Ma 14:59

Több mint 8 millió forintos sérelemdíjat ítélt meg a bíróság László Imrének a lejárató kampány miatt

Több mint 8 millió forintos sérelemdíjat ítélt meg a bíróság László Imrének a lejárató kampány miatt

Közel hét évvel a 2019-es önkormányzati választási kampány után elsőfokú ítélet született abban a személyiségi jogi perben, amelyet László Imre, Újbuda polgármestere indított a vele szemben megfogalmazott, súlyos és valótlan állítások miatt.

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy az alperesek megsértették a polgármester jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor valótlanul állították és terjesztették róla, hogy nem kívánt intim közeledést kezdeményezett, illetve erőszakkal próbált kapcsolatot létesíteni.

Az ítélet szerint jogsértést követett el a TV2 Média Csoport Zrt., valamint több, a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott sajtótermék, köztük az Origo, a 888.hu, a Magyar Nemzet és a Ripost. A bíróság a PestiSrácok kiadóját, valamint a valótlan vádakat megfogalmazó magánszemélyt is elmarasztalta.

A bíróság összesen több mint nyolcmillió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alpereseket. Ez az összeg a magyar joggyakorlatban kiemelkedőnek számít. Az ítélet egyelőre nem jogerős, az érintettek fellebbezhetnek ellene.

László Imre szerint a 2019-es kampányban ellene megfogalmazott állítások kezdettől fogva valótlanok voltak, és egy politikai célokat szolgáló lejárató kampány részét képezték. Hozzátette, hogy az ügyhöz kapcsolódó valamennyi sajtópert megnyerte, és most a személyiségi jogi perben is számára kedvező elsőfokú döntés született.

„Hét év telt el, de a bíróság végül kimondta az igazságot. Az ítélet egyértelmű: a velem szemben megfogalmazott súlyos állítások hazugságok voltak. Egy jogállamban fontos, hogy a rágalmaknak következménye legyen, és ne lehessen büntetlenül tönkretenni emberek becsületét, családját és életművét, politikai haszonszerzés reményében” – fogalmazott a polgármester.
A politikus megköszönte mindazok támogatását, akik az elmúlt évek során kiálltak mellette, és nem hagyták, hogy a rágalmak elhomályosítsák a tényeket.

A botrányos vádak ellenére László Imre a 2019-es önkormányzati választáson magabiztos győzelmet aratott az addigi fideszes polgármesterrel, Hoffmann Tamással szemben. A két jelölt között közel ötezer szavazatnyi különbség alakult ki.

Fotó:Facebook/László Imre

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak