Ma 14:30

A Fidesz nem tudja elviselni, hogy ellenzékbe került

Kontroll.hu
Kontroll.hu
A Fidesz nem tudja elviselni, hogy ellenzékbe került

A Fidesz nem lehet ellenzékben: egyszerűen nem alkalmas rá. Pedig próbálkozik becsülettel, de nem megy neki. Persze érthető, hiszen a mindent mindenkinél jobban tudó csodalény, a nemzet vezére, Orbán Viktor is megmondta, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”. Amúgy ebben kivételesen igaza volt.

0

Ugyanis tényleg nem lehet, mivel a haza, a nemzet nem politikai kategória. Nincs sem jobboldali haza, sem baloldali haza, sem liberális haza, sem keresztény haza, sem ateista haza, sem kapitalista haza, sem szocialista haza, sem… Csak haza van.

Értem, hogy ez így túl unalmas, nincs benne semmi különleges, egyedi, de nincs mit tenni. Haza csak egy van. Ahogy szülőanyánk is. És baromira fel tudunk horgadni mindkettő kapcsán, ha bárki bántani meri, vagy el akarja venni tőlünk, netán el akarja vitatni a hozzá fűződő kötelékünket.

A Fidesz viszont mindig is ezt tette. Imádta kétségbe vonni egyes hazánkfiainak és -lányainak hazafiságát és honleányságát, mert azt gondolták, hogy ezzel a zsarolási pozícióval, ezzel a tudatos megosztással hatalomban tarthatják magukat. Szó se róla egészen sokáig sikerült.

Aztán amint ellenzékbe kényszerültek rögvest kifaroltak a felelősségvállalás alól és vesztesként is győztesnek igyekeztek beállítani magukat. Erre utalt a 2002-es vereség alkalmával Orbán Viktor szájából elhangzó fenti mondat. Ugyanis szerinte a haza egyenlő a Fidesszel és hát a haza nem lehet ellenzékben.

Ezt azzal is demonstrálta Orbán Viktor, hogy 2002 után ritkán látogatta a Parlamentet, majd a 2006-os vereséget követően végképp ignorálta a Parlamentet néhány kivételtől eltekintve. Olyannyira, hogy 2007-2010 között összesen háromszor szólalt fel a Parlamentben. 2009-ben egyszer sem.

Az ellenzéki párt elnöke. A demokrata…  

Majd 16 év után most ismét ignorálja a Parlamentet. Olyannyira, hogy lemondta a képviselőségét. Teszi ezt a legnagyobb ellenzéki párt elnöke, akit a vereség után 99%-os többséggel választott meg a Fidesz kongresszusa elnöknek.

Mert benne látják a Fidesz megújulását. Amire nagy szükség van a tagság véleménye szerint is. Mert „valakik” elrontották. Ezt a rettenetes bűnt egyetlen szóval fejezte ki a „nemzeti oldal” vezére 2026. április 12.-én az esti órákban a vereség bejelentését követően: „Elárultak”.

Ugyanis a felelős sosem lehet a vezér. A felelős nem lehet a Fidesz sem, mivel a Fidesz egyenlő Orbán Viktorral. A felelős tehát mindig csak valaki más, aki természetesen a haza ellensége.

Ezen a szemüvegen keresztül mindjárt másként néznek ki azok a fideszes képviselők, akik a Parlamentben csücsülnek. Legalábbis gyanús, hogy ők az árulók, akik büntetése az, hogy bent kell elszenvedniük a kormányoldal kritikáját.

A Fidesz ugyanis Orbán Viktor 2002-es verdiktje szerint egyenlő a hazával, és a haza nem lehet ellenzékben, amit tökéletesen példáz Orbán Viktor - aki ugyebár egyenlő a Fidesszel -, márpedig ő nincs a Parlamentben. Tehát ha a volt miniszterelnök logikáját követnénk, akik bent csücsülnek a Fidesz részére fenntartott ellenzéki padsorokban, azok nem a Fidesz.

A Fidesz, vagyis a „haza” nemrég épp alaposan berúgott Szerbiában a Trombitafesztiválon, miközben a szerinte árulással hatalomra került kormányoldali politikusok és szakemberek épp mentik az aszály sújtotta Paksot.

Úgy fest a „haza” elhagyta az országot és nagy ívben tojik a nemzetre. Ahogy azt mindig is tette.

Szerző: Nemes György

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre