Az ünnepi asztal mellől is beszólogatott a kommentelőknek az egyik fideszes politikus
A rendszer egyik legéberebb őre Wintermantel Zsolt volt újpesti polgármester volt, akinek még a karácsonyi ebéd környékén is volt ideje lehülyézni azokat, akik kifogásolták, hogy egy bíróság által betiltott lapot népszerűsít.
Míg más emberek a családjuk körében ünneplik a szeretet ünnepét, a Fidesz prominens politikusai és influenszerei még a fa mellől is vívják a digitális harcok – leginkább Magyar Péter ellen.
A legintenzívebb harcot az újpesti Wintermantel Zsolt folytatta 24-én és 25-én is, legalábbis kora délutánig szinte megállás nélkül posztolt a közösségi oldalra. 24-én reggel kitett egy posztot azzal a bíróság által letiltott Bors különszámmal, amely a Tisza Párt kamu adóprogramját tartalmazta. A 444 beszámolója szerint a posztra egyértelműen több röhögős smiley érkezett, mint like, az emberek tetszését nem igazán nyerte el a szenteste napjára időzített hergelés.
Wintermantel ezután még a kommentháborúzástól sem riadt vissza, aki ugyanis kifogásolta, hogy karácsonykor miért tesz ki ilyeneket, annak azzal vágott vissza, „ha karácsony van, miért a facebookon lóg”, illetve „ne szóljon bele más dolgába”. Wintermantel Zsolton kívül azonban más fideszesek is bősz digitális harcot vívtak még karácsonykor is.

Lentulai Krisztián például még most is Magyar Péterrel foglalkozott, azt írva a közösségi oldalán, hogy „emlékezzünk meg azokról is, akik börtönnel fenyegetnek, telefonokat lopkodnak, dulakodnak, lincselést szítanak”, a poszthoz pedig egy fotót is mellékelt a Tisza elnökéről.
Pócs János Pelyva bácsival közös videót tett ki, aki elmondta, hogy Orbán Viktort szereti, Magyar Pétert meg nem. Deutsch Tamás pedig már azt is előrevetítette, hogy húsvétkor még nagyobb lesz a Fidesz előnye, mint most.