Két éve nyomoznak Mészáros egyik vasúti cégének ügyében, de még senkit sem gyanúsítottak meg
Az állam olyan vasúti munkákat is kifizethetett Mészáros Lőrinc cégének, amelyek az átvételkor még nem készültek el, az emiatt 2024-ben indult nyomozásban azonban azóta sincs gyanúsított.

Az állam olyan vasúti munkákat is kifizethetett Mészáros Lőrinc cégének, amelyek az átvételkor még nem készültek el, az emiatt 2024-ben indult nyomozásban azonban azóta sincs gyanúsított.
Tanúkat ugyan már hallgattak ki, iratokat is bekértek a rendőrök a GSM-R2 nevű vasúti fejlesztés ügyében, de gyanúsított továbbra sincs. A nyomozás azután indult el 2024-ben, hogy a Szabad Európa megírta, az állam papíron olyan munkákat is átvehetett a kivitelezőktől, amelyekkel valójában még nem végeztek.
A nyomozás állásáról most a Magyar Hang érdeklődött a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál, ahonnan azt válaszolták, hogy „a nyomozás folyamatban, gyanúsítotti kihallgatás nem történt”. A rendőrség szerint tanúkat hallgattak ki, iratokat kértek be és adatokat gyűjtöttek, ennél többet azonban a nyomozásra hivatkozva nem árultak el. A lap úgy értesült, hogy házkutatások és iratlefoglalások is voltak, ezeket hivatalosan nem erősítették meg.
A fejlesztés lényege, hogy a MÁV saját kommunikációs hálózatot kapjon a fontosabb vasútvonalak mentén, optikai kábelekkel és mobilátjátszó tornyokkal, amely segíti a mozdonyvezetők és a forgalomirányítók közötti kapcsolattartást, és a biztonságosabb vonatközlekedést is szolgálja. A munkát Mészáros Lőrinc R-KORD-ja az i-Cell Mobilsofttal közösen nyerte el, eredetileg 58,85 milliárd forintért, végül azonban a tervezettnél kevesebb készült el, később és több pénzből.
Volt olyan szakasz, ahol a korábbi feltárás szerint már aláírták az átvételt, miközben még a kábelárkot sem ásták ki.
A Szabad Európa 2024-es cikke szerint ez történt az Ajka–Boba részen, amelynek optikai munkáit a Székesfehérvár–Boba szakasz részeként 2021 decemberében készre jelentették és átvették. Más helyszíneken a szükséges berendezéseket csak hónapokkal az iratokon szereplő átvétel után szerelték fel, a lap információi szerint viszont az állam az átvételek után már fizetett is.
A MÁV a munka minőségére is panaszkodott, egy levélben 19 pontban sorolta a hibákat, ám az építési minisztérium akkor azt közölte, hogy a kivitelezők javítják a problémákat, és csak az ellenőrzések, jóváhagyások után fizetik ki a számlákat.
Közben a kormány 2023-ban kivette az érintett munkákat az uniós támogatási programból, így azokat teljes egészében a magyar költségvetésből kellett fizetni. A befejezésre később további 17,2 milliárd forintot adtak, az R-KORD pedig a minisztérium akkori válasza szerint a háború, a járvány és az árfolyamváltozás miatt megnőtt költségekkel indokolta, hogy több pénzt kér.
A beruházás közben több alvállalkozó is arra panaszkodott, hogy az R-KORD nem fizette ki az elvégzett munkáját, az elmaradt pénzek körüli vitákról a Kontrollon is írtunk. Marczingós László ügyvéd januárban azt állította, egyik ügyfelének a cég 80 millió forintot ajánlott, ha cserébe lemond a több mint 900 milliós követeléséről, ezt azonban nem fogadták el.
A 2024-es feltárás után Vadai Ágnes akkori DK-s képviselő Polt Péter legfőbb ügyésztől kérdezte meg, tesznek-e valamit a hatóságok. Polt a kérdést feljelentésként továbbította, ezután indult el a nyomozás, amelyben azóta sem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.
Fotó: SzolnokON / Facebook





