Cserhalmi György: „Nem lehet engem megvenni”

Mitől marad szabad az ember akkor is, amikor a hatalom engedelmességet vár tőle? Lehet-e nemet mondani az elismerésért cserébe kínált hallgatásra? Mit érnek a díjak, a sikerek és a szerepek, amikor az élet a legkiszolgáltatottabb helyzetbe kényszerít bennünket? És vajon mikor értjük meg igazán, hogy a legfontosabb dolgokat nem lehet színpadra vinni, mert azok magáról az életről szólnak?

Cserhalmi György, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze a Sorsok Mögött vendégeként személyes emlékein, történelmi tapasztalatain és életének meghatározó fordulópontjain keresztül beszélt szabadságról, hatalomról, művészi felelősségről és elmúlásról. Nyersen, olykor ironikusan, máskor megrendítő őszinteséggel fogalmazott arról, mihez érdemes ragaszkodni egy olyan világban, amely újra és újra próbára teszi az ember tartását.

Cserhalmi György számára a függetlenség nem jól hangzó szólam, hanem személyes ügy. A pályája során megtapasztalta, milyen, amikor a művészet és a politika útjai keresztezik egymást, és milyen következményekkel járhat, ha valaki nem hajlandó igazodni az elvárásokhoz. Az 1956-os forradalom gyerekkori emlékei, a rendszerváltás reményei és az azt követő csalódások egyaránt hozzájárultak ahhoz, ahogyan ma a hatalomról gondolkodik.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli konfliktusok kapcsán is szóba kerül, hol húzódik a művészi szabadság határa, és mikor válik a hallgatás maga is állásfoglalássá. 

Cserhalmi szerint a szakmai elismerés nem járhat együtt a függetlenség feladásával. A kitüntetés nem vásárolhatja meg az ember véleményét, és a siker sem kötelezhet arra, hogy olyasmi mellett hallgassunk, amit fontosnak tartunk kimondani. Az őszinteség azonban nem feltétlenül jelent hangos tiltakozást. Sokkal inkább azt, hogy az ember képes megőrizni a saját mércéjét akkor is, amikor ezért árat kell fizetnie.

A beszélgetésben Cserhalmi György életének korai, fájdalmas tapasztalatai is előkerülnek. Egy évet töltött állami gondoskodásban, Tégláson, ahol olyan erőszakkal találkozott, amelynek emléke máig meghatározza a kiszolgáltatottságról alkotott képét. Nem próbálja megszépíteni a történteket, és nem állítja, hogy a szenvedés szükséges feltétele volna az ember fejlődésének. Éppen ellenkezőleg: története arra figyelmeztet, milyen súlyos következményekkel járhat, amikor egy közösség vagy intézmény természetesnek tekinti a gyengébbek megalázását. A gyerekek szenvedése nem lehet a felnőttek kényelmének ára, és a tapasztalatokból levonható tanulság sem mentheti fel azokat, akik a bántalmazásért felelősek.

A beszélgetés egyik legmegrendítőbb része, amikor a színművész a súlyos betegségéről és a kiszolgáltatottság tapasztalatáról mesél. Nem akar hőst faragni magából, és nem próbálja utólag rendíthetetlennek beállítani önmagát. A betegség olyan helyzetbe kényszerítette, amelyben a korábbi bizonyosságok és a megszokott kapaszkodók új értelmet kaptak.

A színház, amely egész életének meghatározó része volt, továbbra is fontos maradt, de mellette felértékelődtek a hétköznapok apró, szinte észrevétlen pillanatai. Egy macska közelsége, a reggelek megszokott rendje, az élőlények bizalma vagy egyszerűen az, hogy az ember még jelen lehet a saját életében.

„Nincs az a színház, amíg fölér az élettel” – fogalmaz Cserhalmi. Ez a mondat nem a művészet jelentőségét kisebbíti, hanem kijelöli annak helyét az emberi létezésben. Mert lehet bármilyen jelentős egy szerep, bármilyen hosszú egy pálya, bármennyi elismerést hoz a tehetség: vannak pillanatok, amikor minden másnál fontosabbá válik maga az élet.

Cserhalmi György története nem egyszerűen egy kivételes színészi pálya összegzése. Sokkal inkább vallomás a tartásról, a szabadság áráról és arról, hogy az embernek a legnehezebb helyzetekben is meg kell próbálnia önazonosnak maradnia. Mert végül nemcsak az számít, mit alkotunk, mit érünk el vagy mit hagyunk magunk után, hanem az is, hogyan élünk – és képesek vagyunk-e felismerni mindazt, amiért önmagában is érdemes élni.

A Sorsok Mögött legújabb adása itt látható: