„Ott a gyerekek már maguktól is börtönhierarchiában élnek” – ilyen belülről a Szőlő utca

A budapesti Szőlő utcai javítóintézet belső világa sokkal inkább a hallgatólagos szabályokról szólt, mint az írottakról. Egy volt lakó szerint elsősorban nem pedagógiai elvek tartották fenn a rendet, hanem egy, a bentlakók által kialakított és működtetett informális „börtönhierarchia”.

A HVG-nek adott interjúban egy egykori növendék beszélt a budapesti Szőlő utcai javítóintézet belső világáról, ahol a kamerák vakfoltjai és a hierarchia legalább annyira meghatározták az életet, mint a hivatalos szabályok. A névtelenséget kérő férfi 2011-ben, alig 16 évesen került az intézménybe, ahol közel két évet töltött. Elmondása szerint a Szőlő utcában nem elsősorban pedagógiai elvek tartották fenn a rendet, hanem egy, a bentlakók által kialakított és működtetett informális „börtönhierarchia”.

Erőszak a kamerák árnyékában

A visszaemlékezés szerint a csoportokon belül éles rangsor alakult ki. A domináns szereplőkhöz, a „felsőbbrangúakhoz” a gyengébbeknek „hozzá sem lehetett szólni”, míg azok, akik a hierarchia alján álltak, rendszeres bántalmazásra számíthattak. Bár az intézmény be volt kamerázva, ez csak látszólagos kontrollt jelentett. „Mindenki tudta, hol vannak azok a pontok, ahová nem látnak rá a kamerák” – mondta a férfi a HVG-nek. 

A veréseknek pedig megvolt a maga technikája is: „tudták, hogyan kell úgy ütni, hogy annak ne legyen nyoma. Erre egy könyv a legjobb például.”

Nevelők és „kisfőnökök” szerepe

Az interjú egyik legérzékenyebb része a nevelők és a növendékek közötti viszonyt érinti. A megszólaló szerint a fegyelmezés jelentős része informálisan a hierarchiában feljebb álló gyerekekre hárult. A csoportvezetők feladata az volt, hogy „70 százalékban ők fegyelmezzék a csoportot”, miközben a nevelők sokszor csak közvetve avatkoztak be.

A rendszer logikáját így írta le: „kell, hogy legyen egy idősebb, felsőbbrangú fiú, aki már ott van régóta, van valami tekintélye, ezért tartanak tőle a többiek”. A férfi értelmezése szerint a rend fenntartása így részben kiszerveződött a bentlakók közé, ami egyszerre volt működőképes és romboló.

Reakció a kiszivárgott videókra

A HVG által korábban nyilvánosságra hozott, az intézethez köthető erőszakos felvételekről a volt növendék árnyaltan nyilatkozott. Egyes jeleneteket – ahol egy őrjöngő gyereket fognak le – elfogadható rendfenntartásként értelmezett: „az szerintem rendben volt”. Más, súlyosabb felvételekről ugyanakkor azt mondta, nem látta őket.

A volt igazgatót érintő szexuális visszaélések vádjáról így fogalmazott: „én nem hallottam erről, pedig voltam én is többször az irodájában. De ha így van, az tényleg durva”.

Nincs valódi kiút?

A férfi saját történetét nem sikertörténetként, hanem kivételként értelmezi. Véleménye szerint az intézmény inkább konzerválja, mint megtöri a korábbi mintákat:

„az ottani gyerekek minimum nyolcvan százaléka szerintem a bűnözésnél marad”.

Bár szabadulása után építési vállalkozást alapított, egy későbbi jogi fordulat miatt – mivel külföldi munkája miatt nem tudta tartani a kapcsolatot pártfogójával – újra börtönbe került. Tapasztalata szerint az egyéni igyekezet sokszor kevés egy olyan rendszerben, amely kevés mozgásteret hagy a valódi újrakezdésre.

Az interjú végül nem egyértelmű vádirat vagy felmentés, hanem egy belülről elmondott történet. A megszólaló saját felelősségét sem tagadja – „megérdemeltem, ami velem történt” –, ugyanakkor a Szőlő utcát nem kitörési pontként, hanem olyan közegként írja le, amely sokak számára inkább újratermeli, mint megszünteti a bűnözői életpályát.