Tegnap 19:17

Hátrányos helyzetű gyerekeket verhettek egy XIX. kerületi iskolában

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Hátrányos helyzetű gyerekeket verhettek egy XIX. kerületi iskolában

Már a rendőrség is vizsgálja azokat a gyermekbántalmazási ügyeket, melyek egy kispesti iskola hátrányos helyzetű diákjait érhették az iskola vezetése részéről. A gyermekvédelem felé bejelentéssel élő volt pedagógus mellett viszont az illetékes tankerület sem állt ki, sőt őt vádolták meg konfliktus gerjesztésével. A hivatal vezetője az a Rábel Krisztina, aki a pedagógussztrájkok idején kirúgásokkal regulázta meg az érintetteket. 

Fizikailag, verbálisan és érzelmileg is rendszeresen bántalmazhatták egy kispesti általános iskola hátrányos helyzetű, részben autizmussal élő és állami gondozott diákjait – állítja az intézmény egykori dolgozója, aki saját szemével is látta, ahogy az igazgató felpofozza a tanulókat.

Az Átlátszó birtokába jutott fotók, dokumentumok, jegyzőkönyvek és levelezések alapján felvázolt történet alapján az iskolában, ahol a diákok jelentős része hátrányos helyzetű, tanulási vagy magatartási problémákkal küzd, a pedagógiai eszközöket a félelemkeltés és a rendszeres megalázás váltotta fel.

Miután a pedagógus a történtek miatt gyerekvédelmi jelzést tett és a rendőrséghez fordult, állítása szerint az intézmény vezetése ellehetetlenítette, majd nyomás alá helyezte, hogy írjon alá közös megegyezést a távozásról. 

Munkaviszonyát viszont később ügyvédi segítséggel visszaállították, ezzel viszont megindult ellene a bosszúhadjárat a vezetőség, de kollégái részéről is: feljegyzések, rágalmak és folyamatos nyomásgyakorlás és vegzatúra után végül úgy döntött, hogy inkább felmond.

A volt pedagógust rasszizmussal vádolták, és erre való hivatkozással próbálta elhallgattatni őt az a testület, aminek a vezetői maguk is „cigányozó” bejegyzéseket tettek a közösségi oldalakon; az illetékes Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetője pedig – aki történetesen a karinthys tanárok kirúgási botrányából ismert Rábel Krisztina – inkább az iskola védelmére kelt, az ügyet pedig a pedagógusok belső viszályára és P. „konfliktusos személyiségére” próbálta kihegyezni.

Az ügyben jelenleg is zajlik a rendőrségi eljárás, a volt pedagógust többször hallgatták ki tanúként, a bejelentése után pedig az iskola igazgatóját is értesítették arról, hogy gyerekbántalmazás gyanúja miatt vizsgálat folyik az iskola ellen.

A Külső-Pesti Tankerületi Központ az Átlátszó megkeresésére azt közölte: ők is egy jelzésre kötelezett szervtől értesültek az ügyről, ezután pedig vizsgálatot indítottak. A tankerület szerint a meghallgatott gyerekek és szülők beszámolói „egyhangúan ellentmondtak” a bejelentő pedagógus állításainak, sőt a gyerekek maguk is panaszt fogalmaztak meg vele szemben. 

A Fővárosi Kormányhivatal azt közölt: idén márciusban érkezett hozzájuk gyerekvédelmi jelzés a kispesti iskola ügyében, ami után megkeresték a tankerületet és az intézményt, és értesítették az illetékes család- és gyerekjóléti központot is, és a hivatal bántalmazás gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tett.

A tankerület és az iskola saját vizsgálata ugyanakkor arra jutott, hogy a panaszos állításai nem igazak. A kormányhivatal hozzátette: jelenleg nincs folyamatban hatósági eljárás az intézménnyel szemben.

Cikkünk képe illusztráció. 

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre