Nem kapja meg minden négygyermekes nő a szja-mentességet
Nincs meg a kellő szakértelem Nagy Márton tárcájánál, ezért fordulhatott elő a szakértő szerint, hogy a jogalkotói szándékkal ellentétes tartalmú törvényt fogadhattak el. A kedvezménytől azok az édesanyák estek el idén júniusban, akik 1999 előtt vettek fel 12 éven keresztül támogatást négy vagy több gyermekre.


Egy friss törvénymódosítással szűkítette a kormány azoknak a négy- vagy többgyermekes édesanyáknak a körét, akikre vonatkozik a személyijövedelemadó-mentesség. Ez az eredeti szándékkal ellentétes, mivel közben a kormány a három- és a kétgyermekes nőkre is kiterjesztené a kedvezményt. A szakértő szerint a döntés azt mutatja, hogy a Nagy Márton vezette NGM-nél nincs meg a kellő szakértelem.
A Népszava a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnökét megszólaltatva azt írja, hogy egy június 19-én kihirdetett jogszabály alapján már csak az jogosult a kedvezményre, akik az 1998 utáni szabályok után kaptak családi pótlékot négy vagy több gyermek után.
Ruszin Zsolt úgy fogalmazott, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium elszúrta a szabályozást és emiatt
az érintett édesanyák már a 2025 júliusában megszerzett jövedelmük alapján is kötelesek szja-t fizetni.
Ha ezt nem teszik meg, akkor a szakértő szerint a tévesen igénybe vett adómentesség miatt bírsággal is számolhatnak. Ruszin szerint ez az intézkedés azt mutatja, hogy Nagy Márton tárcájánál nincs meg a kellő szakértelem. Példaként hozza, hogy Gerlaki Bence frissen kinevezett adóügyi államtitkárnak nincs adózási szakvégzettsége.
Fotó: Facebook/Nagy Márton