Magyar Péterék győztek a bíróságon: hazugság volt az Index Tisza-adós írása
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó propagandalap előre megírt ítéletről beszél, és közben nem is értik, hogy mi a probléma az általuk közölt Tisza-adós írással, amire az egész Fidesz-kampány épül. Az ügyben már született egy elsőfokú ítélet, ahol kimondták, hogy a portál cikkét nem kell helyreigazítani, de Magyar Péterék fellebbeztek, és a megismételt eljárásban nekik adott igazat a Fővárosi Törvényszék.
A Fővárosi Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban helyreigazításra kötelezte az Indexet a 2025. augusztus 26-i cikkével kapcsolatban – jelentette be a Tisza Párt. Az írásban volt szó elsőként a Mészáros-birodalom portálja által kitalált Tisza-adóról, ez alapján aztán a Fidesz egy több milliárd forintos kampány során riogatta az embereket.
A Tisza Párt szeptemberben indított pert, mert a lap egyebek mellett a nem létező gazdasági kabinetjének tulajdonította a hamisított dokumentumot. Azt még abban a hónapban kimondta a bíróság, hogy szó sincs semmiféle tényállításról, mert a lap csak véleményt közölt, ezért nem kell helyreigazítani. Ezt azonban nem fogadta el a Tisza, a decemberi másodfokú tárgyaláson aztán a Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra kötelezte a Törvényszéket. Ebben adtak helyt most Magyarék indítványának és arra kötelezte az Indexet, hogy az alábbi helyreigazítást tegyék közzé:
Az Index.hu a 2025. augusztus 26-i cikkében valótlanul állította, hogy a cikk mellékletében szereplő feljegyzést a Tisza Párt gazdasági kabinetje a Tisza Párt vezetői részére készítette, és ezzel azt a hamis látszatot keltette, hogy a TISZA Párt brutális SZJA emelésre készül. A bíróság az Indexet a valóság közlésére is kötelezte, amely szerint a nem a TISZA Párt vezetői részére készült feljegyzésből nem lehet következtetéseket levonni a TISZA Párt SZJA terveire és a TISZA Párt hivatalos SZJA tervei a magyartisza.hu oldalon érhetők el.”
Az Index nem érti, hogy mi a probléma
Az ítéletet saját hasábjain úgy kommentálta, Mészáros Lőrinc lapja, hogy "a kialakult helyzet számunkra nehezen értelmezhető" és arról értekeznek, hogy szerintük az ítélet tartalmi koncepciója már a tárgyalás előtt kialakult.
Az Indexnek nem ez volt az egyetlen, kamura épülő írása, amivel a Fidesz kampányát segítették. Novemberben egy újabb tiszásként hivatkozott dokumentummal álltak elő, amiről aztán gyorsan kiderült, hogy kamu: nem létező publikációkat idéztek, és több helyen benne maradt a mesterséges intelligenciának a szöveg generálásához adott utasítás.
A döntés tehát azt eredményezi, hogy szeptemberben már az Index is elismerte, hogy tények helyett csak saját véleményüket fogalmazták meg, azaz legfeljebb csak szerintük készül adóemelésre a Tisza. Most viszont a bíróság azt is kimondta, hogy ez a vélemény is olyan súlyos valótlanságokat tartalmazott, amiket helyre kell igazítani.
Fotó: Facebook / Magyar Péter