444: 12 éves korában hálózta be egyik áldozatát a Szőlő utcai gyermekotthon emberkereskedelemmel gyanúsított igazgatója
Hivatalos dokumentumok alapján mutatja be a 444, hogy hogyan hálózott be egy fiatal lányt élettársával a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója, akiket aztán a gyanú szerint prostituáltként futtattak élettársával.


Hivatalos dokumentumok alapján mutatja be a 444.hu, hogy Juhász Péter Pál az egyik, általa prostituáltként futtatott nőt 12 éves korában kezdte el behálózni. A Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és élettársa az édesanyjától elvett gyereket különböző programokra vitték. A gyanú alapján az utóbbi időszakban papíron a javítóintézetben alkalmazott nőt, valójában prostituáltként futtatta.
A cikk szerint 2012 elején került be Sára egy fővárosi gyermekotthonba. A lány anyja ezt követően nem sokkal már azt állította, hogy Juhász - aki már a Szőlpő utcai intézményt igazgatta - 18 éves segítőjével, A.-val együtt moziba, gyorséttermekbe vitte Sárát. Egy, a bekerülése után egy hónappal készült pszichológia szakvélemény szerint a vizsgálat során
felmerült a szexuális bántalmazás gyanúja, és bár a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat értesítette a BRFK-t, nem indult nyomozás az ügyben.
Azt nem tudni, hogy Sárát mikor kezdték el prostituáltként futtatni Juhászék, de a nő tagadja, hogy kényszerítették. A 444 cikke alapján Juhászt és az élettársát már 2012-ben is meghallgatták egy olyan ügyben, ahol egy kiskorú szexuális bántalmazásával kapcsolatos felvetés is felmerült.
Juhászt és élettársát 2025 májusában tartóztatták le emberkereskedelem gyanújával. A rendőrség szerint a pár több hányattatott sorsú fiatallal ismerkedett meg, akikkel a függőségi viszony nagykorúvá válásuk után is megmaradt. Juhász a Szőlő utcai javítóintézetben foglalkoztatta a lányokat, de az idő nagy részében prostituáltként futtatta a őket a pár.
Fotó: Youtube/M2 Petőfi TV