Rágalmazás miatt tett feljelentést a Gyermekvédelmi Főigazgatóság
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot érintő valótlan állítások miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt SZGYF feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon – közölte a Főigazgatóság.


A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot érintő valótlan állítások miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt SZGYF feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon – közölte a Főigazgatóság Facebook-oldalán.
A feljelentés apropója: a Válasz online szeptember 8-án „Orbán jön? Fenyőgirlandot a vakolatfoltra! – volt vezető vall a hazai gyermekvédelemről” címmel interjút közölt Kuslits Gáborral, aki 2013 és 2021 között volt a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) igazgatója.
A szakember az interjú során több olyan állítást tett a Főigazgatóság szerint, melyek indokolják, hogy a hatósághoz forduljanak.
„Ha a Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába. Ezt nem tette meg, helyette azt a gyermekvédelmi rendszert vádolja, amelynek korábban vezetője volt, és az akkor eltussolt ügyek kapcsán teszünk folyamatosan feljelentéseket még napjainkban is.” – írják közleményükben.
Az interjúban Kuslits több ponton is nagyon konkrétan beszél a gyermekvédelmi rendszer hiányosságairól, illetve arról, hogy milyen ügyek vethetik fel a bűncselekmény gyanúját, és hogyan próbált a hivatalos rendszer ezekre reagálni, vagy azokat éppen eltussolni.
A gyermekvédelmi rendszer hiányosságairól szólva hangsúlyosan említette a szakmai színvonal egyértelmű és folyamatos romlását, szerinte kevés a képzett szakember, és sokakat jellemez előítéletes, a gyerekeket stigmatizáló szemlélet is.
A rendszer erőltetett központosítása Kuslits meglátása szerint gyakran csak az uniós pénzek lenyúlását célozzák, a túlárazás és a feleslegesen elvégzett munkák is emiatt történtek; mindeközben az intézmények valós állapotáról hamis képet festenek az illetékesek előtt. Így történt például, hogy a lehulló vakolat helyére fenyőgirlandot raktak Orbán Viktor érkezése előtt. A gyerekek egy része a rendszerben „speciális szükségletűvé” válik, mert a környezet maga sodorja őket agresszióba, bűncselekményekbe – fogalmazott a szakember.
Az említett interjúban szóba került Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának ügye is. Vele kapcsolatban a gyermekvédelmi szakemberek már 2015-ben jelezték a hatóságoknak gyanújukat, ám csak 2025-ben tartóztattak le emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával a javítóintézet vezetőjét.
A háttérben politikai védettség is felsejlik, amely éveken át megakadályozta a felelősségre vonást. A Tegyesz vezetőjeként viszonylag hamar Kuslits látóterébe került a férfi, ám sehogy sem tudta eltávolítani.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mostani feljelentésében is azt rója fel Kuslitsnak, hogy bár tudomása volt a bűncselekmény elkövetéséről, gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelességének nem tett eleget, és elmulasztotta jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok felé gyanúját.