A Kutyapárt támogatásával bejutott képviselő kezdeményezte a hegyvidéki önkormányzat feloszlatását
A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska a testület október 22-i ülésére. A feloszláshoz legalább 10 képviselő igen szavazata kell a 18 tagú testületben.

A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska a testület október 22-i ülésére. A feloszláshoz legalább 10 képviselő igen szavazata kell a 18 tagú testületben.
A képviselő erről szóló posztjában azt írta, hogy a lépés nem volt könnyű, mert „2024-ben a kerület egyértelműen a változásra szavazott”, de úgy látja, két év után nem úgy működik az önkormányzat, ahogy azt a hegyvidéki lakosok elvárják.
Visi Piroska szerint ebben a helyzetben az a legtisztességesebb, ha időközi választáson a helyiek „olyan polgármestert választhatnak, aki képes végrehajtani a hegyvidékiek által elvárt változásokat, és működtetni a kerületet”.
A feloszlás nem jelentene leállást, az új testület felállásáig az önkormányzat és intézményei ugyanis zavartalanul működnének.
Kovács Gergely polgármester érdemi kísérletet sem tett arra, hogy együttműködést alakítson ki a pártok között, nincs meg a többsége a testületben, és alpolgármester sincs – sorolta kifogásait Visi, aki kevesli a megvalósult fejlesztéseket, és attól tart, hogy nem sikerül majd elfogadni a jövő évi költségvetést. A képviselőasszony 2024-ben a Kutyapárt támogatásával egyéniben szerzett mandátumot, azóta viszont Kovács Gergely az egyik legkeményebb kritikusa lett.





