2026.04.19. 11:35

Lemondást és reformot követelnek: petícióban bírálják az RMDSZ vezetését

Lemondást és reformot követelnek: petícióban bírálják az RMDSZ vezetését

Az RMDSZ vezetésének lemondását, nyilvános konzultációt az új magyar kormánnyal való tárgyalások előtt, valamint a szervezet demokratikus és szakmai megújítását sürgeti négy pontban a Pluralizmus Erdélyben csoport.

Szombati közleményében fogalmazta meg követeléseit a Pluralizmus Erdélyben csoport, amely egy nyilvánosan aláírható petícióban fordult az RMDSZ vezetéséhez. A dokumentumban a szervezet irányvonalának felülvizsgálatát és átfogó reformját kérik, elsősorban a magyarországi politikai változások nyomán.

A petíció kezdeményezői azzal indokolják fellépésüket, hogy szerintük a magyar választók az Orbán-rendszer leváltása mellett döntöttek, ami új helyzetet teremt a határon túli magyar közösségek számára is. Úgy vélik, az RMDSZ az elmúlt időszakban egyoldalúan a korábbi magyar kormány mellett állt ki, „háttérbe szorítva minden más álláspontot”, és ennek politikai következményeit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A dokumentum hangsúlyozza: közösségi érdek, hogy az RMDSZ kiegyensúlyozott kapcsolatot ápoljon a mindenkori magyar kormánnyal, és működése összhangban legyen a romániai magyar társadalom sokszínűségével.

A kezdeményezők négy pontban foglalták össze elvárásaikat. Elsőként a vezetői felelősség kérdését vetik fel, és azt sürgetik, hogy az RMDSZ vezetése nézzen szembe az elmúlt időszakban vállalt szerepével. Álláspontjuk szerint a Fideszhez fűződő egyoldalú viszony miatt a szervezet eltávolodott eredeti elveitől, ezért „a szövetségi elnöknek és azoknak a vezetőknek, akik meghatározták a szervezet elhibázott politikai irányvonalát, fel kell ajánlaniuk a lemondásukat”.

Második pontként azt kérik, hogy az új magyar kormánnyal kötendő megállapodásokat széles körű, nyilvános konzultáció előzze meg. Szerintük ez nem maradhat egy szűk vezetői kör döntése, még akkor sem, ha a Szövetségi Állandó Tanács felhatalmazást adott a tárgyalásokra.

Harmadik követelésük a társadalmi párbeszéd helyreállítására vonatkozik. Azt állítják, hogy a központosított döntéshozatal háttérbe szorította a szakmai és civil szereplőket, ezért szükséges a szakmai testületek visszaállítása és az érdemi egyeztetések újraindítása.

Végül a szervezet demokratikus működésének megerősítését sürgetik: több jelöltes tisztújítást és valódi belső versenyt tartanak szükségesnek minden szinten, mert szerintük csak így biztosítható a romániai magyar közösség sokszínű képviselete.

Már megvolt az első beszélgetés

Közben az RMDSZ már megkezdte a kapcsolatfelvételt az új magyar politikai vezetéssel. Kelemen Hunor szövetségi elnök telefonon egyeztetett Magyar Péterrel, miután a Tisza megnyerte az országgyűlési választást, és a felek jövő hétre személyes találkozót terveznek. A tárgyalásokra a Szövetségi Állandó Tanács egyhangú felhatalmazást adott.

A vezetés felelőssége körüli vita nem új keletű. Korábban több közéleti szereplő is megfogalmazott kritikát: Sorin Ioniță, az Expert Forum vezetője szintén felvetette a lemondás szükségességét, míg Markó Béla volt RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott, hogy Kelemen Hunor hibát követett el az Orbán-kormány támogatásával. Eckstein-Kovács Péter, a szövetség korábbi szenátora – aki a kezdeményező csoport tagja is – szintén úgy látja, hogy a Fideszhez fűződő kizárólagos viszony miatt indokolt lehet a vezetői felelősség felvetése.

Fotó: Facebook/RMDSZ
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak