Így használta a saját érdekei szerint Orbán az október 23-i beszédeiben a forradalom emlékét

A történelem a politika szolgálóleánya – a kijelentés igazságtartalmát talán leginkább Orbán Viktor október 23-ai ünnepi beszédei bizonyítják, ugyanis nem nagyon volt olyan alkalom 2010 óta, hogy a magyar miniszterelnök ne aktualizálta volna politikai érdekei mentén 56-ot a szónoklataiban.

Még minden előttünk volt, még nem csukódott ránk teljes súlyával az elmúlt 15 év a maga bornírt kormányzati intézkedéseivel, és annak szörnyűséges következményeivel, vagyis talán még hinni is lehetett az ígéretekben, még volt valami remény egy normálisabb jövőbeni életre. Vagyis még minden előttünk volt 2010-ben.

Ebben a hangulatban készülhetett az ünneplő közönség, és vélhetőleg Orbán Viktor maga is a kétharmados győzelem utáni első október 23-ra. 

A fülkeforradalommal kivívott legfrissebb fideszes rendszerváltás valamiképp az ’56-os hagyományok méltó folytatója lehet, ezt sugallta a Kossuth téren megtartott beszédével a frissen hivatalba lépő miniszterelnök, a korabeli forradalom és szabadságharc pedig egy olyan esemény volt, amelyben a magyar nemzet “újjászületett”.  

Valójában ennek egy modernizált változatával csábította Orbán a 2010-es közönségét is, amikor arról beszélt, hogy egy olyan országot építünk „ahová mindenkit magunkkal viszünk, még az előző korszak veszteseit is, a munkanélkülieket, a csődbe jutottakat, azokat is, akiknek elfogyott az erejük, akik lába alól kicsúszott a talaj.”

Bár ebben a hevenyészett történeti visszatekintésben próbáljuk elkerülni az utólagos belemagyarázásokat, annyit azért talán mégis megkockáztathatunk, hogy, ha halványan is, de már ekkor megjelent a szuverenitás eszméje Orbán beszédében, amikor azt mondta: 

"Mi olyan országot látunk magunk előtt, ahol a mi időszámításunk és a mi közös mércénk szerint történnek a dolgok.”

A 2011-es év volt az első olyan október 23-a, amikor Orbánt elszólította Brüsszel, az Európai Tanács soros ülésén kellett részt vennie, amit rendszerszinten minden évben általában ezen a napon tartanak meg.

A „brüsszelezés” akkoriban tehát még ezt jelentette, átkokat még nem szórt a magyar miniszterelnök az Unió igazgatási központjára, csupán csendben ellátogatott a belga fővárosba, és tette a dolgát, tárgyalt az európai valutaválság megoldásáról, konstruktív volt, és decens, mint legtöbb európai kollégája.
A következő évi október 23-i megemlékezés már kevésbé sikeredett ünnepélyesre, Orbán 2012-ben már elkezdett vélt, vagy éppen kinevezett ellenségeivel harcolni, épült a narratíva, amit majd az elkövetkező közel másfél évtizedben mantrázni is fog, megállíthatatlanul. 

Az akkori beszéd címe már önmagában is beszédes volt: „Nem fogadjuk el, hogy idegenek kormányozzanak minket”. 

Az akkori harcias, ha nem is forradalmi álláspont mögött az állhatott, hogy az unió kritikával illette a 2011-es új alkotmányt, annak tartalma és a bevezetés módja miatt, de folytak az IMF-fel, vagyis a Nemzetközi Valutaalappal is a tárgyalások a korábbi kormányzati ciklus alatt felvett készenléti hitel visszafizetéséről is– mindez pedig kellő muníciót szolgáltathatott Orbán részére, hogy kinyilvánítsa mindenféle politikai és gazdasági befolyásolási kísérlettel szembeni ellenállását. 

Hogy erre pont az október 23-i ünnepségen talált alkalmat, nos, ez már inkább csak ízlésbéli kérdés. 
A háttérben ugyanakkor már befigyelt az első Békemenet is, igaz azt már januárban megtartották a szervezők.

