Moszkovita Brüsszel, pufajka és békeharc: Orbán Viktor esete 1956-tal

A jelenleg regnáló kormányfő október 23-i beszédeit áttekintve kijelenthető, hogy Orbán Viktor mindig úgy hajlította hozzá a pillanatnyi érdekeihez a forradalom emlékét, mintha az sem lenne több egy szimpla politikai terméknél. 

Az egykori Fiatal Demokraták Szövetsége politikai identitásának a fundamentuma volt az 1956-os forradalomhoz való viszonyulás, amit mindennél erősebben példázott Orbán Viktor 35 évvel ezelőtt elmondott beszéde.

A Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetésén robbant be az akkor 26 éves liberális politikus a köztudatba. Kompromisszumot nem ismerő szónoklatában azt hangsúlyozta, hogy a kommunista diktatúra évtizedeiben csupán egyetlen alkalma nyílt a magyar nemzetnek arra, hogy megkísérelje elérni az 1848-as céljait: a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. 

„Céljaink máig nem változtak: ma sem engedünk 48-ból, így nem engedünk 56-ból sem.” 

Orbán pártja nevében kijelentette, hogy azokat az államférfiakat tisztelik, akik képesek voltak leszámolni az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és az állampárt diktatúrájával. „Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak.” Érdekesen cseng ez a mondat, ha számításba vesszük, hogy a magyar miniszterelnök hányszor is találkozott az elmúlt években a háborús bűnösnek minősített Vlagyimir Putyinnal, aki ellen a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság nemzetközi elfogatóparancsot is kiadott 2023 márciusában.

Az 1989-es Orbán Viktor szerint 1956 volt az utolsó esély arra, hogy az ország a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. „A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.” 

A keleti politika nem tűri a szabadságot, és még vagyontalanná is tesz

2007-ben az akkor már több mint öt éve ellenzékben lévő Orbán Magyarország nyugati orientációját még alapvetésnek tekintette: „A magaslatról visszatekintve látni igazán, hogy 1956-ban mi egy Kelet elleni forradalmat vívtunk. Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni. Éppen azért jöttünk ide, mert ott már nem találtuk a helyünket.” A mostani időszakból visszatekintve meglepő, hogy a Nyugat bukásáról szóló beteges propagandáról is beszélt akkor a Fidesz elnöke.

„A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz.”

A 17 évvel ezelőtti Orbán szerint szerencsétlen és igazságtalan nagyhatalmi paktumok szorítottak ki minket a nyugati világból. „Egy nyugati kultúrnemzet életére rátelepedett a Kelet uralma, amely megmételyezte és tönkretette országunkat. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában. Ez a magyarok tragédiája, amelyet a XX. századi kommunizmus hozott a nyakunkra. Nyugati demokráciát akartunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül.” Ekkor még a francia forradalom sem volt a világ legborzasztóbb kataklizmájaként beárazva a fideszes körökben.

Konstruktív forradalom, amely rendes mederben folyt, ezért nem rombolt

A 2009-es, a nagytétényi országzászlónál elmondott beszéd szerint 1956 vezérmotívuma az igazság fogalma. Orbán arról értekezett, hogy az igazság és a nép ellen nem lehet kormányozni, hiszen mindig eljön az igazság pillanata. A választási győzelemre készülő pártvezér ekkor már azt tartotta 1956 valódi üzenetének, hogy a forradalmárok „újítottak, átalakítottak, átszerveztek, vagyis építettek, és nem romboltak. Fenntartották a rendet, biztosították az ország működését. Nem volt káosz, nem volt anarchia, nem szabadult el a bűnözés. Józan ésszel vitték véghez a változást, és nem engedtek teret a szélsőségeknek.”

1956 ünneplései a kétharmados hatalom hübriszében

A 2010-es választási győzelmet Orbán már 1956-tal és az 1990-es rendszerváltással azonos szintre akarta feltornázni. 

„Mi tudjuk, milyen az, amikor az események kaotikus, követhetetlen, szövevényes labirintusán valaki átvezet bennünket, küldetésünk beteljesítése felé irányítja lépéseinket, összefűzi a szétfutó kalandok sorát, és közös sorsba egyesíti az ezerarcú tömeg életét.

És így megtörténik az 1956-os fegyveres, a ’90-es alkotmányos és a 2010-es kétharmados forradalom. Így születik a történelem, így születik újjá egy nemzet.”

Szerinte tehát a 2010-es „fülkeforradalom” lezárta az ‘56-os forradalmat, és befejezte a ’89-ben kezdett rendszerváltást is. A miniszterelnök arra buzdította támogatóit, nem szabad megtorpanniuk most, hogy kivívták a győzelmet, most kell erősnek lenni, és nem visszariadni a munkától. Érdekesség, hogy ez az egyetlen olyan október 23-iki beszéde, amiben nincs ellenségkép, senkit nem azonosít az akkori elnyomókkal. E helyett viszont bejelentette a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a kezdetét…

Visszatértek az ellenségek, és már Brüsszel sem a barátunk

2013-ban ismét lényeges szerephez jutottak Orbán ünnepi beszédében a forradalom ellenségei. „Először is tudjuk, hogy a magyar szabadságnak nemcsak hősei voltak, hanem árulói is. Tudjuk, hogy az összes forradalmunkat külföldről verték le. Tudjuk azt is, mindig voltak olyanok, akik segítették a külső ellenséget. Muszkavezetők, pufajkások, vörös bárók – mikor mi volt éppen a világdivat. Tudjuk azt is, hogy 2006-ban, 16 évnyi demokrácia után ezen a napon puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán.”

Ez volt az első olyan Orbán-beszéd, amiben már egyértelmű párhuzamokat húzott a magyar ellenzék, egyes uniós politikusok és az 1956-os forradalom leverői közé: „A pufajkát öltönyre, a tavarist Tavaresre cserélték.” A kormánypárti híveket innentől kezdték el domesztikálni a kifejezetten kádárista mintára fogant békemenetekhez.

2016-ban már egyértelmű, melyik birodalommal állunk szemben

„Európa szabadságszerető népeinek ma az a feladatuk, hogy megmentsék Brüsszelt az elszovjetesedéstől, hogy el akarják dönteni helyettünk, hogy kivel és hogyan éljünk együtt a saját hazánkban” – mondta Orbán 2016-os október 23-i beszédében, a migrációs válság után. Ez a szónoklat már a nemzetek Európájának védelméről szólt az „Európai Egyesült Államokkal” szemben. 1956 öröksége miatt nem engedhetjük meg, hogy „Európa elvágja azokat a gyökereit, amelyek valaha naggyá tették, és nekünk is segítettek a kommunista elnyomás túlélésében.”

A kormányfő megítélése szerint a magyar egy bátor nép, amit 1956, 1989-90 és az akkori események párhuzamba állításával próbált igazolni. A 2016-os történelmi tett pedig szerinte a határ lezárása volt a bevándorlók előtt. Az új ellenfelek a szemében a terroristák mellett a migránsokat Európa felé terelő haszonlesők lettek, és mindenekelőtt a veterán Soros György.

Az EU-ellenes tematika az ezt követő október 23-i beszédekben is rendre megjelenik. Orbán szerint Brüsszelben és nyugaton egyre többen vannak, akik birodalommá akarják szervezni Európát, de ez azonban nem állhat stabil alapokon, hiszen városaiban dúl a terror.

„Mi hiszünk abban, hogy minden nemzet sajátos, a maga módján egyedi, és fényesen beragyoghatja a világ rábízott szeletét. Ezt gondoltuk, sőt ezért lázadtunk fel már 1956-ban is. Rajongunk a kultúránkért, amely fenntartja és óvja a szabadságunkat.” 

A NER kultúrához való viszonyának ékes példáját láthattuk az SZFE beszántásában, vagy a független színházak és filmkészítők kivéreztetésében, illetve Demeter Szilárd egészen bizarr megnyilatkozásaiban is.

Csúcsra járatott sérelmi politizálás és Gyurcsány, a főmumus

A 2021-es legutóbbi budapesti 1956-os beszédében  a sérelempolitizálás kvintesszenciája tárult elénk. A 2006-os rendőrterror 15. évfordulója kapcsán elmondta: 

„Az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen. Tizenöt évvel ezelőtt az ifjúkommunisták október 23-ából november 4-ét csináltak. Az egyik oldalon a könnygázgránát, gumilövedék, vipera, azonosító nélküli egyenruhák és vízágyúk. A másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, akinek ötven év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel meg este.”

Gyurcsány Ferencre utalva a kormányfő megjegyezte: „A szocialisták és a vezetőjük itt maradt a nyakunkon. Maradt, és azóta itt bolyong közöttünk, itt kísért a közéletben, mint az Országház fantomja”. Az Európai Uniót pedig már a Szovjetunió 21. századi megfelelőjeként emlegette, amellyel szisztematikusan megkezdődött a szavazótáborának Nyugat-ellenessé, majd ruszofillé hangolása.

A „különleges katonai művelet” hatása 1956-ra

Az ukrajnai orosz invázió teljesen más fénytörésbe helyezte ’56 emlékezetét a miniszterelnök beszédeiben. Tűzszünet, béketárgyalás és a szankciók eltörlése – ezek a toposzok furcsán hangzanak egy szabadságharcos nemzet kormányfőjétől. 2022-ben Volodimir Zelenszkijt viszont még Nagy Imréhez hasonlította Orbán Viktor.

„1956-ban azért vállaltuk a szabadságharcot, hogy kikényszerítsük a tűzszünetet meg a béketárgyalást, amelynek során az oroszok a nyugatiakkal megegyezhetnek arról, hogy Ausztriához hasonlóan mi is semlegesek legyünk.”

Hogy nézett volna ki egy ilyen béketárgyalás az ’56-os forradalmárok és a Szovjetunió vezetői között? Egy tárgyalás lényege a kompromisszumos megoldás keresése, de itt a legnagyobb képzelőerővel sem lehet azt elgondolni, hogy ekkora katonai fölényben lévő nagyhatalom leült volna tárgyalni a magyar szabadságharcosok vezetőivel. Ungváry Krisztián történész így kommentálta a miniszterelnök eszmefuttatását: 

„Orbán mostani kijelentése azt sugallja, mintha a korábban jobboldali utcai harcosként ismertetett pesti srácok a kompromisszumok kádárista robotosaiként viselkedtek volna.”

2022-ben már Zalaegerszegre igyekezett a miniszterelnök, hogy megfelelő safe space-et találva elmondhassa ünnepi beszédét, amelyben már egyértelműen a Nyugat árulásának tudta be 1956 bukását. Szerinte volt esély az erőszakmentes átmenetre, akárcsak Ausztriának 1955-ben. Innentől kezdve már nem az oroszok, hanem Brüsszel az új ellenfél, hiszen Orbán szerint most már onnan érkezik az „elnyomás”.

Konzervatív, fegyelmezett forradalom, nix ugribugri

2023-ban Veszprémben került sor Orbán ’56-os eszmefuttatására, ahol egyetlen sorsot megvilágítva igyekezett elmesélni a forradalom történetét. Brusznyai Árpád 32 éves volt 1956-ban, aki ebben a városban görög-magyar-történelem szakos tanárként dolgozott. Tanítványaival forradalmi csoportot szervezett, de nem engedte a fiataloknak, hogy harcba keveredjenek. Több foglyul ejtett ÁVH-s figurát mentett meg a lincseléstől. 

