Összeomlott az Aranykonvoj-ügy hivatalos indokolása
Az ügyészség szerint nem volt megfelelően alátámasztva az Aranykonvoj-ügyben érintett hét ukrán magánszemély nemzetbiztonsági kockázata, így kijelenthető, hogy az ügy hivatalos indokolása nem állja meg a helyét.

Az ügyészség szerint nem volt megfelelően alátámasztva az Aranykonvoj-ügyben érintett hét ukrán magánszemély nemzetbiztonsági kockázata, így kijelenthető, hogy az ügy hivatalos indokolása nem állja meg a helyét.
Az ukrán pénzszállítók ügyvédje, Horváth Lóránt mindezt az után közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék megküldte neki a Fővárosi Főügyészség főügyészhelyettesének meghallgatásáról szóló feljegyzést a hét ukrán magánszemély kiutasításának ügyében.
Ebből megállapítható, hogy a megismert minősített adatok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a bíróság megfelelően ellenőrizze a közigazgatási határozat megalapozottságát és érdemi döntést hozzon. Hivatkozva a Kúria 3/2025. Jogegységi határozatára, az ügyészség úgy vélte, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem támasztotta alá kellő bizonyítékkal a nemzetbiztonsági kockázatra utaló állításokat.
Ez pedig Horváth Lóránték szerint egyértelműen igazolja azt a korábbi felvetésüket, hogy az ukrán pénzszállítók elfogása, fogva tartása, majd kiutasítása, valamint vagyonuk lefoglalása politikai döntésen alapult.
Az ügyvéd közleményében – melyet a 24.hu hozott le - arra is felhívja a figyelmet, hogy a történtek megalapozhatják több, korábban már említett bűncselekmény gyanúját, köztük a hivatali visszaélést, a terrorcselekményt, a jogellenes fogva tartás minősített esetét, a testi sértést, a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazást, valamint a kényszervallatást.
A kulcsszereplő
Az Aranykonvoj-ügy idején Rogán Antal jobbkezeként Farkas Örs töltötte be a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkári posztot, és a VSquare szerint a pénzszállítók elleni félresikerült akció mögött is Farkas Örs állt.
Az eset kapcsán a parlamentben Farkas akkor arról beszélt, hogy nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel az aranykonvoj titkosszolgálati kapcsolatokkal és komoly harctéri tapasztalattal rendelkező kísérete.
Sajtóértesülések szerint az eredeti akció célja állítólag fegyverek felderítése volt, de mivel fegyvert nem találtak, az ügyet pénzmosási irányba terelték, és ehhez utólag külön jogszabályi alapot teremtettek a NAV bevonására.
Erről az államtitkár akkor úgy beszélt, hogy az a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lehetőségeit bővíti ehhez a helyzethez, hogy ezt normálisan le tudják nyomozni. „Kérdés például, hogy ezek a konvojok korábban megálltak-e Magyarországon. Vagy például, hogy az az összeg, amit ők a papírokban szerepeltettek, a gépjárműben valóban annyi van-e - akkor is, amikor belép a határon és akkor is, amikor kilép a határról. Ezek mind olyan típusú kérdések, amikre válaszokat kell találni.” – sejtetette Farkas Örs.
Farkas Örsről ugyanakkor később az derült ki, hogy az ukrán pénzszállító lekapcsolásának éjszakáján több más belügyes államtitkár társaságában hivatalos volt egy magánbuliba, melyet a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese, Demeter Tamás tartott egy somogyi birtokon, a Zselicvölgy Szabadidőfarmon, ahol Demeter altábornagyi kinevezést ünnepelték.
A rendezvény viszont elsősorban azzal került be a hírekbe, hogy balesetben életét vesztette egy résztvevő, egy navos dandártábornok, a NAV ugyan később megerősítette az értesülést, melyet azonban korábban azért nem akartak nyilvánosságra hozni, mert az állítólag zavarta volna az akcióval kapcsolatos hivatalos tájékoztatást.
Farkas egyébként a Fidesz listáján indult a mostani parlamenti választásokon, ám ott kieső helyén szerepelt, így nem jutott mandátumhoz.
Az ügy
Az ukrán pénzszállító konvojt 2026. március 5-én tartóztatták fel a TEK és a NAV emberei, majd lefoglalták a 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és készpénzt. Az elfogott, megbilincselt személyzetet másnap Záhonynál kiutasították az országból. A konvoj az osztrák Raiffeisen és az ukrán Oschadbank között szokványos módon szállított eszközöket. A NAV ennek ellenére pénzmosással gyanúsította meg az ukránokat.
Több vezető fideszes politikus a kampányban arról beszélt, hogy az aranyszállítmánynak a Tisza Párt finanszírozásához is köze lehet, bár ezt semmivel sem bizonyították. A volt kormányfő pedig azt állította, hogy „dollármilliárdokat szállítottak Magyarországon keresztül nyugatra az elszegényedett Ukrajnából.
Foto: YouTube/TEK




