Szuverenitás amerikai segítséggel: Vance a Karmelitában kampányolt Orbán mellett
A Karmelitában tartott közös sajtótájékoztatót Orbán Viktor és J. D. Vance, amelyen a kétoldalú kapcsolatok erősítése mellett hangsúlyosan megjelentek a magyar választási kampány és a nemzetközi konfliktusok kérdései is.
A Karmelitában tartott közös sajtótájékoztatót Orbán Viktor és J. D. Vance, amelyen a kétoldalú kapcsolatok erősítése mellett hangsúlyosan megjelentek a magyar választási kampány és a nemzetközi konfliktusok kérdései is.
A sajtótájékoztatón több nyílt politikai üzenet is elhangzott – nem véletlenül, hiszen J. D. Vance látogatása a kampány hajrájára esik, és egyértelműen Orbán Viktor melletti kiállást szolgálja. Az alelnök nyíltan beszélt a vasárnapi választásokról, jó esélyt lát Orbán győzelmére, és bár hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok bármely megválasztott magyar kormánnyal együttműködik, továbbá világossá tette, hogy az általa „amerikai–magyar aranykorszakként” jellemzett időszak a jelenlegi kormányhoz kötődik, és ezt az együttműködést szeretnék folytatni.
A megszólalásokban visszaköszöntek a magyarországi kampány fő narratívái is, Vance ugyanis élesen bírálta a „brüsszeli bürokratákat”, akik szerinte gazdasági nyomást gyakorolnak Magyarországra, és arra biztatta a választókat, hogy ne ideológiai címkék mentén döntsenek, hanem a nemzeti érdekeket tartsák szem előtt. Orbán Viktor ezzel párhuzamosan arról beszélt, hogy Európa Ukrajna-stratégiája megbukott, és a szankciós politika nem hozta meg a kívánt eredményeket, miközben a közel-keleti fejlemények miatt felértékelődött az orosz energia szerepe.
Az orosz–ukrán háború kérdése is többször előkerült. Orbán a kárpátaljai magyarok helyzetét emelte ki, különösen az ukrán sorozások kapcsán, míg az orosz hadsereg tevékenységéről nem beszélt részletesen. Vance ennél is tovább ment, azt állította, hogy ukrán titkosszolgálatok próbálhatnak beavatkozni a magyar választásokba, egyúttal „nevetségesnek és feleslegesnek” nevezte a háborút, amely szerinte kizárólag diplomáciai úton zárható le. Azt is furcsának nevezte, hogy egyesek oroszpártisággal vádolják Donald Trumpot, miközben – érvelése szerint – az európai energiapolitikai döntések végső soron Ukrajna helyzetét gyengítették.
Szó esett a gazdasági és energetikai együttműködésekről is. Orbán Viktor szerint Magyarország energiabiztonsága kulcskérdés, míg Vance úgy fogalmazott, hogy Európának nemcsak energiafüggetlenné, hanem „energiadominánssá” kell válnia. Az amerikai alelnök külön méltatta Orbánt, akit „államférfiként” jellemzett, és szerinte kulcsszerepet játszik abban, hogy az energiaárak nem emelkedtek még drasztikusabban.
Eredménykényszer
Egy amerikai alelnök nem repked csak úgy a világ körül kampánydíszletként – egy ilyen út mögé mindig tesznek valamilyen felmutatható eredményt” – mondta Győri Gábor a Telexnek. A Policy Solutions Amerika-szakértője szerint a Vance-látogatás mellé ezért várhatóan társítanak valamilyen megállapodást vagy bejelentést, még ha annak érdemi súlya korlátozott is lesz, és akár korábban is tető alá hozható lett volna.
A közel-keleti helyzettel kapcsolatban Vance kijelentette, hogy az Egyesült Államok elérte katonai céljait Iránnal kapcsolatban, ugyanakkor a konfliktus lezárásához szükség van arra, hogy Teherán „normális államként” működjön és tárgyalóasztalhoz üljön Washingtonnal. Hozzátette, hogy személyes meggyőződése szerint a háborúk megítélésében az is fontos, hogy „Isten jó oldalán” álljanak, és azért is imádkozik, hogy Irán ne vessen be atomfegyvert.
J. D. Vance budapesti látogatása ugyanakkor nem ér véget a sajtótájékoztatóval: az amerikai alelnök a nap folytatásában az MTK stadionban is színpadra lép Orbán Viktor mellett, Magyarország szuverenitásának jegyében
Fotó: Orbán Viktor/Facebook
