Ma 15:26

Ismét leöntötték az országot a közvélemény-kutatók

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Ismét leöntötték az országot a közvélemény-kutatók

A pártpreferenciákat valójában csak az év elejétől érdemes komolyabban vizsgálni, addig ugyanis a közhangulat és a választók jövőre vonatkozó várakozásai sokkal jobban előrejelzik a politikai erőviszonyok lehetséges alakulását. Kiemelten fontos mutató az is, hogy az emberek szerint melyik párt nyerhet majd a 2026-os választáson – vagyis milyen benyomások érik őket a saját környezetükben.

Már szeptemberben is erre a két tényezőre hívta fel a figyelmet Szabó Andrea szociológus, politológus, a Politikatudományi Intézet igazgatóhelyettese. Akkor a választók 60–65 százaléka vélte úgy, hogy rossz irányba halad az ország, és csak 30–35 százalék érzett elégedettséget. Szabó azt mondta: ha az elégedetlenek aránya ősz végére 50 százalék körülire csökken, az komolyan növelheti a Fidesz esélyeit.

A szakértő arra is figyelmeztetett, hogy a „ki fog győzni?” Kérdés sokszor önbeteljesítővé válik. Ha ősszel erősödik azok aránya, akik a Fidesz győzelmét tartják valószínűnek, az könnyen befolyásolhatja a választói magatartást. Ha viszont stabil vagy növekvő azok köre, akik szerint a Tisza is nyerhet, akkor valóban szoros, kétpólusú küzdelem várható 2026-ban.

A Medián szerint jelenleg a megkérdezettek 60 százaléka érzi úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon. Bár ez kedvezőbb a szeptemberi 67 százaléknál, még mindig nem éri el a 2021 decemberében mért szintet, amikor az elégedetlenek aránya mindössze 52 százalék volt.

A választási győztest illető várakozásokban is változás történt: novemberben ismét többen gondolták úgy, hogy a Fidesz nyeri majd a következő választást. Az arány 40-ről 45 százalékra emelkedett, miközben azoké, akik a Tisza győzelmében bíznak, 43-ról 38 százalékra csökkent. Ugyanakkor ez még mindig jóval alacsonyabb arány, mint 2021 decemberében, amikor a megkérdezettek 63 százaléka számított fideszes sikerre.

Kedden Szabó Andrea és Kovách Imre, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatóprofesszora ismertette új, 4000 fős mintán készült vizsgálatuk eredményeit. Azért különösen figyelemre méltó ez a kutatás, mert 2021-ben – amikor több intézet még ellenzéki előnyt jelzett – az ő felmérésük már stabil fideszes vezetést mutatott. Ezúttal viszont más a kép: míg számos, kormánytól független intézet a Tisza előnyét méri, az ELTE kutatása is az ellenzéki párt vezetését mutatja. A teljes népességen belül a Tisza Párt 32 százalékon, a Fidesz 29 százalékon áll, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon. A DK támogatottsága 4 százalék, a kisebb pártoké összesen 6–7 százalék.

A 21 Kutatóközpont felmérése szerint a biztos szavazók körében 50:37 arányban vezet a Fidesz, miközben a teljes népességen belül a Tisza Párt 31, a Fidesz pedig 27 százalékon áll.

Az IDEA Intézet november eleji online kutatása szerint a felnőtt lakosság valamivel több, mint egyharmada sorolta magát a Tisza-szavazók közé, míg több mint egynegyedük a Fidesz–KDNP-t támogatná egy most vasárnap esedékes választáson. A felmérés alapján a biztos szavazó, pártot választani tudó választók körében a DK is elérte a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot, így jelen állás szerint három párt kerülne be az Országgyűlésbe.

Az intézet összegzése szerint a Tisza támogatottsága az elmúlt hetekben hibahatáron belül mérséklődött, a Fideszé pedig ugyanilyen mértékben erősödött. A két irány ellentétes mozgása miatt a pártok közti különbség – amely korábban lassan, hónapról hónapra nőtt – most 4 százalékponttal szűkült.

Ha a parlamenti választásokat november első napjaiban tartották volna, a felnőtt népesség 35 százaléka szavazott volna a Tiszára, míg 29 százalékuk a Fideszre. A DK és a Mi Hazánk egyaránt 4–4 százalékon állt, a Kutyapárt pedig 3 százalékot ért el.

A biztos szavazó, pártot választani tudó rétegen belül továbbra is a Tisza vezetett volna novemberben: a voksok 47 százalékát gyűjtötte volna be, a Fidesz–KDNP pedig 40 százalékot.

A Nézőpont Intézet novemberi kutatása ugyanakkor egészen más képet mutat. Szerintük, ha most vasárnap tartanának választást, a Fidesz 47, a TISZA pedig 40 százalékot érne el. A kormányközeli intézet értékelése szerint a Fidesz hétpontos előnye annak köszönhető, hogy a kabinet „elkezdte végrehajtani a győzelmi tervét”.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
advertisement
Kapcsolódó tartalmak