2025.11.07. 08:32

Részeges, börtönviselt és képzettség nélküli dolgozókat is gond nélkül felvettek a Szőlő utcai javítóintézetbe dolgozni

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Részeges, börtönviselt és képzettség nélküli dolgozókat is gond nélkül felvettek a Szőlő utcai javítóintézetbe dolgozni

Dobrev Klára bemutatta a DK Szőlő utcai javítóintézetről készült sorozatának harmadik részét, amelyben a Budapesti Javítóintézet egyik volt nevelője arról beszél, milyen embereket vettek fel az emberkereskedelem és kényszermunka miatt idén májusban letartóztatott Juhász Péter Pál környezetébe dolgozni. 

A Népszava emlékeztetett arra, hogy már korábban is felmerült a gyanú, hogy olyan személyek is átmentek az előírt kifogástalan életvitel-vizsgálaton, akik a büntetett előéletük miatt egyáltalán nem is dolgozhattak volna a gyermekvédelemben. 

A most közzétett anyag szerint a volt javítóintézeti igazgató a legbelsőbb köreibe olyan embereket gyűjtött, akik ki voltak neki szolgáltatva. Ezt úgy kivitelezte, hogy olyan embereket keresett, akik nem is dolgozhattak volna a gyermekvédelemben, mivel büntetlen előéletűnek és legalább érettségivel rendelkezőnek kellett volna lenniük, és még egy tanfolyamot is el kellett volna végezniük. 

A volt nevelő arról is beszélt Dobrev Klárának, hogy tudomása szerint még most is dolgoznak olyanok az intézetben, akik nem felelnek meg a követelményeknek, nincsen érettségijük sem, az éjszakai műszakban pedig többek között fizikai munkát végzőket, például kőműveseket alkalmaznak. 

Gy. Németh Erzsébet a videóban elmondta, hogy amikor ő néhány hete ott volt a Szőlő utcában, azt vette észre, hogy a látogatásra nagyon készültek, a dolgozók zavarban voltak és az volt a benyomása, hogy előre megmondták nekik, hogyan kell viselkedni. A Juhász Péter Pál utáni megbízott igazgató minden szavára nagyon odafigyelt, a kérdésre viszont, arra a kérdésre viszont megrémült és zavarba jött, hogy honnan vették észre, miket művelt a volt igazgató. 

A volt nevelő arról is beszélt, hogy akkora volt az emberhiány az intézetben, hogy „olyan embereket sem rúgtak ki, akik részegen mentek be dolgozni, volt olyan éjszakás, aki annyira be volt rúgva, hogy éjszaka bement a fiúk fürdőszobájába és a belepiszkított abba a mosdórészbe, ahol a gyerekek mosakodnak. Ez az éjszakás is maradhatott, mert Juhász Péter Pál építőipari embere volt, a házával is dolgozott”. 

Volt egy rendész, aki büntetett előélettel dolgozott az intézményben, amiről még dicsekedett is a gyerekeknek, mondván, hogy milyen kemény. Gy. Németh Erzsébet szerint egy úgynevezett csendes szoba is működött az intézményben, aminek az üzemeltetéséről Juhász Péter Pál döntött. Dobrev Klára azt fejtegette, hogy szerinte kizárt, hogy a Szociális- és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem tudott arról, hogy milyen emberek dolgoztak itt. A volt nevelő szerint elképzelhetetlen, hogy nem tudtak róla, hiszen erkölcsi bizonyítványt is be kellett nyújtani. 

A kritikát megfogalmazó nevelőket Juhász Péter Pál ellehetetlenítette, majd nem sokkal később távoztak is, ezért a nevelők azt hitték, hogy a volt igazgató érinthetetlen. Juhász Péter Pál a nevelő elmondása szerint „ki is mondta, hogy magasabb szinten könyörögnek neki, hogy legyen újra igazgató.” Konkrét neveket nem mondott, de azt igen, hogy „fönt” nagyon szeretnék, ha újra ő lenne az igazgató.

Dobrev Klára végezetül arról beszélt, elképzelhetetlennek tartja, hogy mindössze Juhász Péter Pál és a bűntársa legyenek érintettek a bűncselekményekben. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés