Ma 07:04

Új részletek láttak napvilágot a svájci Credit Suisse bank sötét múltjáról

Új részletek láttak napvilágot a svájci Credit Suisse bank sötét múltjáról

A bankot a bedőlése után felvásárló UBS új vizsgálatot indított. Az előzetes jelentés alapján a banknál még mindig megtalálhatók eredetileg náci kötődésű számlák. A bank annak idején szerepet vállalt a zsidó vagyonok kisajátításában, a korábbiaknál ismertnél kiterjedtebb volt a kapcsolata az SS-szel, és kapcsolatban állt egy olyan hálózattal, amely nácik Argentínába menekülését segítette.

Újabb, eddig nem ismert részletekre derült fény a svájci Credit Suisse második világháború alatti tevékenységével kapcsolatban: egy friss vizsgálat szerint a banknál 890 olyan számlát azonosítottak, amelyek „potenciális náci kapcsolatokkal” hozhatók összefüggésbe. A megállapításról Chuck Grassley amerikai republikánus szenátor számolt be kedden, egy háttérbeszélgetésen, a Reuters beszámolója szerint.

Grassley közlése alapján a feltárt számlák tulajdonosai között szerepelt többek között a német külügyminisztérium, az SS félkatonai szervezet, valamint egy német fegyvergyártó vállalat is. A szenátor ugyanakkor nem árulta el, hogy mekkora összegek lehettek ezeken a számlákon, és arról sem közölt információt, mi a jelenlegi státuszuk.

A vizsgálat annak a szélesebb körű törekvésnek a része, amelynek célja feltárni, hogy a Credit Suisse milyen – eddig rejtett – szerepet játszott a második világháború idején elkövetett bűncselekményekben. Az ügyben az amerikai törvényhozás igazságügyi bizottsága is meghallgatásokat tartott, amelyeken Neil Barofsky amerikai ügyvéd számolt be a vizsgálat eddigi eredményeiről. Barofskyt a svájci UBS bízta meg az eljárás lefolytatásával, miután a bank 2023-ban egy rendkívüli felvásárlás során átvette a Credit Suisse-t.

Barofsky korábban már vezetett egy hasonló vizsgálatot, még a Credit Suisse önálló működésének idején. Akkor azt állította, hogy a bank vezetése akadályozni próbálta az eljárást, majd végül elbocsátotta őt. Mostani beszámolója szerint a náci korszakban a pénzintézet hajlandó volt zsidó tulajdonosok számláiról pénzt kisajátítani, és az összegeket náci ügyfelekhez átirányítani.

Az ügyvéd szerint az általa végzett áttekintés arra is bizonyítékot szolgáltatott, hogy a Credit Suisse kapcsolatai az SS-szel jóval kiterjedtebbek voltak, mint azt korábban feltételezték. Elmondása szerint az SS gazdasági szervezetének is volt számlája a banknál. Emellett új információk kerültek napvilágra a bank szerepéről egy olyan hálózatban, amely a nácik Argentínába menekülését segítette.

A meghallgatáson megszólalt Robert Karofsky, az UBS Americas elnöke is, aki hangsúlyozta: a Credit Suisse felvásárlásakor az UBS „teljes mértékben elkötelezte magát” amellett, hogy a vizsgálatot megfelelő irányba terelje. Elmondása szerint a bank azóta kiterjedt lépéseket tett annak érdekében, hogy elősegítse Barofsky munkáját.

Az amerikai igazságügyi bizottság munkatársai szerint a vizsgálat várhatóan kora nyárra zárul le, a végleges jelentést pedig az év végére tervezik nyilvánosságra hozni. A dokumentum várhatóan részletes képet ad majd arról, milyen mértékben vett részt a Credit Suisse a náci rezsim pénzügyi kiszolgálásában, és milyen felelősség terheli a bankot a háború idején történtekért.

Fotó: Facebook / Credit Suisse
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak