Ma 20:34

Több, mint 500 szakember írta alá, hogy távolítsák el Ézsi Robint a Nyírő Gyula éléről

Több, mint 500 szakember írta alá, hogy távolítsák el Ézsi Robint a Nyírő Gyula éléről

Mindössze néhány nap alatt 509 pszichiáter állt ki többek között amellett, hogy távolítsák el a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (Nyírő OPAI) éléről Ézsi Robin főigazgatót, akinek a vezetése alatt már több tucat szakorvos felmondott. 

„A magyar lakosság pszichiátriai ellátását végző orvosok jelentős része” aláírta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azon nyilatkozatát, amiben szolidaritásukat fejezték ki a budapesti kórházak ügyeleti ellátását biztosító orvosokkal kapcsolatban, akik korábban már jelezték, hogy március végétől nem vállalnak több ügyeletet, mint amennyit a törvény szerint kötelező ellátniuk - írja a Telex. A budapesti pszichiáterek ezért most úgy határoztak, hogy három követelésüket megvalósíttatják a döntéshozókkal. Ezek a következők: 

  • az OPAI élére a szakmából érkező megbízott főigazgatót nevezzenek ki,
  • biztosítsák a szakorvosi jelenlétet valamennyi budapesti pszichiátriai ügyeleten,
  • erősítsék meg a budapesti pszichiátriai ellátórendszer struktúráját és infrastruktúráját.

A kamara szerint az ország minden régiójából érkeztek már támogatások a célkitűzéssekkel kapcsolatban: rezidensek, osztályvezetők, professzorok, kisvárosi szakrendelők és egyetemi centrumok orvosai is támogatólag nyilvánultak meg az üggyel kapcsolatban. A MOK szerint ennek a kezdeményezésnek köszönhetően, hogy „a pszichiátriai szakma széles köre személyes felelősséget érez az ellátás biztonságáért”, és támogatólag lép fel a budapesti szakemberek követeléseivel kapcsolatban is. 

A nyilatkozatot aláírók azon a véleményen vannak, hogy a pszichiátriai ellátás krízise „nemcsak a fővárosi osztályokon, hanem ambulanciákon, gondozókban, vidéki ellátóhelyeken is nap mint nap” megtapasztalható. Szerintük egyértelműen a rendszerszintű problémákról árulkodik, hogy a területen tartós a létszámhiány, infrastrukturális elmaradások vannak és a szakmai párbeszéd is sok kívánnivalót hagy maga után. 

A budapesti pszichiátriai ellátás válsága sokáig egyáltalán nem volt szem előtt, január végén kezdett róla cikkezni a sajtó, miután 40, a Nyírő OPAI-ban dolgozó orvos aláírt egy petíciót, amiben a kórház vezetését tették felelőssé azért, hogy kevesebb mint két év alatt 15 szakorvos elhagyta az intézményt, valamint osztálybezárásokat is sürgettek. A kórházat olyan sok szakember elhagyta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóságnak más intézményekből kellett átvezényelni az orvosokat, hogy ne omoljon össze az ellátás. 

 Ézsi Robin főigazgató 2024 óta áll a Nyírő OPAI élén, amely az ország legnagyobb és legfontosabb pszichiátriai intézménye. A férfi a végzettsége szerint üzemorvos, korábban pedig az asztrológiát és mágiát oktató Nimród Életbölcseleti Akadémiát vezette. 

A MOK és más szakmai szervezetek már többször is nyomatékosították, hogy azonnali, akut beavatkozások, köztük a Nyírő OPAI főigazgatójának menesztése szükséges ahhoz, hogy a budapesti ellátás helyreálljon. A kamara elnöke, Álmos Péter szerint az Okfő nem mond igazat arról, hogy szakszerű a budapesti ellátás, szerinte sokkal inkább vészhelyzet van. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre