Ma 20:06

Rónai Egon megszólalt az őt ért kritikákról: Akaratomon kívül szépítettem az adatokat

Rónai Egon megszólalt az őt ért kritikákról: Akaratomon kívül szépítettem az adatokat

A miniszterelnökkel készített interjúja után az a vád érte Rónai Egont, hogy már a kérdés feltevésével is álhírt terjesztett a magyarországi szegénységről. Ezekre reagált most Rónai Egon.

A műsorvezető azt írta a Facebook-oldalán, hogy természetesen nem emlékezetből szokott kérdezni, de most hiába volt előtte a tablet, így is rossz adatot idézett a miniszterelnöknek. 

„Azt mondtam ugyanis, hogy ez minden negyedik gyermeket, 20.9 %-ot érint. Tévedtem, a helyes szám 22.9 %, tehát szépítettem akaratomon kívül” 

– írta a közösségi oldalán. Rónai Egon aztán a KSH mondatait idézte, amelyben az állt, hogy Magyarország jelenleg a 13. helyen áll Európában a a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élő 18 éven aluliak arányát tekintve. Míg 2011-ben ez az arány 41,9 százalék volt, addig a legfrissebb szám 22,9 százalék – írja a Telex. 

„Javult tehát, de szerintem még mindig nagyon sok a szegénységben vagy az anyagi kirekesztettség kockázatával élők száma. Ahogy Orbán Viktor helyesen mondta, egy is sok. De hogy fake news lett volna, az egyértelműen nem igaz. Aki ezt állítja, fake news-t terjeszt” 

Rónai Egon arra is kitért, hogy számos indikátort górcső alá lehet, de ő azért választott egy összegző adatot, hogy inkább a témáról beszéljenek. 

 

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
advertisement
Kapcsolódó tartalmak