Orbán Viktor Brusznyait megfontolt forradalmárként aposztrofálta, „aki megértette, hogy a forradalom nem artikulálatlan üvöltés, nem az elnyomottak dührohama, nem a bosszúért lihegők zihálása és nem is a szabadságvágy zabolátlan kitörése, hanem hősiessége mellett józan, mértéktartó és felelősségteljes mozdulat volt.”

2024 az eddigi legmélyebb pont a Fidesz és 1956 kapcsolatában

Az idei ünnepi beszédét még az eddigieknél is látványosabb módon igazította a miniszterelnök aktuálpolitikai érdekeihez, aminek egyértelmű előidézője Magyar Péter és a Tisza Párt látványos berobbanása a magyar közéletbe. Orbán Viktor szerint a legnagyobb ellenzéki párt úgy viszonyul most Brüsszelhez, mint ahogyan Kádár János igazodott Moszkvához.

A Millenáris parkban erősen megszűrt közönség előtt tartott szónoklat azt igyekezett bizonygatni, hogy morális szempontból nincsen különbség az egykori Szovjetunió, illetve a mostani Európai Unió és a NATO között, amely szövetségeknek része természetesen Magyarország is. 

A sajátos orbáni okfejtés szerint igazából az unió erőlteti a háborút és nem az agresszor orosz fél. Moszkva imperialista hódításának ellenállni eleve kudarcra ítélt és felelőtlen magatartás. Erre már Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is utalt egy hónappal ezelőtt a kormánypárti Mandinernek adott, hatalmas vihart kavart interjúban .

A street fighter Orbán aktuális szabadságharcát ezúttal az EU ellen hirdette meg, az ellenzéket pedig Brüsszel alázatos szolgájaként azonosította. Sajátos optikába helyezi ezt a mondandót, hogy pillanatnyilag az uniós tagállamok kormányainak a vezetője Orbán Viktor és kormánya. 

Nehéz ebből kiindulva nem észrevenni azt, hogy Orbán mostani beszéde önellentmondásokon alapuló, vagy erősebben fogalmazva egy alapvetően identitászavaros és tudathasadásos megnyilvánulás volt. A kormányfő úgy vélte, hogy 

„a brüsszeli bürokraták egy reménytelen háborúba vezették Európát. Az egész Európai Uniót be akarják tolni az orosz–ukrán háborúba. Mi, magyarok egy reggel arra ébrednénk, hogy ismét keletről jött szláv katonák állomásoznának Magyarország területén. Mi ezt nem akarjuk!”

A Nemzeti Együttműködés Rendszere számos hatalomtechnikai fogást átvett a kádárizmus időszakából, elég csak a munkaalapú társadalomra, a szűnni nem akaró békeharcra, vagy a korábban sokat használt „polgárok” helyett az „emberek” megnevezésre gondolni. 

A magyar választópolgárok nyugatellenes érzelmeinek a felkorbácsolása alapvetően a bolsevik politikai eszköztár része volt, de ez semmilyen morális akadályt nem jelent Orbán számára az újrahasznosításban, hiszen a belpolitikai érdekeit most éppen ez szolgálja a leginkább.

Orbán furcsa történelemértelmezése arra is rávilágított, hogy Dávid és Góliát párharcában a külföldi erők mindig Góliát oldalára álltak. „A történet végét azonban elfelejtik: Góliát veszít, és Dávid győz. Kun Béláék Bécsbe, Rákosiék Moszkvába menekültek, a mostaniak pedig Brüsszelbe fognak” – vizionálta a miniszterelnök, aki ígéretet tett arra: a jelenlegi kormánypártok minden energiájukat bevetik azért, hogy Magyarország ne legyen Brüsszel vazallusa. Vlagyimir Putyin eközben elégedetten csettinthetett egyet valamelyik távoli dácsájában, és a kávéját kavargatta…