2013-ban a helyszín változott, a hangnem viszont nem, és ha lehet, talán még élesedett is. 
A Kossuth tér helyett a Hősök terén hangzott el Orbán híres, vagy talán inkább hírhedt „tudjuk, kik” beszéde, amiben valamiféle párhuzamot vont a korabeli kommunisták és a későbbi nemzetközi pénzipari munkások, spekulánsok között, merthogy mindkettő kész az országot egyfajta gyarmati sorba dönteni.   

A 2014-es választások előszele és érződött már a beszéd hangulatán: „Ha meg akarjuk védeni az alkotmányunkat, a munkahelyeinket, a nyugdíjunkat, a fizetésünket és a rezsicsökkentést, vagyis ha meg akarjátok védeni a mindennapi életetek szabadságát, személyesen kell részt vennetek a küzdelemben. Mindenkinek a maga helyén és a maga területén el kell végezni a szükséges munkát. Szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok!” – mondta Orbán; mintha csak ma mondaná.
A következő két év nemzetközi politikája Orbánt aztán ismét Brüsszelbe szólította, így elmaradtak a szokásos október 23-i szeánszok is.

2016 egyszerre volt az európai, és egyben magyarországi menekültválság csúcséve és az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója, a két ügyet pedig Orbán rögtön egy kalap alá is vette, Kossuth téri beszédében pedig egyfajta leitmotivként alkalmazta őket. 

Az épülő déli határkerítés lett a szabadságharc éppen aktuális szimbóluma a szónoklatban, hisz „Aki ma nem védi meg a határokat, az nem védi meg a hazáját.” – mondta Orbán. 

Brüsszelt bírálva pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy az EU modern kori birodalmi ambíciókkal rendelkezik, amely az elszovjetesedés felé tart. A párhuzam tehát ismét megvolt, mindegy, hogy történelmileg vajon helyes volt-e, vagy csak egy újabb adalékul szolgált a konstruált múlthoz.

A következő két évben a Kossuth téri helyszínt váltja az Andrássy út Terror Háza előtti szakasza, a mondanivaló lényege viszont alig változik, holott a kettő között ott van a 2018-as választás, és vele eljön az újabb kétharmad is. 

A Nyugat alkonya, brüsszelezés, migránsozás, sorosozás, pénzügyi spekulánsok sorjáztak a beszédben, mintha már veszített is volna lendületéből a miniszterelnök, legalábbis kevés előre megjósolhatatlan állítással kápráztatta el a hallgatóságát, gondolatmenete fókuszában ismét Európa válsága és a migráció került 2017-ben.

Talán a 2018 utáni győzelmi mámor valamicskét dobott az október 23-i ünnep hangulatán, mégiscsak a harmadik kétharmad után vagyunk, ki lehet egy kicsit engedni, előtérbe kerülhet a filozófikusabb énünk is. Valahogy így lehetett ezzel a miniszterelnök is, talán ezért is engedett meg magának egy olyan kijelentést, miszerint „A magyar megmaradás misztériuma megfejthetetlen.” 

Hogy aztán ebben a gondolatfutamban éppen csak a Fidesz választási eredményének megfejtését kell-e keresnünk, vagy valami mást, nos, ezt talán már soha nem fogjuk megtudni. 

Az első zárt térben megtartott ünnepségre 2019-ben került sor, a Zeneakadémiai helyszín és a meghívott válogatott közönség pedig alapvetően moderálta a miniszterelnök mondandóját, Orbán kerülte az aktuálpolitikai kiszólásokat, egy kifejezetten se hús, se hal beszédet hallott tőle a szűk meghívotti kör, olyan közhelyekkel, mint hogy „az '56-osok győztek, mert ránk, utódaikra a bátorság és a hősiesség nagyságát hagyták örökül”.

A korabeli tudósítások pedig még azt is kihangsúlyozták, hogy nem volt teltház a Zeneakadémián, és még akkor is voltak szinte teljesen üres sorok a nézőtéren, amikor a miniszterelnöké volt a színpad.

A Covid aztán mindent felülírt, a lockdown-t bizony október 23-án is be kellett tartani a vésztjósló 2020-as évben, ünnepi beszéd nem volt, csupán zászlófelvonás a Kossuth téren.

