59 perce

Pedagógusok Szakszervezete: ez a bérkorrekció még nem elegendő a kríziskezeléshez

Pedagógusok Szakszervezete: ez a bérkorrekció még nem elegendő a kríziskezeléshez

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt – nyilatkozta a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az MTI-nek.

Gosztonyi Gábor úgy kommentálta a múlt héten benyújtott javaslatot, hogy az oktatásban „mindenre kicsivel több jut, de a válságból való kilábaláshoz ez kevés”. A tankerületek 1280,8 milliárd forinttal, a szakképzési centrumok pedig 318,6 milliárd forinttal számolhatnak jövőre, mindez azt jelenti, hogy a köznevelésre és a szakképzésre szánt összeg egyaránt emelkedik 2027-ben. A PSZ alelnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza Párt a választási kampányban azt ígérte: a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók fizetésemelése már ebben az évben eléri a 25 százalékos mértéket.

Ehhez képest a miniszterelnök a parlamentben nemrég 21 százalékról beszélt, a költségvetési tervezetben pedig már csak 15 százalékos emelés szerepel, ráadásul ezt is csak 2027-ben kapják meg a kollégák. Még mindig nem tudjuk, hogy pontosan mit várhatunk 

– fogalmazott az alelnök az MTI-nek, aki nagy kérdésnek nevezve azt is, hogy a soron következő minimálbér-emelés, illetve a garantált bérminimum emelése beleszámít-e a fizetésemelés mértékébe, vagy azon felül értendő.

Érdemi fizetésemelés helyett csupán bérkorrekció?

A pedagógusok 5,5 százalékos béremelése Gosztonyi szerint inkább csak bérkorrekció, a köznevelésben foglalkoztatott pedagógusok fizetése ugyanis már eléri a diplomás átlagbér 80 százalékát. Holott a magyar kormány és az Európai Bizottság megállapodása arról szól, hogy 2031-ig a diplomás átlagbér 80 százalékán tartják a pedagógusok átlagbérét.

A PSZ azért is szorgalmazza, hogy a kormány működtesse az érdekegyeztető fórumokat, mert azt tapasztalják, hogy az intézményesített érdekegyeztetés továbbra is hiányzik. Az tény, hogy szélesebb körben hallgatja meg a Tisza-kormány a civil szervezeteket a korábbi időszakhoz, de ez inkább csak afféle ötletbörze. Szükség lenne háromoldalú tárgyalásokra a kormányzati, a munkáltatói és a munkavállalói oldal között.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak