2025.05.05. 13:41

Hatalmas előnnyel jutott a szélsőjobboldali jelölt a román elnökválasztás második fordulójába

Hatalmas előnnyel jutott a szélsőjobboldali jelölt a román elnökválasztás második fordulójába

George Simion, a szélsőjobboldali parlamenti párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke került ki győztesen a Romániában tartott elnökválasztás első fordulójából – ez derült ki a hétfő hajnalra a szavazatok 99,92 százalékos feldolgozottsága után. Simion több mint 40,92 százalékkal, 3 846 956 vokssal nyerte meg a választást. Az országban tavaly novemberben ugyan volt egy elnökválasztás, annak az eredményét azonban semmissé nyilvánította az alkotmánybíróság orosz befolyásolás miatt. 

A vasárnap tartott romániai elnökválasztást toronymagasan megnyerő magyarellenes jelölt mögött az 55 éves bukaresti polgármester, Nicusor Dan végzett a szavazatok 20,65 százalékával. A jelöltek a két hét múlva esedékes, május 18-i második fordulóban fognak összecsapni egymással.  A román történelemben most először fordul elő olyan, hogy két rendszerkritikus, saját magára „outsiderként”, azaz kívülállóként hivatkozó jelölt csap össze egymással, a politikai paletta két ellentétes oldaláról. 

A szélsőjobboldali Simion győzelme után több szakértő is attól tart, hogy ha kormányra kerül, veszedelmesen elszigetelheti Romániát és destabilizálhatja a NATO keleti szárnyát, amelynek a szomszédságában három éve dúl már egy háború. 

Újabb Európa-szkeptikus vezető kerülhet hatalomra

Simion a nyíltan Európa-szkeptikus vezetők táborát erősítené, ahol a szlovák és a magyar miniszterelnök várná tárt karokkal a győzelme után. Ez pedig még problémásabb lehet egy olyan környezetben, amelyben Európa épp azzal küzd, milyen választ adjon Donald Trump amerikai elnök kritikáira. 

„Ez nem csupán egy sima választási győzelem, ez a román méltóság győzelme. Azoké, akik nem veszítették el a reményt, azoké, akik még mindig hisznek Romániában, egy szabad, tisztelt, szuverén országban” – fogalmazott a 38 éves szélsőjobboldali jelölt az eredmények közlése után. 

A politikus 47 választási körzetből 36-ot megnyert, ami erős belföldi támogatottságra utal, ám a külföldi szavazók körében is szokatlanul népszerű volt a román átlaghoz képest. A szavazók 11 százaléka voksolt külföldön, 61 százalékuk pedig Simionra húzta be az ikszet. A korábban közzétett exit pollok hasonló eredményeket mutattak, bár ekkora előnyt egyik sem mért a szélsőjobbos jelöltnek. 

De mit kell tudni George Simionról? Mainstream- (mind média, mind pedig politika), illetve establishment ellenes, rendkívül kritikusan áll Európa vezetéséhez, ellenzi az Ukrajnának nyújtott katonai segélyezést, ellenben hangos támogatója Donald Trumpnak és a MAGA (Make America Great Again) mozgalomnak. Röviddel az urnazárás előtt úgy nyilatkozott: „Mi egy Trump-párti párt vagyunk, amely az Egyesült Államom erős szövetségesévé szeretne válni a NATO-ban”

A második befutó szinte az utolsó pillanatban derült ki 

A második helyért komoly küzdelem folyt, még a szavazatok 85 százalékos feldolgozottsága mellett is szinte fej-fej mellett haladt Nicusor Dan és PSD-PNL-RMDSZ kormánykoalíció jelöltje, Crin Antonescu, aki mindössze három százalékponttal vezetett. Dan 97,5 százalékos feldolgozottságnál, a nagyvárosok szavazatainak köszönhetően vette át végül a vezetést. Az eredmények közlése után Dan köszönetett mondott támogatóinak, majd felvázolta, milyen komoly kihívás lesz megküzdeni a szélsőjobb jelöltjével. 

„Nagyon nehéz második forduló következik. A küzdelem nem is az egyének között fog zajlani, hanem a Nyugat-barát illetve a Nyugat-ellenes ideológia között”

– fogalmazott, majd így folytatta: „A mi feladatunk, hogy meggyőzzük a románokat, Romániának a Nyugat-barát oldalhoz kell tartoznia, ezért minden erőnkkel erre fogunk összpontosítani a következő két hétben”. 

494990428_1218347596308319_3033740011930577086_n.jpg
A második helyezett Nicusor Dan és csapata az eredményhirdetés után - fotó: Facebook/Nicusor Dan

Két különböző Románia-vízióról szólhat a kéthetes kampány

A Transtelex azt írja a választást szétszálazó elemzésében: az eredmény a napnál is világosabban mutatja, mekkora szakadék alakult ki a román politikai elit és a választópolgárok között. A második fordulóba bejutott két jelölt egyértelműen jelzi a politikai elit teljes kudarcát. A választók már akkor sem kérnek az évtizedek óta kormányzó pártokból, ha azok új jelölttel állnak elő vagy koalícióba tömörülnek egymással. Mindkét jelölt a kívülállósággal kampányolt, igaz, eltérő intenzitással, de látszólag igencsak sikeresen. 

„A május 18-i második forduló tehát nemcsak a két jelölt között dől el, hanem két nagyon eltérő Románia-vízió között is. Az egyik oldalon George Simion, a nacionalista, szuverenista tábor képviselője, aki nyíltan kritikus az EU-val és a NATO-val szemben. A másik oldalon Nicușor Dan, a technokrata imázsú független jelölt, akinek reformpárti, nyugatbarát üzeneteit sem pártok, sem hagyományos politikai hálózatok nem támogatják”

– olvasható az elemzésben. 

A következő két hét kampányát illetve a második fordulót három fontos tényező befolyásolhatja: 

  • a diaszpórában élő szavazók mozgósítása, akik az első fordulóban is hatalmas arányban vonultak az urnákhoz, ez pedig a második fordulóban is sorsdöntő lehet
     
  • a passzív szavazók megszólítása, az első fordulóban ugyanis elég alacsony volt a belföldi részvétel. Kérdés, hogy melyik jelölt tudja jobban megszólítani az otthoniakat
     
  • a szétesett PSD-szavazótábor, a Crin Antonescu–Victor Ponta-tengelyen megrekedt szavazók ugyanis kulcsszerepet tölthetnek be 


Hatalmas a káosz az elnökválasztás körül 

Öt hónappal ezelőtt már megtartották Romániában az elnökválasztást: akkor a saját állítása szerint semmilyen pénzből sem kampányoló, szélsőjobbos Calin Georgescu nyerte meg az első fordulót, ezzel minden korábbi felmérésre rácáfolva.

A titkosszolgálatok a második forduló megrendezése előtt elkezdték pedzegetni: a választás az oroszok befolyásolhatták azzal, hogy segíthették Georgescu kampányát TikTok-fiókokkal, influenszerkampánnyal, álhírekkel és dezinformációval. A román alkotmánybíróság végül törölte az akkori eredményt és új szavazást írtak ki. 

Az ügyészség több pontban is vádat emelt Georgescu ellen, a központi választási iroda formai és alkotmányos kifogásokra hivatkozva eltiltotta az indulástól, és végül az alkotmánybíróság is elutasította a fellebbezését. 

Borítókép: Facebook/George Simion
 
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak