Ma 19:28

Korrupció miatt emelnek vádat a korrupció ellen létrehozott hatóság elnöke ellen

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Korrupció miatt emelnek vádat a korrupció ellen létrehozott hatóság elnöke ellen

Bár az Integritás Hatóságot eredendően a korrupció elleni fellépés érdekében hozták létre, most éppen a szervezet elnökével szemben indult eljárás, akit három bűncselekménnyel is meggyanúsítottak. Biró Ferenc Pállal szemben az ügyészség befejezte a nyomozást, az ügy pedig a vádemelés után hamarosan a bíróságra kerülhet. 

Az ügyészség szerint Biró az Integritás Hatóság elnökeként a sajátja mellett béreltetett egy másik felső kategóriás hivatali autót is, amit átengedett a feleségének, ezzel hivatali visszaélést követett el és közel 14 millió forintos kárt okozott az IH-nak. A nyomozók gyanúja szerint hűtlen kezelést is elkövetett tanácsadói szerződésekkel és egy családi ismerős foglalkoztatása révén.

A Blikk megszólaltatta dr. Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjét, aki elmondta, hogy a Főügyészség az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és társa ellen folytatott ügyben a nyomozást befejezte és az ügyiratokat az érintettek részére megküldte, a vádemelésre ezt követően kerülhet sor. 

Az eljárás eredményeként a megalapozott gyanú szerint Biró Ferenc Pál mint az Integritás Hatóság elnöke, e minőségében eljárva több bűncselekményt követett el. Terhére hivatali visszaélés bűntette, közokirat-hamisítás bűntette és közel 100 millió forintnyi – a hatóság vagyonát érintő – vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette volt felróható.

Bíró a Blikkel írásban azt közölte, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el, a hatóságokkal együttműködik, az ügyben korábban tett nyilatkozatait fenntartja. 

Biró Ferencet az Integritás Hatóság elnökeként először 2025. január közepén gyanúsították meg jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel, majd a gyanúsítások száma egyre nőtt. Biró Ferenc 2023 júniusában törvénymódosításért lobbizott, amelynek keretében mentelmi jogot is kért magának.

A 2022-ben létrehozott intézményt a korrupció elleni harc szándékával hozták létre, ez volt ugyanis a feltétele annak, hogy Magyarország egyáltalán hozzájuthasson a befagyasztott uniós pénzekhez, melyek folyósítását a Magyarországgal szemben indított jogállamisági mechanizmus keretében indított eljárásban függesztették föl.  

Fotó: ATV/YouTube

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak