A Samsung-ügy folytatását ígérte Magyar Péter, még durvább esetekkel jöhetnek elő a gyárról
Fidesz-közeli emberek által szivárogtatott ügyekkel is előállhat a Tisza Párt a választási kampányban. Magyar Péter a Telexnek adott interjújában azt állította, hogy az eddig napvilágot látott információknál is durvább dolgaik vannak, amikkel elő is fognak jönni.
A Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje szerint nagyon fontos lenne az alkotmányozó többség megszerzése a választásokon, mert így lehetne könnyebben lebontani a Fidesz 16 év alatt bebetonozott struktúráját. Magyar Péter beszélt a miniszterelnöki vitáról, a Fidesz gátlástalan módszereiről, az ügynökaktákról és arról is, hogy mi volt az álma.
Egy miniszterelnöki vitának magától értetődőnek kellene lennie egy demokráciában, ehelyett „Orbán Viktor bujkál”, a választás közeledtével viszont egyre inkább nőni fog rajta ez a nyomás a Tisza Párt elnöke szerint. Mivel a kormánypártban is ismerik a felméréseket, amelyek között van több is 10 százalékos Tisza előnyt mért, van arra esély, hogy Orbán az utolsó pillanatban mégis elvállalja a vitát - mondta Magyar Péter a Telex hétfői műsorában.
Magyar tavaly a Partizánban egy éve arról beszélt, hogy egy kampányhoz 10-20 milliárd forint kellene, most viszont elárulta, hogy ennek az összegnek a töredéke áll rendelkezésükre, mindössze pár száz millió forint:
„Puritán kampányra készülünk, ezzel is példát akarunk mutatni, hogy lehet puritán módon is kormányozni”
Óriásplakátjaik sem lesznek, csak a kistelepüléseken tesznek majd ki néhány kisebb plakátot. Szerinte éppen ez jelenti a Tisza DNS-ét, hogy közvetlenül találkoznak az emberekkel, és hogy 50 ezer önkéntesük vesz részt a kampányban.
A Tisza frakcióját nem lesz egyszerű vezetni, mivel minden politikusuk a saját választókerülete érdekeit fogja képviselni. Frakcióvezetőre viszont még nincs kiszemeltje, és nem is egyedül fogja ezt eldönteni. A Tisza szakpolitikus arcai, Orbán Anita, Kapitány István és Kalmár András mellett hamarosan további szakembereket fognak bemutatni, az egyelőre hiányzó oktatásügyi szakértő személyére is van már jelölt a fejében.
A tiszás jelölteknek ütésállóknak kell lenniük
A tiszás jelölteket célzó esetleges kormánypárti lejáratásokról Magyar azt mondta, igyekeztek „a legmélyebben utánanézni az egyéni jelölteknek”, és nem számít arra, hogy valós (lejáratásra alkalmas) információk előkerülnének. Arra számít, hogy gusztustalan támadások érik majd őket, azzal a szándékkal, hogy megtörjék a jelöltjeiket, és hiteltelenítsék a közösségüket, de ez a Fidesznek nem fog sikerülni.
„Lesz olyan, amit tudunk és nyilvánosságra fogunk hozni” – reagált Magyar arra a korábbi állítására, hogy belső NER-es körökből származó terhelő információkat, azaz „atombombákat” is láthatunk még ebben a kampányban. A Telex által felgöngyölített gödi akkumulátor-gyár ügyében is sokan jelentkeztek már náluk.
Eléggé súlyos, még az eddigieknél is súlyosabb információkat fogunk nyilvánosságra hozni tanúkkal, felvételekkel
– fogalmazott.Továbbá vannak NER-es vállalkozókkal, sőt a kormánytagok magánéletével összefüggő információik is. Utóbbit viszont, hogy „ki kit csal, és hogyan él”, a Fidesszel ellentétben sosem fogják használni, mert nem akarnak az ő szintjükön kommunikálni. A kérdésre, hogy létezik-e egyáltalán a bekamerázott szobában készült felvétel, és miért nem hozták nyilvánosságra, Magyar annyit mondott: „lehet, hogy még vágják, vagy rendeltek új AI-t, vagy új kínai vagy orosz szoftvert kellett beszerezni”.
Miről nem akar beszélni a kampányban?
Azt mondta, nincsenek álmatlan éjszakái az állítólagos videó miatt, bár így is csak 3-4 órákat alszik. Magyar hasonló dezinformációnak nevezte, hogy azt terjesztették egy számára idegen fiatalról, hogy az a fia, aki részt vett Orbán Viktor évértékelőjén. Arra számít, hogy még ennél is régebbi ügyeket fognak elővenni az életéből, például amikor 2021-ben válás-közeli helyzetben volt a volt feleségével, szerinte a volt igazságügyi minisztert is zsarolták ilyen lehetséges felvételekkel.
