Ma 11:39

Tömegdemonstrációt váltott ki az AfD-kongresszusa

Tömegdemonstrációt váltott ki az AfD-kongresszusa

Több tízezren vonultak utcára a németországi Erfurtban, ahol a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért, vagyis az AfD tartotta pártkongresszusát.  A rendőrség szerint mintegy húszezren érkeztek a türingiai városba, hogy tiltakozzanak a párt ellen, a demonstrálók pedig több ponton útlezárásokkal és ülőblokádokkal próbálták akadályozni a küldöttek bejutását a konferenciaközpontba.

A megmozdulást szakszervezetek, civil szervezetek, baloldali, szélsőbaloldali pártok és különböző antifasiszta csoportok szervezték. A tüntetők szerint az AfD előretörése már nem egyszerű pártpolitikai kérdés, hanem a német demokrácia legsúlyosabb kihívása. Többen a párt betiltását követelték, arra hivatkozva, hogy az AfD rasszista, muszlimellenes és demokráciaellenes nézeteket terjeszt.

Erfurtba nagy rendőri erőket vezényeltek, több tartományból is érkezett erősítés. A rendőrség szerint több mint kétszáz busz szállított tüntetőket a városba, a demonstrálók egy része utakat zárt le, mások a villamossínekhez kötötték magukat, és voltak, akik egy autópálya-hídról ereszkedtek le, hogy így akadályozzák a forgalmat. Több helyen összecsapások is voltak a rohamrendőrök és a tüntetők között: a felvételeken az látszott, hogy a rendőrök botokkal próbálják visszaszorítani a tömeget, miközben demonstrálók csoportjai megpróbálták áttörni a rendőrsorfalat. A hatóságok ugyanakkor azt közölték, hogy a tiltakozás összességében többnyire békés maradt.

A blokádok ellenére az AfD kongresszusa időben elkezdődött. A párt közlése szerint a mintegy hatszáz küldött jelentős része már hajnal előtt bejutott a konferenciaközpontba. Az egész hétvégén tartó rendezvényen várhatóan újraválasztják a párt két társelnökét, Alice Weidelt és Tino Chrupallát.

Az AfD erfurti kongresszusa nem önmagában váltott ki ekkora tiltakozást: a párt az elmúlt években látványosan megerősödött, a legutóbbi szövetségi választáson már a második legerősebb erő lett, keleten pedig több tartományban is megelőzte a hagyományos pártokat. Szász-Anhaltban a felmérések szerint akár 42 százalékot is elérhet, így először kerülhet közel ahhoz, hogy tartományi szinten kormányzati szerephez jusson.

Ez történelmi áttörés lenne a német szélsőjobboldal számára: a második világháború óta nem fordult elő, hogy egy ilyen párt szabad választáson tartományi hatalmat szerezzen Németországban. A többi nagy párt ugyanakkor továbbra is kizárja az együttműködést az AfD-vel, amelyet a német belső elhárítás évek óta megfigyel az alkotmányellenes törekvések gyanúja miatt.

A kongresszus időzítése is felháborodást váltott ki. A Guardian szerint az AfD éppen annak a náci pártkonferenciának a századik évfordulóján tartotta rendezvényét, amelyet a közeli Weimarban rendeztek, és amelyen Adolf Hitler fontos szimbolikus lépéseket tett a mozgalom megerősítése felé. Történészek és politikusok szerint az időpont tudatos provokáció lehetett, ezt azonban az AfD tagadja.

Tino Chrupalla nyitóbeszédében azzal vádolta a demonstrálókat, hogy valójában a demokratikus döntéshozatal ellen tiltakoznak. Szerinte a pártkongresszus megtartása alapvető jog, és az AfD ugyanúgy része a német demokráciának, mint politikai ellenfelei, egyúttal a párt társelnöke arra kérte támogatóit, hogy segítsék az AfD-t abszolút többséghez a szász-anhalti választáson. Kritikusai viszont éppen azt látják veszélyesnek az AfD előretörésében, hogy a párt olyan politikai hagyományokat éleszt újra, amelyeket Németország a második világháború után egyszer már maga mögött akart hagyni.

Fotó: Sa'adiyyah Adebisi Hassan / Facebook
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak