Fehér Ház: Nincs napirenden a Trump-Putyin csúcstalálkozó
Hiába beszélt korábban arról Donald Trump, hogy két héten belül Budapesten ülne le tárgyalni Vlagyimir Putyinnal, az amerikai Fehér Ház most egyértelműen közölte: a közeljövőben nem terveznek Trump–Putyin-találkozót. Az orosz fél szerint a csúcstalálkozó előkészítése sem tart ott, hogy érdemi megbeszélésre sor kerülhessen, így a budapesti „béke-csúcs” egyelőre lekerült a napirendről.

Az Egyesült Államok és Oroszország elnökei, Donald Trump és Vlagyimir Putyin között nem terveznek személyes találkozót a közeljövőben. Ez derül ki az amerikai Fehér Ház egyik tisztviselőjének nyilatkozatából, amelyet a BBC idéz. Ezt követően a Telexnek is megerősítették, hogy
nem lesz találkozó a közeljövőben.
A fejlemények hátterében az áll, hogy a külügyminiszterek – az amerikai Marco Rubio és az orosz Szergej Lavrov – telefonbeszélgetést folytattak, amely után a Fehér Ház szerint “külön találkozójukra nincs szükség”. Ezzel párhuzamosan az USA azt közölte, hogy Trumpnak nincs napirenden a személyes megbeszélés Putyinnal.
Mindez azért különös, mert korábban Trump azt mondta, hogy “körülbelül két héten belül” találkozni fog Putyinnal Budapesten, Orbán Viktor is a személyes sikereként igyekezett ezt beállítani.
A visszalépés oka között szerepelhet, hogy az orosz álláspont az orosz‑ukrán háború ügyében nem mutatott olyan elmozdulást, amely lehetővé tenné a találkozó előkészítését. Lavrov és a Kreml jelezték, hogy alapos felkészülésre van szükség, és nincs meg a személyes csúcstalálkozóhoz szükséges konszenzus.