Újabb bizalmas beszélgetés szivárgott ki Szijjártó és Lavrov között
Szijjártó Péter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újabb telefonbeszélgetéseit hozta nyilvánosságra szerdán egy oknyomozó újságokból álló konzorcium, amelyben Szijjártó ígéretet tesz egy dokumentum elküldésére.
Szijjártó Péter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újabb telefonbeszélgetéseit hozta nyilvánosságra szerdán egy oknyomozó újságokból álló konzorcium.
A nyilvánosságra került felvételekből az derült ki, hogy Szijjártó Péter azt ajánlotta fel az orosz kollégájának, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül európai uniós dokumentumokat juttat el a birtokába, és az is kiderült, hogy miről beszélgettek Orbán Viktor 2024. júliusi, moszkvai látogatása előtt. Egy másik felvételen pedig azt lehetett hallani, hogy hogyan faggatta az orosz külügyminisztert Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozójáról - írja a Telex.
A VSquare, a FrontStory, a Delfi Estonia, a The Insider és a Ján Kuciak Nyomozó Központ egy több cikkből álló sorozatban foglalkozott a magyar-orosz kapcsolatokkal, aminek az első részét múlt héten publikálták. Ebben a cikkben arról írtak, hogy Szijjártó Péternek gyakori szokása volt az oroszok érdekeit képviselni az Európai Unió ülésein és tanácskozásain, és rendszeresen tájékoztatta is az orosz külügyminisztert az uniós folyamatokról.
A kiszivárgott hangfelvételek tanúsága szerint Szijjártó Péter aktívan dolgozott azon, hogy levetessen különböző szankcionált orosz személyeket és szervezeteket a szankciós listáról. Ennek érdekében pedig Pavel Szorokin orosz energiaügyi miniszterhelyettessel is szorosan együttműködött.
A legfrissebb oknyomozó cikk szerint a magyar kormány szándékosan és rendszerszerszinten fegyverként használta fel a kárpátaljai magyar kisebbségek jogait, hogy ezzel is megakasszák és lassítsák Ukrajna EU-s csatlakozási tárgyalásait. A 2023 és 2025 közötti telefonbeszélgetések arra engednek következtetni, hogy Szijjártó Péter nem csak az EU-n belüli érzékeny adatokat és tárgyalási részleteket szivárogtatta ki az orosz kollégájának.
Szijjártó fontos információkkal látta el Lavrovot azzal kapcsolatban is, hogy a Nyugat hogyan helyezne nagyobb nyomást az oroszokra az ukrajnai háború befejezése érdekében. A cikk állítása szerint Szijjártó Péter alig várta az uniós tárgyalások szüneteiben, hogy felvegye a kapcsolatot Lavrovval, hogy kikérje a tanácsát azokban az ügyekben, amik hátrányosan érinthették az EU-t vagy Ukrajnát.
2024. július 2-án Orbán Viktor Kijevbe látogatott, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozzon. A háború kitörése óta ez volt az első alkalom, hogy a magyar miniszterelnök Kijevbe utazott, és ott kétoldalú tárgyalást folytatott az ukrán elnökkel. Ezen az ominózus napon Szijjártó Péter ismét felhívta Lavrovot annak érdekében, hogy tájékoztassa őt erről a találkozóról. A hívás időzítése kulcsfontosságú volt, mert egy héttel később került sor a washingtoni NATO-csúcstalálkozóra, ahol kiemelt napirendi pont volt az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás kérdése.
Szijjártó a Lavrovval folytatott telefonbeszélgetésében azt akarta megtudni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadná-e Orbánt a NATO-csúcstalálkozó előtt „bárhol Oroszországban”, mivel „a miniszterelnök teljesen rugalmas a helyszín tekintetében”. Szijjártó Péter szerint Orbán el akarta magyarázni Putyinnak a „kijevi találkozó következményeit”. Lavrov erre annyit kérdezett vissza, hogy Orbán milyen minőségben szeretne tárgyalni az orosz elnökkel, mint magyar miniszterelnök, vagy mint az „Európai Unió elnöke”, ugyanis ekkor éppen Magyarország látta el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait. Orbán Viktor aztán ezt a helyzetet kihasználva indította el az általa „békemissziónak” nevezett kezdeményezést, amely során Kijevbe, Moszkvába, Washingtonba és Pekingbe is elutazott tárgyalásokra.
