Ökölbe szoruló kezek a szeretet ünnepén

Közeleg a Karácsony, a gyermek Jézus ünnepe, a szeretet, a remény, a bizalom, az öröm, a békesség, a család, a gyermekek, a jóságba vetett hit ünnepe, az ünnepek ünnepe, ahogy Assisi Szent Ferenc mondta. Kevés áldottabb és boldogabb nap létezik ezen a Földön, már ha létezik egyáltalán.

De most megkeseredik az ember szájában az ünnepi finomság. Az ember ránéz a gyermekeire, unokáira és a fejében cikázó örömteli gondolatok mellé befészkelődik a Szőlő utca és a kórházakban senyvedő, iszonyatos érzelmi kínokat átélő 353 gyermek. Eszébe jut, hogy őket nem öleli senki, nincs mellettük a szerető anyai test melege, a 9 hónap alatt ismerőssé és megnyugtatóvá váló anyai szív dobogása, mert a zömüket elvették az édesanyjuktól „szegénységre” hivatkozva, vagy más indokkal, miközben Jézus egy jászolban született, de akkor a hatóságok némileg elnézőbbek voltak. 

Emberünk leteszi a kanalat.

Aztán eszébe jut, hogy ezek a sérült, magukra hagyott csecsemők olyan visszafordíthatatlan egészségügyi károkat szenvednek el az érintés hiánya miatt, ami nagy eséllyel tereli majd őket javító-nevelő intézetekbe, ahol majd szeretett nevelőik megverik, megerőszakolják őket, zsarolják, fenyegetik, prostitúcióra kényszerítik, maradandó fizikai és lelki sérüléseket okoznak nekik és nagy eséllyel végleg belepréselik egy bűnözői életbe.

Emberünk kiköpi a szájában lévő falatot, mert képtelen lenyelni.

Aztán ránéz a gyermekeire, miközben riadtan észleli, hogy felment a vérnyomása és eszébe jut, hogy mi lenne a gyermekeivel, ha ő hirtelen elhunyna, esetleg a gyermekei minden hozzátartozója is, amiért állami intézetbe kellene kerülniük. Nagy eséllyel velük is az történne, ami ezekkel a gyerekekkel.

Emberünknek ökölbe szorul a keze.

Aztán eszébe jut, hogy ezekért az állapotokért valakinek felelősnek kell lennie. Nem csak az intézetek vezetőinek, hanem az intézeteket felügyelő szerveknek, a rendvédelmi szerveknek, a jelentéstevőknek, a politikusoknak… És rájön, hogy a felelősséget egyik sem vállalta fel. Sőt, ezek a döntéshozó politikusok megerősítették az intézetvezetőket a pozíciójukban a legalábbis kritikus jelentések ellenére.

Emberünk azt tapasztalja, hogy gyilkos gondolatok futkároznak a fejében a szeretet ünnepén és már nem látja a gyermekeit a szemében összegyűlt könnyek miatt.

Aztán emberünk meglátja a tévében a köztársasági elnököt, ahogy épp a szeretetről, a gyermek Jézusról, az egymás iránti gondos figyelemről, gyermekeink védelméről beszél és erős késztetést érez, hogy kihajítsa az ablakon a tévét.

Aztán feltörli a könnyeit, kifújja az orrát, nagy levegőket vesz, megiszik egy pohár bort és azt gondolja, hogy nem szabad megriasztani a családot, akik már amúgy is riadtan néznek rá. Majd máskor. Majd tavasszal. De akkor az Isten legyen irgalmas a felelősöknek!

Addig is a pulyka és a bejgli felét most biztosan átviszi egy gyermeknevelő intézetbe. 

Szerző: Nemes György 

Fotó: Pixabay