A lezárás után a nyílt utcára legközelebb 2021-ben kimerészkedő fideszes sokaság aztán mindjárt kettő az egyben oldotta meg az aktuális október 23-át. Békemenet szerveztek, amely egyesült a hivatalos állami ünnepséggel, a helyszín az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése volt. A szónok pedig ismét hű volt önmagához, az aktualitások szerint értelmezte, vagy, ha jobban tetszik, értelmezte át a történelmi múltat, így került egy platformra a nemzeti összefogást megtestesítő forradalom és szabadságharc. valamint a közös védekezést kikényszerítő járvány elleni harc.

Bár a beszéd nem kizárólag a Covid-krízisre fókuszált, a 2021-es év helyzetéből következően Orbán utalt arra, hogy „minden magyarra számítunk”, ami mögött a stabil munkahelyek, biztonságos jövő, gazdasági újraindulás gondolata is ott áll.

És, hogy senkinek se legyen azért hiányérzete, a beszédben természetesen megjelent az örök elem, a burkolt brüsszelezés is, a magyar nemzetnek ugyanis vészhelyzetben is, mint amilyen például egy járványhelyzet saját döntéseket kell hoznia, külső befolyásoktól mentesen.

A 2022-es év október 23-ja rendhagyó módon zajlott, a körülmények sem voltak szokványosak: a miniszterelnök nem állami vagy pártrendezvényen, nagy tömeg előtt, hanem egy – Mindszenty József bíborosról elnevezett – múzeum szűk körű megnyitóján beszélt Zalaegerszegen; és ne felejtsük el a tágabb kontextust sem, nyolcadik hónapja tart az ukrajnai háború, Orbán pedig akkor tartja talán legszűkebb körben az ’56-os megemlékezést, miután negyedszerre is behúzta a parlamenti kétharmadot.

„Migrációs invázió délen, háború keleten és gazdasági válság nyugaton. Ezzel kell megküzdenünk” 

– sorolta Orbán; minden bizonnyal érzékelte már a miniszterelnök a mindennapi élet nehézségeit is, így egyfajta önbiztatásként is felfogható a beszéd végén elhangzó, a legkevésbé sem ünnepi, a legkevésbé sem magasztos, szokatlanul földönjáró mondta, miszerint „Megőrizzük a gazdaság stabilitását, mindenkinek lesz munkája, a rezsicsökkentést meg tudjuk védeni, a családok pedig nem maradnak magukra.”

Az ’56-os forradalom nem pusztán budapesti esemény, hanem minden városé és falué: „Minden városnak, minden falunak megvan a maga 1956-os forradalma, mindegyik része a mi nagy ’56-os szabadságharcunknak.” – ezekkel a szavakkal indokolta Orbán 2023-ban, hogy miért is választott újólag egy vidéki magyar várost, jelesül Veszprémet a forradalom és szabadságharc megünnepléséhez.

Az eseményt ismét egy jól megszűrt, válogatott közönség előtt tartották meg, kordonok, beengedő kapuk, azonosító karszalagok voltak az elmaradhatatlan kellékek.

A veszprémi beszéd, ahogy azt már megszoktuk, hemzsegett az aktuálpolitikától. Orbán szerint például a történelem azzal ismétli önmagát, hogy újra és újra azok törnek ellenünk, akiket korábban megmentettünk vagy megvédtünk. „Ma is elsők voltunk, akik Európát védtük a migrációtól, és békét javasoltunk háború helyett, amellyel megvédhettük volna százezrek életét. Köszönetet, méltánylást, jóakaratot sohasem, gáncsot, hátbatámadást gyakorta kaptunk szerinte.”

A szokásos migránsozó, brüsszelező elemek közé az ukrajnai háborúval tehát bekerült a békepárti narratíva is, ráadásul egy olyan felütéssel, hogy Magyarország ezzel az álláspontjával is egyedül van.

Az agyonaktualizált orbáni beszédek közül is kiemelkedik a tavalyi, akkor ugyanis október 23-án nem más között vont párhuzamot a miniszterelnök, mint a dunai árvíz elleni sikeres védekezés, és a szabadságharcosok korabeli erőfeszítése, azaz a haza védelme között.

Fotó: Magyarország Kormánya