Ma 09:52

Rogán Antal a Bayer showban: A választás után meg fognak minket támadni

Rogán Antal a Bayer showban: A választás után meg fognak minket támadni

Bayer Zsolt azt fejtegette Rogán Antal társaságában a HírTV vasárnap esti műsorában, hogy az utóbbi időkben mért „horrorisztikus" közvélemény-kutatási adatok fényében mennyire lenne elfogadott egy Fidesz-győzelem. 

Bayer Zsolt ezekkel az adatokkal kapcsolatban azt kérdezte Rogántól, hogy: „Van reális veszélye annak, hogy – isten ne adja – polgárháborús helyzetet akarnak itt szítani, ha megnyertük a választást?” Rogán erre úgy felelt, hogy ha az ellenzékiek valóban elhinnék a saját kutatásaikat, akkor fel sem merülnének ilyen forgatókönyvek. 

Azt is hozzátette, hogy szerinte szigorúan politikai természetű viták övezik a közvélemény-kutatásokat, és úgy fogalmazott: „Most már sajnálom Hann Endrét, mert vele vitetik el a balhét.” Azt is megjegyezte, hogy Hann Endre azt mondta, a választások után vissza fog vonulni, ezért őt nem lehet majd számon kérni – írta a 444

A miniszter szerint a választásokat „a magyar emberek józan többsége miatt” a Fidesz fogja megnyerni, ugyanakkor úgy látja, az eredmény után „kemény időszak következik”.

Arra a kérdésre, hogy ez pontosan mit jelent, nem fejtette ki részletesen a választ, de szavaiból alapján inkább politikai konfliktusokra lehetett következtetni, mint fizikai összecsapásokra. Úgy fogalmazott, hogy az ilyen jellegű támadásokat „eddig is kezelték”. 

Rogán Antal azt is mondta, szerinte a mostani helyzet különbözik a korábbi választások utáni időszakoktól, mert Magyarországnak „erős szövetségese” van az Egyesült Államokban, Donald Trump személyében. Hozzátette: ebben is bízhatnak a választók, amikor a Fideszre szavaznak. 

A 444 arra az anomáliára is felhívta a figyelmet, hogy bár az adást csütörtökön rögzítették, mégis szóba került benne a Török Áramlat is. A kormány kommunikációja szerint a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál vasárnap hajnalban - az adás felvétele után két nappal - találtak nagy erejű robbanószert és az aktiválásához szükséges eszközöket, ami a magyar miniszterelnök szerint szabotázsakció volt. 

„[A brüsszeli bürokraták] támogatják Zelenszkijt, hogy zárja el az olajvezetéket, és ha lehet, támadja meg még a Török Áramlat gázvezetéket is. Mindent megtesznek azért, hogy ez így legyen" - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.

A kormány kommunikációjában fokozatosan épült fel az a narratíva, hogy az ukránok azért támadják majd a Török Áramlat gázvezetéket, hogy ezzel újra teljes energiablokád alá vegyék Magyarországot. Rogán szerint az ukránok korábban már ennél is nagyobb fába vágták a fejszéjüket, ugyanis az amerikai választásokba is megpróbáltak beavatkozni, ehhez pedig egy összeesküvés-elméletet is megosztott a nézőkkel. 

Azt az elméletet fejlesztette tovább, amit a hamarosan a hazánkba látogató J.D. Vance is többször elmondott már, aki gyakran kritizálta az Ukrajnának nyújtott támogatás mértékét és az ellenőrizetlenségét. Rogán most olyan „visszaosztásokról” beszélt a műsorban, amelyek során az Ukrajnának adott amerikai pénzek visszakerültek az Egyesült Államokba, hogy Joe Biden újraválasztását finanszírozzák. Részleteket ugyan nem osztott meg, példaként viszont a Magyarországon lekapcsolt ukrán aranykonvoj ügyét hozta fel.

„Ha Amerikában meg merték ezt csinálni, akkor Magyarországon is megcsinálják" - vonta le a következtetést.

A műsorban szó esett még Gundalf-ügyéről, amit Bayer „James-bond sztorinak", Rogán pedig a Panyi-ügyről való elterelésnek nevezett, valamint beszéltek még a Tisza állítólagos átállási tervéről, ami Rogán szerint a Soros-terv befejezése, mert az amerikai-magyar filantróp már régóta kiszemelte magának az OTP-t és a MOL-t, bár azt a lehetőséget sem tartották kizártnak, hogy egy kormányváltás utáni privatizáció során a magyar olajcég a Shell-é lesz. Beszéltek arról is, hogy Hrabóczki Dánielt, vagyis Gundalfot az „egyik oldalról az ukránok megpróbálták beszervezni, de a kémelhárítás ilyenkor teszi a dolgát és figyeli, hogy fel akarják-e őt használni majd valamire”, és ezért lépett közbe az Alkotmányvédelmi Hivatal. 

Rogán ennél több részletet nem osztott meg a konkrét ügyről, hanem azzal folytatta, hogy: „Az egész ügy, amikor előugrik a rendőrszázados és mindenki, az kedden van. Mi történik hétfőn? Lebukik Panyi Szabolcs. Panyi Szabolcs, aki az igazán fontos ügynökük, akinek az a dolga, hogy külföldi titkosszolgálatokkal, nem is eggyel, együttműködve az ukránok érdekében a magyar kormányt lejárassa és a választásokat befolyásolja. Tehát minden, amit itt látsz, az csak egyetlen egy célt szolgál, hogy Panyi Szabolcs ügyéről eltereljék a figyelmet” – mondta.

Ezek mellett egy régi-új, poszt-Covid-i világról is nagyon sok szó esett, amely Bayer szerint a biztosan bekövetkező energiaválság következménye lesz. Úgy látja, Brüsszel ezt nem az orosz olaj visszaengedésével akarja orvosolni, hanem a hétköznapi életben bevezetett szigorú szabályokkal: „Ne járj autóval, ne fűts, ne repülj, dolgozz otthonról” – szerinte ez az Európai Unió ajánlata, ebben pedig Rogán is egyetértett. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre