Tegnap 15:15

Nincs jobb ötlete a kormánynak: meghosszabbítják az árrésstopot

Nincs jobb ötlete a kormánynak: meghosszabbítják az árrésstopot

A miniszterelnök a hivatalos csatornák helyett a Fidesz digitális aktivistáit összefogó Harcosok Klubjában jelentette be először azt a kormányzati lépést, hogy a választások felé közeledve továbbra is fenntartják az árrésstopot.

„Árrésstop meghosszabbítva, harcolunk az indokolatlan áremelések ellen. Nem hagyjuk, hogy a multik packázzanak az emberekkel” – írta a tagoknak Orbán Viktor a napi üzenetben.

A kabinet idén először május 31-ig vezette be az élelmiszer-kiskereskedelmi szereplők által alkalmazható, maximum 10 százalékos (drogériáknál 15 százalékos) árréskorlátozást több termékcsoportra, majd azt meghosszabbította augusztus 31-ig. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a lépés főleg a kisebb boltokat érinti negatívan, de a nagyobb szereplőknek is milliárdos veszteségeket hoz. 

Az unortodox gazdaságpolitika lankadatlan híveként Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint árcsökkenést hozott az árrésstop. Az augusztus 21-i kormányülésen döntöttek a piackorlátozó intézkedés prolongálásáról, ahogyan ezt Orbán közhírré tette, az viszont teljesen szokatlan módja a kormányzati kommunikációnak.

A kiskereskedelmi forgalom emelkedése elmaradt a reálbérek növekedése mögött, ami az általános vásárlói elbizonytalanodás megnyilvánulása is lehet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint. A forgalom közel fele az élelmiszer- és vegyesboltokban realizálódott, az azonban intő jel, hogy a kisebb szaküzletek forgalomnövekedése elmaradt a nagyobb áruházakétól. Ez az árrésstop negatív következménye is lehet az OKSZ szerint - írta augusztus elején a hvg.hu. 

Az OKSZ szerint a kiskereskedelmi árrésstop egyszeri inflációcsökkentő hatása fokozatosan elhalványul, negatív hatásai azonban egyre súlyosabbak. 

Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint a lakosság háromnegyede komoly inflációt érzékel az élelmiszerek terén is, vagyis az árrésstop nem éri el azt a hatást, amit kormány várt volna tőle. Virovácz Péter, ING Bank vezető elemzője június végén arról beszélt, hogy az árrésstopok hosszú távon magasabb árakhoz vezethetnek, és könnyen elképzelhető, hogy 2026 májusáig velünk maradnak.

Európai Bizottság június közepén kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mivel ez az intézkedés aránytalanul terheli a külföldi szereplőket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a külföldi irányítású láncok árbevételük jelentős része után 4,5 százalékos adót kötelesek befizetni, miközben a magyar piacon franchise-rendszerben, saját márkanevük és logójuk alatt működő hazai kiskereskedőkre nem vonatkoznak ezek a magasabb adókulcsok - írja a hvg.hu. 

Orbánék esete az inflációval

Az év első felében nálunk megjelent új drágulási hullám (ebben még a „Trump hatás nem érvényesült), amely az alapinfláció tekintetében is meglódulást jelentett, annak ellenére következett be, hogy a kormány márciusban 30 féle élelmiszerre árréscsökkentést (stopot) írt elő, ezt követően pedig ugyancsak 30 mosó-, mosdó- és egyéb higiéniai cikkre. A bankokkal, biztosítókkal és a telekommunikációs cégekkel, később a gyógyszergyártókkal és gyógyszerkereskedőkkel folytatott „konzultáció” eredményeként a szereplők a felsorolt területeken is áremelési korlátozást vállaltak, „önkéntesen” - írta lapunkban megjelent elemzésében Petschnig Mária Zita. 

Az egykori szocialista gyakorlatra emlékeztető árrögzítés nélkül feltételezhetően messze Magyarországon lett volna az unión belül a legmagasabb pénzértékvesztést kimutatni. 

A hazai infláció egy részének elfojtásával az Orbán-kormány azt a politikai üzenetet akarja a társadalomban elhitetni és meggyökereztetni, hogy ő megvédi a családokat, a nyugdíjasokat és , tulajdonképpen mindenkit az infláció jövedelmet, fogyasztást romboló hatásától. Ez a védelem azonban egyrészt nagyon is kétséges, másrészt a kormány képmutató magatartására vall - mutatott rá elemző publicisztikájában a közgazdász.

A magyar gazdaságnak nem csak a pillanatképe mutat rosszul, az Orbán-kormány politikája a gazdaság alapjait is ingatag talajra építette - értékelt a NEREN TÚL múlt heti adásában Petschnig Mária Zita. A közgazdász szerint a lakosság akkor is a bőrén érzi, hogy valami nem működik jól, ha a kormány pénzt szór közé, de ez a politika sem folytatható, mert feléli a jövőt.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak