A Gondosórák is bezavarhattak az ünneplő tömegek mobilcella-alapú mérésébe
Ingyenes szolgáltatásként az állam minden 65 év feletti állampolgárnak biztosít Gondosórát, ami egyfajta segélyhívó rendszer. Az eszköz aktív SIM-kártyát tartalmaz, emiatt az a nyugdíjas, aki ezzel a karján vett részt a Fidesz vagy a Tisza rendezvényén vasárnap, kétszer kerülhetett be a mobilcella-alapú adatbázisba.
Ingyenes szolgáltatásként az állam minden 65 év feletti állampolgárnak biztosít Gondosórát, ami egyfajta segélyhívó rendszer. Az eszköz aktív SIM-kártyát tartalmaz, emiatt az a nyugdíjas, aki ezzel a karján vett részt a Fidesz vagy a Tisza rendezvényén vasárnap, kétszer kerülhetett be a mobilcella-alapú adatbázisba.
Az állami Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) feladata volt az, hogy megbecsülje, hányan vettek részt a március 15-i tömegrendezvényeken. Az MTÜ a két nagy fővárosi rendezvény mobilcellaadatokon alapuló előzetes elemzése alapján vasárnap azt közölte az MTI-vel, hogy a fideszes Békemeneten, vagyis a Kossuth téren, az Alkotmány utcában és a környező utcák területén mintegy 180 ezer mobiltelefon jelenléte volt azonosítható. Ezzel szemben a tiszás Nemzeti Meneten, a Hősök terén és az Andrássy úton pedig hozzávetőlegesen 150 ezer készüléket számolt az ügynökség.
A mobilcella-alapú mérés azt nézi, hogy egy adott területen hány aktív SIM kártya található, mivel a bekapcsolt mobiltelefonok folyamatosan kommunikálnak a legközelebbi bázisállomásokkal (cellákkal). A szolgáltatók látják, hogy egy adott időpontban hány egyedi előfizető (aktív SIM kártya) csatlakozik a területet lefedő tornyokhoz. És ezekből az adatokból lehet megbecsülni a résztvevők számát annak, aki hozzájut (megvásárolja) az anonimizált adatokat a mobiltelefon-szolgáltatóktól.
Az MTÜ adataival kapcsolatban rengeteg a kérdőjel. Nem tudni például, hogy hány órakor mért adatokat vettek figyelembe és azt sem, hogy összes számadatot nézték, vagy csak a többletet. Alapesetben a szakemberek nem az összes ott lévő telefont számolják, hanem a többletet. Megnézik, mennyi az átlagos forgalom az adott helyszínen egy normál napon. A tüntetés idején mért számból kivonják az ottlakók, a helyben dolgozók számát és az áthaladó forgalmat. A különbség adja meg a rendezvényre érkezők számát. (A méréssel kapcsolatban kérdéseket küldtünk az MTÜ-nek).
Bekavar a Gondosóra
Ha elfogadjuk az MTÜ számait hiteles adatként, akkor azt lehet mondani, hogy a két rendezvényen közel ugyanannyian voltak. A mobilcella-alapú mérésbe ugyanis nemcsak a telefonok, hanem minden SIM-kártyát tartalmazó eszközt beleszámítanak. Tipikusan ilyen eszköz a Gondosóra, amelyben szintén van egy aktív SIM-kártya. A Gondosórát ingyen biztosítja az állam minden 65 év feletti lakosnak. A csuklón vagy nyakban hordható eszköz lényegében egy egyszerűsített, kifejezetten időseknek tervezett segélyhívó rendszer. Azokat, akik gondosórával érkeztek a rendezvényre a mobilcella-alapú mérés eleve duplán számolta, hasonlóan a két SIM-kártyás mobiltelefonokhoz.

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesznek 2,2-2,4 millió, míg a Tisza Pártnak 2,7-3,2 millió szavazója lehet. Nagy különbség van ugyanakkor a választók életkorában: a Tisza a fiatalok, míg a Fidesz az idősebbek körében népszerűbb. Minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel Fidesz-szavazó. A közvélemény-kutatások szerint a 65 év felettiek mintegy fele fideszes, a Tiszára csak a negyedük szavazna.
Szintén a közvélemény-kutatásokból lehet megbecsülni, hogy ez hány főt jelenthet. Nagy átlagban azt lehet mondani, hogy a Fideszre 850 ezer 65 év feletti szavazna, míg a Tiszára 400 ezren, vagyis a fidesz szavazók 35-39 százaléka, míg a tiszások 13-15 százaléka lehet 65 év feletti. Ezek persze nem pontos számok, de arányokat tekintve valahol itt lehet a két tábor közötti demográfiai különbség.
Ha feltételezzük, hogy nem vásárolt közönség, és nem járókelők, bámészkodók, esetleg turisták voltak jelen nagy számban a rendezvényeken, hanem a Fidesz és a Tisza valódi hívei és szimpatizánsai, akkor a Gondosórákat kivonva a számokból a Békemeneten és a Nemzeti Meneten is 130-133 ezer ember vehetett részt az MTÜ számaiból kikövetkeztetve. (A számításnál azt feltételeztük, hogy ugyanannyi fideszes és tiszás idős ember igényelt Gondosórát, vagy arányaiban ugyanannyian hagyták otthon a készüléket aznap).
Vagyis, ha elhisszük az állami MTÜ eredeti adatközlését, ugyanakkora lehetett a két tömeg Gondosórák SIM-adatai nélkül.
Tavaly, az október 23-i ünnepségre a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) jóvoltából készült mobilcella-alapú statisztika. Az ünnepi beszédek időpontjában a Kossuth téri megemlékezésen (Fidesz) a KTK szerint több mint 80 ezren, a Hősök terén (Tisza) tartott rendezvényen pedig 45 ezren vettek részt.
Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatóhelyettesének vezetésével is készült egy kutatás, amely szerint a tavalyi októberi Békemeneten 85-92 ezer ember lehetett, míg a Nemzeti Meneten 160-170 ezren, vagyis kétszer annyian voltak a tiszás rendezvényen, mint a fideszesen, miközben a mobilcella-méréssel dolgozó állami közlés szerint pont fordítva volt: a Békemeneten voltak majdnem kétszerannyian, mint a Nemzeti Meneten.
Fotó: Facebook / Orbán Viktor