Én jól ismerem Orbán Viktor volt személyi titkárát. Mesélt nekem sok mindent a családi életükről, de nem fogok odáig süllyedni, hogy ezekről beszéljen, pedig tudna cifrákat mondani.
Magyar hangsúlyozta, hogy soha nem fogyasztott kábítószert, ezért ilyen felvétel nem is jöhet ki róla, majd felsorolt néhány kormánypárti politikust, aki szerinte közismerten él ilyen szerekkel. A Tisza Párt tervezett drogpolitikájáról azt mondta, a szigorú büntetési tétel helyes, és a terjesztőket kell igazán büntetni, nem a fogyasztókat. Pártja érdemben kezelné az egymillió magyar alkoholbeteg problémáját is.
A klímaváltozás súlyos hazai hatásainak kezelésére a Tisza-kormány egy környezetvédelmi minisztériumot is felállítana, ahol komplexen, több szakág bevonásával dolgoznának a problémákon. Szerinte a zöld átállásból is győztesen lehetne kijönni megfelelő megoldásokkal. Hangsúlyozta a tudatos edukáció szerepét a környezetvédelem témájában.
Az ügynökakták megnyitása
A Tisza programjában szerepel az is, hogy meg fogják nyitni az ügynökaktákat, Magyar szerint a társadalom jogos elvárása, hogy nyilvános legyen, ki az elkövető és ki az áldozat Szerinte ez nemcsak az erkölcsi jóvátétel miatt fontos, hanem mert rengeteg embert lehet vele zsarolni. A magyar közélet is másképp alakult volna, ha a csehekhez vagy németekhez hasonlóan a magyar társadalom is transzparensen kezeli ezt a kérdést. Ő minden akta legyen nyilvánosságát tételét látná jónak, hogy ne lehessen szemezgetni belőlük.
A kérdésre, hogy a nagyvállalatok vezetői vagy oligarchák megpróbálták-e felvenni vele a kapcsolatot, azt mondta: ha ez megtörtént is, a kollégái elhárították ezeket a kéréseket, mert jelenleg ellenzéki vezetőként nem feladata a gazdaság szereplőivel egyeztetni. Ezeket a találkozókat miniszterelnökként szintén transzparensen bonyolítaná le.
Az Út a börtönbe program Magyar szerint amiatt nem szerepel a programban, mert ez pusztán egy „brand”, amibe beletartozik hazánk csatlakozása az Európai Ügyészséghez vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének visszaállítása.
Akik bűncselekményt követtek el, börtönbe kerülnek. Ha a magyar rendőrség, ügyészség, a bíróságok vagy a NAV úgy végezte volna a feladatát, ahogy kellett volna, hogy végezze, sokan már nem a magángépeket izzítanák, hanem bentről énekelnék A börtön ablakában-t.
– jegyezte meg.
Magyar Péter álma
A pártelnök akkor lenne igazán csalódott, ha az „elsíbolt 20 ezer milliárd forintból” a magyar igazságszolgáltatás nem tudna érdemi részt visszaszerezni, legyen az Hatvanpusztán, Batidán, vagy Matolcsy Ádámnál a dubaji luxuslakásban. Továbbá akkor is csalódott lenne, ha ezek az emberek nem nyernék el a méltó büntetésüket. A pártelnök a jövő héten személyesen is találkozik a legfőbb ügyésszel, akit a Magyar Nemzeti Bankból ellopott milliárdokról biztosan kérdezni fog, és hogy hogyan lehet az, hogy senki nincs még letartóztatásban.
Magyar úgy látja, hogy az oroszokkal muszáj konstruktív viszonyt kialakítani geopolitikai és történelmi adottságok miatt. Szerinte az energetikai diverzifikáció sem azt jelenti, hogy „nem fogjuk beszerezni az orosz olajat, ha az adott esetben az olcsóbb”, hanem hogy készen kell arra állni, hogy több országból tudjunk beszerezni nyersanyagot. Arra a kérdésre, hogy a Tisza Párt győzelme esetén Orbán vajon elismerné-e a vereségét, Magyar azt válaszolta: álmodott erről egyszer. „De ez csak álom, mert ilyet soha nem fog tenni, pedig az is szerepelt benne, hogy Gulyás Gergelyen keresztül felhív és gratulál a Tiszának.”