Azzal vádolja Orbán a Tiszát, amit a Fidesz emberei követtek el
Orbán Viktor szerint még nem volt olyan, hogy egy párt bűnözőket küldjön a politikai ellenfeleire. Pedig a fideszes Kubatov Gábor kopaszai 2013-ban a Fidesz ellen tüntetőkkel szemben jártak el, 2016-ban pedig egy MSZP-s politikust akadályozták meg abban, hogy elsőként adjon le egy népszavazási kérdést.
Orbán Viktor szerint még nem volt olyan, hogy egy párt bűnözőket küldjön a politikai ellenfeleire. Pedig a fideszes Kubatov Gábor kopaszai 2013-ban a Fidesz ellen tüntetőkkel szemben jártak el, 2016-ban pedig egy MSZP-s politikust akadályozták meg abban, hogy elsőként adjon le egy népszavazási kérdést.
Ilyen nem fordult elő 1990 óta, mióta demokrácia van Magyarországon, hogy az egyik választáson induló párt bűnözőket toborozzon bandába, és ráküldje az ellenfelének az egyik vezető politikusára és az ott összegyűlt fideszesekre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Orbán Viktor ezzel arra a kormánypropaganda által terjesztett hírre reagált, miszerint a Tisza Párt húszezer forintot fizetett azoknak a „keményvonalas bűnözőknek, akik a gyöngyösi Lázárinfón meg akarták félemlíteni a jobboldali résztvevőket”.
Pócs János fideszes politikus még vasárnap tett közzé egy videót, amin arról beszél, hogy neki elmondták, mi a valóság a tiltakozással kapcsolatban. Eszerint tarnazsadányi tiszás cigányok adtak a résztvevőknek 20 ezer forintot és benzinpénzt azért, hogy tiltakozzanak az építési miniszter fórumán Gyöngyösön.
A Kontroll élőben tudósított a helyszínről. A Lázárinfón több tucat tüntető és roma aktivista jelent meg. A Kontroll riporterének egyikük azt nyilatkozta, azért jöttek, hogy meghallgassák, „mit hazudik Lázár János”. A demonstrálók a közlekedési miniszter múlt heti cigányellenes kijelentése miatt tiltakoznak. A megjelent tüntetők kórusban követelték a fideszes miniszter lemondását a korábbi kijelentései miatt.
Mint ismert január 22-én Lázár János Balatonalmádiban azt mondta:
„Tehát ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti.”
Erre reagáltak Gyöngyösön a tüntetők. A kormány ezt követően Tiszás-aktivistáknak és bűnőzöknek állította be a Lázár ellen tüntető cigányokat. Orbán Viktor pedig bandába verődött bűnözőknek nevezte a roma demonstrálókat. Magyar Péter cáfolta, hogy a Tisza Párt szervezte volna a tüntetést, azt írta a Facebookon, hogy „mi nem bíztunk meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre és nem is fizettünk senkinek semmit”.
Kopasz verőlegények
Aligha bontotta ki az igazság minden részletét Orbán, amikor azt állította, hogy olyan nem fordult elő 1990 óta, hogy az egyik választáson induló párt bűnözőket toborozzon bandába, és ráküldje az ellenfelére. Korábban a Fidesz és a hozzá köthető média többször lebukott azzal, hogy pénzért próbál embereket gyűjteni ellenfelei lejáratására és, ha ez nem megy, akkor mesterséges intelligencia segítségével igyekszik ledolgozni a Tiszával szembeni hátrányát.
De emlékezetes eset volt, amikor Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő népszavazási kérdést próbált leadni a Nemzeti Választási Irodában (NVI). 2016. február 23-án az NVI előterében 15 kopasz, izmos férfi állta el az utat Nyakó István előtt. A politikus így nem fért a blokkológéphez, nem tudta elsőként leadni a népszavazási kérdéseit a közvélemény-kutatások szerint széles körben elutasított kötelező vasárnapi zárva tartásról.
Később kiderült, hogy a fideszes politikus, Kubatov Gábor által irányított FTC biztonsági szolgálatának dolgozó kopaszok és személyi titkárának gimnáziumi osztálytársa segített megakadályozni, hogy az MSZP nyújthassa be elsőként népszavazási kérdését.
De Szabó „Szőke” Ferenc is az FTC biztonsági cégénél dolgozott és „erkölcsi kötelességének” érezte 2013-ban megvédeni a Fidesz Lendvay utcában található székházát a tüntetőkkel szemben. A Kubatovhoz köthető kopasz férfiak fizikai erejüket és fenyegető fellépésüket használva próbálták kiszorítani a tüntetőket. Jelenlétük azért volt különösen aggályos, mert hivatalos állami jogosítványuk nem volt az intézkedésre, mégis a rendőrök hagyták őket „rendet tenni”.
Fotó: YouTube / Hír TV