„Ezt a kettőt nem lehet szétválasztani, de szerintem növeli a jelentőségét, hogy ő az Európai Unió elnöke” – válaszolta Szijjártó az orosz külügyminiszter kérdésére. A cikk szerint a magyar kormány komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az EU-s és NATO-s szövetségesek előtt titokban tartsák ennek a találkozónak a tervét, mert tartottak a nyugati országok kritikájától és ellenállásától. Amikor mégis kiszivárgott a találkozó híre, az EU képviselői előre hangsúlyozták, hogy Orbán csak Magyarország nevében jár el, és nem képviseli az egész EU-t. De sem Orbán, sem pedig Putyin nem értett egyet ebben a dologban, ahogy azt a most kiszivárgott telefonbeszélgetés is mutatja. A találkozóra végül 2024. július 5-én került sor a Kremlben, ahol Putyin rögtön azzal indított, hogy Orbánt az EU képviselőjeként mutatta be.
A találkozó előtti telefonhívás során Lavrovnak is volt egy kérése Szijjártóhoz, ami így hangzott:
- Lavrov: Nézze, azért is szerettem volna felhívni önt, hogy érdeklődjek az Európai Unióval kötött kompromisszumról, amely az Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szól. Ugyanis olyan hírek érkeztek, hogy ebben döntő szerepet játszott a nemzeti kisebbségek nyelvének kérdése.
- Szijjártó: Így van. Valóban így történt.
- Lavrov: Próbáljuk megszerezni a pontos dokumentumot, de…
- Szijjártó: Elküldöm önnek. Nem probléma. […]
- Lavrov: Oké, Péter, ha elküldené nekem a dokumentumot, nagyon hálás lennék érte.
- Szijjártó: Azonnal megteszem. Elküldöm a moszkvai nagykövetségemnek, a nagykövetem továbbítja a kabinetfőnökének, és akkor az ön rendelkezésére áll majd.
A beszélgetésből az nem derült ki egyértelműen, hogy Lavrov milyen dokumentumot szeretne megszerezni a magyar külügyminisztertől, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig nem kommentálta nemzetközi újságírói konzorcium kérdéseire. Egy magas diplomata szerint a dokumentum, amelyet Szijjártó elküldeni ígért Lavrovnak, egy tárgyalási keret volt, amely addigra már nyilvánosan is elérhető volt az unió felületein.
„Egyáltalán nem értem, Lavrov miért játszotta ezt a játékot vele. Ez a keret egy nyilvános dokumentum” – mondta. Egy nyugati hírszerzési vezető szerint lehetséges, hogy ez csak egy egyszerű teszt volt, amelyet Lavrov azért dobott be, hogy tesztelje, meddig hajlandó elmenni Szijjártó, hogy információkat szolgáltasson Oroszországnak.
„Ez szinte olyan, mint egy lojalitási teszt, amellyel megítélik, hogy egy informátor hajlandó-e követni a parancsokat vagy teljesíteni a feladatokat” – mondta a tisztviselő.
Az oknyomozó cikk szerint 2025. augusztus 16-án egy olyan telefonhívás is történt, amely elsősorban a nem sokkal korábban lezajlott alaszkai amerikai-orosz csúcstalálkozóra összpontosított. Szijjártó kulisszatitkokat próbált megtudni Donald Trump és Vlagyimir Putyin találkozójáról. Leginkább az érdekelte, hogy miért maradt el a két elnök közös ebédje, és miért távozott sietve az orosz elnök Anchorage-ból, miközben a kétoldalú tárgyalások alig három óráig tartottak. Vajon ez „nem a kettejük közötti rossz hangulat vagy csalódás jele volt?” – kérdezte Szijjártó, mire Lavrov biztosította arról, hogy a közös ebédet valójában „soha nem mondták le”.
„Ez az ebéd nem is olyan dolog, amit igazán szeretnénk, ismerve az amerikai gasztronómiát” – jegyezte meg az orosz külügyminiszter.
Szijjártó megkérdezte, hogy történt-e valamilyen előrelépés az amerikaiakkal való gazdasági együttműködés és a kereskedelmi kapcsolatok újraindítása terén, de Lavrov erre csak annyit válaszolt röviden, hogy erről nem esett szó. További kérdésre Lavrov azt mondta, hogy nem tárgyaltak újabb szankciókról. „Nagyon baráti beszélgetés volt sok mindenről, beleértve néhány teljesen személyes ügyet is, amelyeknek semmi köze a politikához.
De Ukrajnáról egyértelműen elmagyaráztuk, és szerintem Trump megértette a lényeget, amikor a Fox Newsnak adott interjújában kijelentette, hogy a tartós, hosszú távú béke sokkal jobb, mint a tűzszünet” – mondta Lavrov. Szijjártó Péter a hangfelvételek megjelenését „szokatlanul durva és nyílt titkosszolgálati beavatkozás”-nak nevezte.
