Az orosz követség elé vonult a Szolidaritási menet Ukrajnáért
Karácsony Gergely szerint az Orbán-kormány Putyin pincsijéből mára Putyin pitbulljává változott. A főpolgármester ezt azon a demonstráción mondta, amit Oroszország budapesti nagykövetsége szerveztek civil szervezetek és a Momentum.
Szolidaritási menetet rendezett az Ukrajna ellen elkövetett orosz invázió negyedik évfordulója alkalmából több civil szervezet és a Momentum Budapesten.
A menet a Városháza térről Oroszország budapesti nagykövetsége elé vonult, ahol beszédet mondott Karácsony Gergely főpolgármester, Tompos Márton, a Momentum képviselője, Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Nőszervezetek Világszövetségének elnöke, valamint Horgas Péter, a Civil Bázis elnöke is, aki az oroszbarát magyar kormányra utalva arra figyelmeztetett:
"Ideje van az ellenállásnak, mert ez a Putyin-párti rezsim bármit megtehet, hogy a hatalmát megtartsa."
Karácsony Gergely szerint nincs egyetlen jóérzésű ember sem ebben az országban, aki ne akarna békét Ukrajnában, de a béke nem lehet kapituláció. A főpolgármester beszédében úgy fogalmazott:
"Nekünk, akik nem veszítettük el az erkölcsi iránytűnket, Ukrajna miatt is és magunk miatt is ki kell mondanunk ukrán barátaink szemébe nézve: bocsánatot kérünk! Bocsánatot kérünk a kormányunk miatt, az utcáinkon lévő hazug plakátok miatt, a hős nagykövetre uszított propagandisták miatt!"

Karácsony Gergely azt is mondta, hogy Magyarország nem egyenlő a kormányával, azzal, ami kezdésként megpróbálta összemosni az áldozatot a tettessel, és nyíltan a gonosz hűbérese lett – folytatta Karácsony.
„Putyni pincsijéből Putyin pitbulljává változott, az ukránok véréből vásárol magának és az oligarcháinak gazdagságot, és az ukránok vérével vásárol ennek az országnak szegénységet” - fogalmazott a főpolgármester.
A demonstráción köszönetet mondtak többek közt az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Egyesületnek, a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítványnak, valamint Dr.Spányik Andrásnak és a Medspot csapatának, akik évek óta rendszeresen szállítanak segélyadományokat a rászorulóknak Ukrajnába.
A Szolidaritási menet elindulása előtt a Madách téren a főpolgármester megnyitott egy kiállítást is ukrán gyermekek rajzaiból, ahol megjelent Sándor Fegyir, ukrán nagykövet is.

Az orosz nagykövetség előtti demonstráció végén egyperces néma csenddel emlékeztek meg a háború áldozatairól, majd elénekelték a magyar és az ukrán himnuszt is.
Fotók: Facebook / Ukrán Nagykövetség