A vízhiány nyáron látványos, de télen kell tenni ellene

“Alig van víz a Dunában” (igaz: a valaha mért legkisebb szint közelében vagyunk). “Átsétálhatunk a Dráván” (nem igaz: annál azért sokkal több folyik benne), lassan eltűnnek a kisebb folyóink (tényleg rossz a helyzet). Nyár van, tele a média ezekkel a hírekkel – ilyenkor kap igazán figyelmet az a katasztrofális vízhiány, amellyel immár évente szembesülünk. Jó, ennyire csak az elmúlt néhány évben, de talán épp emiatt brutális a társadalmi érzékenység, és joggal.

Én két dolgot kérek mindenkitől:

•    értsük meg, hogy ez nem oldható meg egyetlen „csoda-intézkedéssel”, és
•    értsük meg a folyamatot, és ezután emlékezzünk erre télen, amikor a dolog nem látványos, de amikor igazán tennünk kell ellene.

Először is, a probléma nem oldható meg, sok más mellett:

•    Kotrással, medermélyítéssel: azt gondolhatjuk, hogy akkor majd szép egyenletes lesz a folyó menete, és ha kisebb is, de nem ilyen ijesztően üres. Csak rontanánk vele: a vízszint még lejjebb megy, még több talajvizet szív magába, kiszárítva a környezetét, és a kotrás még azt a maradék kavicsos-homokos rétegsort is megbontja, amely a vízminőség szempontjából fontos.
•    Vízlépcsőkkel, duzzasztással: ezekkel két fő baj van. Az egyik az ára: egy ilyenből egész komoly vízvisszatartási infrastruktúra építhető másutt, sokkal jobb hatásfokkal. A másik, hogy alatta, ahová a víz lefolyik, medermélyítést okoz. Ha Budapest felett ilyent építenénk, a városi vízellátás csápos kútjait (amelyek így is küzdenek az alacsony talajvízszinttel) nagyrészt elfelejthetjük. Nem mondom, hogy mindenütt rossz, ami meg megvan, azt használjuk a Tiszán és a Körösön, de újat inkább ne.
•    A jégkárelhárító rendszer leállításával. Hadd legyek szkeptikus: tőlem akár le is lehet állítani, érdemes megnézni, hogy elég hatékony-e… de arra senki ne számítson, hogy ettől majd visszajönnek a nagy esők. Azok az alsó légkör borzasztó szárazsága miatt maradnak el.
•    A Duna-Tisza csatorna megépítésével. Ami eleve egy hajózási célú műtárgy lett volna, köze nem volt se öntözéshez, se vízpótláshoz. Zsilipes vezetéssel egy (építési és fenntartási szempontból is) nagyon drága hajóút lenne, ha az áthaladó hajóktól kéne az árát beszedni, soha nem menne. A Homokhátságba bevágva viszont az egész térség maradék vízmérlegét is tönkre tenné.

Hiába hallottuk valamikor a SZOT-nyaraláson vagy a kocsmában, mostanában pedig a Facebook kommentszekcióiban ezek bármelyikét: nem. Nem ez a baj.

A baj az, hogy a hazai vízgazdálkodási rendszert egy tök más éghajlatra találták ki, tervezték meg, és építették ki, meg rendelték hozzá a jogszabályokat. Akkor az volt a feladat, hogy „minden csepp többletvizet azonnal vezessünk le". Megtettük, elég hatékonyan, és most itt állunk egy kiszáradt Alfölddel. Másutt meg, ahol nagyon belenyúltunk ilyen módon a tájba, ott látjuk, hogy baj van, ahol meg nem, ott nem igazán. Látták ezt már akkor is, de rendszerszinten most kell tennünk ellene.

Pedig az éghajlat megváltozott a fenti vízgazdálkodási stratégia megalkotása óta. Részben globálisan, de valamennyire, helyben mi is tettünk érte, a nagyon hatékony vízlevezetéssel. És ami a régi, nedvesebb, hűvösebb éghajlat alatt időnként igaznak is tűnhetett, hogy „víznagyhatalom vagyunk”, annak az utóbbi 1-2 évtizedben a képzete is elmúlt.

Most a feladat a fenti stratégia megfordítása: a fejekben, jogi környezetben, az infrastruktúrában és a működtetési módokban is. Mostantól: "minden csepp többletvizet azonnal vezessünk ki a tájba, és csináljunk belőle talajvizet és növényen keresztüli párolgást". Az elv ilyen egyszerű, innen brutális "apró" munka: áttervezni Magyarország, de főleg az Alföld vízügyi infrastruktúráját. A belvízlevezető csatornarendszert kétirányú üzemre kell áttervezni és átépíteni (ezt mutatja az alábbi ábra), azzal, hogy télen, kora tavasszal nem levezetjük a belvizet, hanem csináljuk.

Azt tegyük hozzá, hogy bár a vízhiány most a leglátványosabb, a táji vízvisszatartás évadja novembertől márciusig van, tehát az, hogy most tartsunk vissza vizet, annak mindig van értelme, ha van mit, de ha nincs, akkor nem kell erőltetni. A cikk ábrája nem véletlenül mutat téli tájat. Télen valamivel több vizünk jön a folyókon, ha kivezetjük, hidegben kevésbé párolog el, több jut be a talajvízbe. Vizet ilyen nyári hőhullámok idején ugyanis csak a talajban, a tájban lehet jól tárolni, illetve most első lépésben oda visszapótolni, hogy nyáron a párologtató növényzetnek minél több jusson, és ne legyen ennyire száraz az alsó légkör, ne oszoljanak el a nagyobb esők.

Megjelent most egy nagyon fontos és tanulságos videó: a Nem Víznek Való Vidék dokumentálta a Szegedi Vízőrzők-Öreghegy Projekt egy éves tevékenységét. Ott van benne minden "kicsiben", amit országos szinten is meg kell csinálni: tervezés, megvalósítási lépések, szoros együttműködés a vízügyi igazgatósággal, szakmázás széles skálán tervezéstől felmérésen át az ökológiai monitoringig. Nem mellesleg a kaszált szénában mutatkozó váratlanul nagy többlet is a dolog mellett szól. És ha csak egy, egyetlenegy zivatar egy ilyen projekt miatt pattan ki, az instant egymillió köbméter a környéknek.

A szerző okleveles geofizikus, geodéziai és térinformatikai szakértő, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár

Fotó: idokep.hu