Tegnap 13:05

„Puzsér sétálóutcája”: feszültség a Tűzoltó utca lezárása miatt

„Puzsér sétálóutcája”: feszültség a Tűzoltó utca lezárása miatt

A forgalomcsillapítás támogatói és ellenzői élesen ütköztek, a rendezvény pedig inkább egy politikai vitafórumra hasonlított, mint ünnepségre.

A Tűzoltó utca Ferenc körút és Angyal utca közötti szakaszának lezárása miatt az Angyal utca – amely eddig egy nyugodt, zöldövezeti lakóutca volt játszóterekkel és belső kertekkel – hirtelen megnövekedett forgalmat kezdett el lebonyolítani. Több helyi lakó szerint sem közlekedésszakmai, sem társadalmi szempontból nem volt megalapozott a döntés, ezért petícióban követelik annak felülvizsgálatát. A tiltakozók úgy érzik, nem vonták be őket a tervezésbe, a forgalom átterelése pedig megnövelte a zajterhelést és a légszennyezést, ráadásul nehezebbé tette az Üllői útra való kijutást, valamint a Gyermekklinika elérését is.

A Sétáló Tűzoltó utca néven meghirdetett eseményt azzal a céllal tartották, hogy bemutassák a közterület új funkcióját: egy ideiglenes, autómentes övezetet, ahol növények, padok és gyalogosbarát megoldások kaptak helyet. A szervezők szerint a cél az volt, hogy egy élhetőbb, zöldebb városi környezetet próbáljanak ki egy forgalmas belvárosi utcában.

Az esemény azonban hamar feszültté vált. Több helyi lakó nehezményezte, hogy nem kaptak tájékoztatást a tervezett lezárásról, szerintük nem történt valódi egyeztetés, és a forgalomcsillapítás csak máshová tolta át a közlekedési problémákat. Voltak, akik úgy érezték, hogy a projektet valójában nem közösségi igény, hanem egy szűk érdekcsoport kezdeményezte.

A kritikák között gyakran előkerült az a vélekedés is, hogy a sétálóutca kialakítása mögött politikai motiváció állhat. Többen emlegették, hogy a lezárt szakasz közvetlenül egy ismert közéleti szereplő kávézója előtt található, és szerintük ez nem véletlen. Az esemény egyik szervezője korábban Puzsér Róbert kampányfőnöke volt, ami szintén táptalajt adott az összeesküvés-gyanús feltételezéseknek.

A rendezvényen először Reiner Roland alpolgármester, Barna Zsolt és Lukácsházi Gergely beszéltek a Tűzoltó utca forgalomcsillapítási terveiről és a helyi átalakítások céljairól. Ezután Vitézy Dávid, Lajos Béla, Biczók Péter és Gyurcsik Ádám osztották meg tapasztalataikat a budapesti forgalomcsillapításokról. Az est végén Kováts Máté Cseh Tamás dalaival zárta a programot.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre