Öt év stadionlátogatástól való eltiltást ér a Duce-mez viselése
Az olasz rendőrség beazonosította, és öt évre ki is tiltotta Európa összes stadionjából azt a Fradi-szurkolót, aki csütörtökön a milánói dóm előtt Mussolinit ábrázoló pólóban éltette a fasiszta diktátort, miközben több száz társával egyetemben magasba lendítette a karját.

Az olasz rendőrség beazonosította, és öt évre ki is tiltotta Európa összes stadionjából azt a Fradi-szurkolót, aki csütörtökön a milánói dóm előtt Mussolinit ábrázoló pólóban éltette a fasiszta diktátort, miközben több száz társával együtt magasba lendítette a karját.
Ahogy a milánói dóm előtt felvett jelenetből kiderül, a Fradi-tábor rágyújtott a Tutti, avanti, Benito Mussolini! (Mindenki előre, Benito Mussolini!) fasiszta nótára. Aztán közölte az előénekes, hogy tudja, hogy Nyugaton, de tán sehol sem szeretik, de akkor is büszkén menjen az egykezes szívtől az égig, ami egészen úgy tűnt, mintha a Mussolinit éltető fekete ruhás ultrák fasiszta karlendítést imitálnának.
A beazonosított 50 éves magyar férfi ellen az olasz hatóságok eljárást indítottak az úgynevezett Mancino-törvény alapján, ami tiltja a „faji, etnikai, nemzeti és vallási gyűlölet megnyilvánulásait”, valamint a „diszkriminatív szervezetekhez köthető jelképek” nyilvános megjelenítését. A pólóját lefoglalták, a milánói rendőrfőkapitány pedig ötéves stadionlátogatási tilalmat is elrendelt vele szemben, ami az Európai Unió összes tagországának minden meccsére érvényes szankció - írja az olasz ANSA.
A hazai, hivatalosnak tűnő reakciók igencsak felemásra sikeredtek. Orbán Balázstól, a Fidesz európai parlamenti képviselőjétől kijárt egy dicséret a fiúknak, mondván randalírozás nem volt, csupán a csapatot bíztatták.
„Milánó, Piazza del Duomo. A Ferencváros magyar ultrái büszkén és méltósággal érkeztek az olasz városba, hogy támogassák csapatukat és emlékeztessék Európát arra, hogy van mit megvédenünk. Igazi hazafiak!
Nem fosztogattak. Nem gyújtogattak. Nem támadtak rendőrökre. Nem törtek össze autókat.
A pályán pedig történelmet írt a Ferencváros, 2–0-ra legyőzte a hétszeres BL-győztes AC Milant!”
Kubatov Gábor klubelnök kevésbé volt megengedő, ő arról beszélt, hogy aki ebben részt vett, az nem ismeri a Ferencváros alapértékeit, nem ismeri a történelmét. Majd felszólította azokat, „akik ezt elindították tegnap”, hogy „ha nem tudnak viselkedni, inkább ne jöjjenek többet Fradi-meccsre”.
A klub egyébként minden nemzetközi meccs előtt megpróbálja megelőzni a hasonló eseteket és arra kéri a szurkolókat, hogy próbáljanak úgy szurkolni, hogy az ne tűnjön karlendítésnek. Ezt a felhívást egyébként most is közzétették:
„Tisztelettel megkérjük minden kedves szurkolónkat, hogy kerüljenek minden olyan kézmozdulatot, amelyet az UEFA náci karlendítésnek vagy antiszemita jelképnek értelmezhet, és erre figyelmeztessék szurkolótársaikat is. A »szívtől az égig« karmozdulat egy kézzel egyáltalán nem végezhető!”
Az eseményeket ismerve, végül nem így történt.




