányított, aki ma a Miniszterelnökség államtitkára. A dokumentum szerint a megkeresést a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárság tette, ám az akkori helyettes államtitkár nem kívánt megszólalni, és Soltész Miklóshoz, illetve Fülöp Attilához irányította a HVG munkatársait. Fülöp Attila 2013-ban a család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár volt, jelenleg pedig a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, és a Fidesz egyéni jelöltjeként indul Budapest 4-es választókerületében.

A lap a Miniszterelnökséget és a Belügyminisztériumot is megkereste az után érdeklődve hogy milyen vizsgálatok vagy intézkedések követték a 2013-as figyelmeztetést. Érdemi választ csak a Belügyminisztérium adott, amely annyit közölt: a folyamatban lévő büntetőeljárásról a Központi Nyomozó Főügyészség illetékes nyilatkozni.

Nem ez az első alkalom, hogy arról értesül a közvélemény, hogy a hatóságoknak már évekkel az ügy mostani kirobbanása előtt tudomásuk volt a Szőlő utcai nevelőintézetben történt visszás esetekről.

Lapunk is beszámolt arról a 444 birtokába került e-mail-ről, amely arról tájékoztatta a szerkesztőséget, hogy

már 2022 szeptemberében névtelen bejelentés érkezett a hatóságokhoz arról, hogy mi folyik az intézményben.

Az akkori bejelentő, aki az intézet egyik dolgozója volt, 15 pontban sorolta fel az intézmény vezetésével kapcsolatos problémákat, a levelet pedig a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság akkori vezetőjének címezte.

A bejelentés időszakban, a javítóintézet fenntartása már a Belügyminisztériumhoz tartozott, viszont érdemi intézkedés az ügyben akkor nem történt.

A hatóságok késlekedése akkor is felmerült, amikor a legfőbb terhelt, Juhász Péter Pál letartóztatása után fél évet vártak a rendőrök a házkutatással a Szőlő utcai intézményben; az eljárás elhúzódása ugyanis önmagában is teret adhatott a bizonyítékok részbeni eltüntetésére.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak