Ma 09:44

Pálinkás Szilveszter újra megszólalt: a miniszter úr három ajánlatot tett

Pálinkás Szilveszter újra megszólalt: a miniszter úr három ajánlatot tett

Pálinkás Szilveszter százados részletesen elmesélte, mivel próbálta őt lekenyerezni Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter, hogy ne adjon interjút, de nem sikerült neki, mert ő nem megvásárolható. Most ismét kamera elé állt, hogy az ajánlatok mellett azt is elmesélje, a legutóbbi interjú megjelenése után milyen bátorító üzeneteket kapott, és kinek a kritikája esett rosszul.

A honvédelmi miniszter első ajánlata az volt a három közül, hogy ha nem csinálja meg az interjút, akkor elmehetne New Yorkba egy négy éves katonai beosztásba. Én azt éreztem, hogy a honvédelmi miniszter fél, mert kiderülhetnek olyan dolgok, amik rossz fényt vetnének rá és a minisztériumára is - fogalmazott a százados a Telexnek, aki szerint őt nem lehet megvásárolni azért, hogy elhallgassa az igazságot. 

Szerinte ő csak az ellentmondásokra és a hazugságokra világít rá, az pedig nem bűn. Arra a kérdésre, hogy a munkahelyén mikor értesültek erről az interjúról, úgy válaszolt, hogy a honvédelmi miniszter egy nappal a forgatás előtt valahonnan értesült a szándékáról, és behívatta magához, ekkor tett három ajánlatot, hogy megpróbálja eltántorítani az interjútól. (Pálinkás Szilveszter az első beszélgetés alkalmával azt mondta, hogy senki nem tudott a honvédségnél arról, hogy ezt az interjút ő megcsinálja.) 

Az első ajánlat a New Yorki beosztás volt, a második pedig, hogy létrehoznak neki egy katonai szervezetet, aminek lehet a parancsnoka, a harmadik pedig az volt, hogy ha szeretne olyan filmes katonai munkákkal foglalkozni, mint a Sárkányok Kabul felett című film volt, akkor foglalkozhat ilyen filmes munkákkal is. 

Pálinkás Szilveszter azt nem tudja megmondani, hogy ki szivárogtatta ki a feletteseinek, hogy a sajtó elé akar állni, a beszélgetés során pedig azt érezte a honvédelmi miniszteren, hogy fél, nehogy kiderüljenek rá nézve kellemetlen dolgok. Ezért fogalmazta meg ezt a három ajánlatot, amit ha valaki katonaként hallgat, akkor ki fog akadni rajta, hogy így működik a rendszer - vélekedett a százados, aki egy hivatalos e-mail segítségével is tudja igazolni az ajánlattételt. Hozzátette, hogy csak lekenyerezni próbálták, fenyegetést senki nem fogalmazott meg. 

Arra a felvetésre, hogy azért elgondolkodott-e azon, hogy elfogadja valamelyik ajánlatot, azt felelte, abszolút nem, inkább csak még jobban kiábrándult ebből a rendszerből. Pálinkás Szilveszter szerint az első interjú után közel ezer üzenetet kapott katonáktól, amelyekben megköszönték neki azt, hogy kiállt értük, és számtalan fotót is küldtek neki a penészes épületekről, a szakadt egyenruháikról és elhasznált eszközeikről. "Sőt, azt is elmondták, hogy ha a minisztérium megpróbálja cáfolni az állításaimat, akkor nyilvánosságra fogják hozni az összes fotót" - tette hozzá. 

Arra a kérdésre, hogy a felettesei azóta megpróbálták-e felvenni vele a kapcsolatot, úgy válaszolt, hogy nem, azóta senki sem. A százados Szalay-Bobrovniczky Kristóf azon posztjára is reagált, amelyben azt írta, hogy a honvédség egy pártpolitikától mentes intézmény, amit csak Ruszin-Szendi Romulusz és az emberi szennyezhetnek be. "Akkor Orbán Viktor győri rendezvényén miért volt ott a fekete ruhás emberek között egy tartalékos katona, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnökségi tagja?" - tette fel a kérdést. 

Ruszin-Szendi Romulusz semmilyen módon nem buzdította az interjúra, és egyetlen párt sem kereste meg, sem akkor, sem azóta. Zákány Péter tábornok Mandinernek adott interjújával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy számára is csalódás, hiszen a közös munkájuk során mindig egyetértettek. Most nem tudom, mi történhetett - mondta Pálinkás Szilveszter, aki szerint talán az lehet a pálfordulás oka, hogy Zákány Péter is New Yorkba készült, most pedig megfenyegethették azzal, hogy elesik ettől a lehetőségtől.  

Takács Márk katonai szakértő szerint a magyar hadseregnek semmi keresnivalója nincs Csádban, és amennyiben a 200 katona tényleg elment volna a polgárháborúba, reális lett volna az 50 százalékos veszteség. A szakember annak kapcsán beszélt erről, hogy tegnap Pálinkás Szilveszter százados elárulta: a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár tervezte a végül süllyesztőbe került, titkosított missziót.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak