Bejelentette visszalépését Kunhalmi Ágnes
A szocialista politikus szerint döntésével a Fidesz győzelmét akarja megakadályozni. A körzetben korábban a DK jelöltje, Ternyák András is visszalépett.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton közölte, hogy nem indul el a Budapest 8-as egyéni választókerületben. Facebook-bejegyzésében azt írta: „a rendkívüli idők rendkívüli döntéseket igényelnek”, hozzátéve, hogy nehéz döntést hozott meg.
A politikus hangsúlyozta, visszalépésének célja, hogy ne a Fidesz jelöltje nyerje el a mandátumot. Mint fogalmazott: „Nem kockáztathatom és nem is kockáztatom a körzet sorsát”, majd emlékeztetett arra is, hogy 2014-ben „56 szavazattal kikapni a Fidesztől” személyes tapasztalat számára.
Kunhalmi kiemelte korábbi eredményeit is: 2018-ban sikerült visszafordítania a XVIII. kerület politikai irányát, majd 2019-ben az önkormányzatot is megszerezték. Bejegyzésében arra kérte támogatóit, hogy a „rendszerváltásra” szavazzanak.
A körzetben korábban a DK jelöltje, Ternyák András is visszalépett. A bejelentést hivatalosan Dobrev Klára tette meg, bár Ternyák szerint saját döntéséről volt szó.
A Tisza Párt színeiben Virágh Gabriella indul a választáson.
Kunhalmi Ágnes egyike volt annak a négy MSZP-s politikusnak, akik függetlenként, de párttámogatással vágtak neki a kampánynak. Közülük már hárman visszaléptek: Vajda Zoltán és Szabó Sándor korábban hozták meg ezt a döntést, míg Hiller István továbbra is kitart jelöltsége mellett.
