A Magyar Közlönyből tudták meg az alkotmánybírák, hogy nem költöznek a József főhercegi palotába
Az Alkotmánybíróság csak a Magyar Közlönyből értesült arról, a kormány nem támogatja azt, hogy a József főhercegi palotába költözzenek.

Az Alkotmánybíróság csak a Magyar Közlönyből értesült arról: a kormány nem támogatja azt, hogy a József főhercegi palotába költözzenek.
Az Alkotmánybíróság (AB) ezt a Hvg megkeresésére árulta el. A múlt csütörtöki Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány felülvizsgálja az állami intézmények költöztetéseit a budai Vár épületeibe, és a Nemzeti Hauszmann Program, illetve a Budavári Palotanegyed megújítására vonatkozó beruházásokat is át fogják vizsgálni.
Itt szerepelt az is, hogy a kormány „az Alkotmánybíróság egykori József Főhercegi Palota épületében történő elhelyezését nem támogatja.”
A Hvg ezután fordult az AB-hez, hogy kommentálják a hírt, akik pedig szintén a Magyar Közlönyből értesültek erről.
A budavári Szent György téri József főhercegi palota újjáépítése öt évvel ezelőtt kezdődött, jelenleg pedig már közel 100 milliárdot költöttek el rá, de még mindig nem tudni, A most is zajló negyedik ütem ára bruttó 13,5 milliárd forint, amiből csak a „reprezentatív terek előkészítő kivitelezése” valósul meg, ami a belsőépítészeti költségeket és a berendezést nem is tartalmazza. Azt 2023-ban jelentették be, hogy az Alkotmánybíróság ide költözik.
Az Orbán-kormány még 2025-ben hozott egy törvénymódosítást, amely szerint 2028. január 1-től a Szent György tér 4. szám alatti József főhercegi palota az Alkotmánybíróság hivatalos székhelye. Ezt a Tisza-kormány egy újabb törvény-módosítással még átírhatja, de az is elképzelhető, hogy nem fog változni: 23 évig legalábbis az Alkotmánybíróság törvényes székhelye egy olyan esztergomi épület volt, ahol a testület valójában soha nem működött.
Kép: alkotmanybirosag.hu





