Ma 09:58

Visszavonták Orbán korrupt lengyel barátai menedékjogát

Visszavonták Orbán korrupt lengyel barátai menedékjogát

Visszavonták Orbán Viktor korrupt lengyel szövetségeseinek menedékjogát. A volt lengyel igazságügyminiszter, annak felesége és a helyettese is olybá tűnik: szembe kell nézzen a lengyel bíróságokkal.

Magyarország megerősítette a lengyel félnek, hogy visszavonta az előző, Orbán Viktor vezette kormány által nyújtott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi minisztertől, feleségétől, valamint Marcin Romanowski korábbi igazságügyi miniszterhelyettestől – közölte csütörtökön az X-en Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter.

Sikorski kijelentette: a magyar féltől írásbeli megerősítést kaptak a döntésről, konkrét intézményt azonban nem nevezett meg. Hozzátette: a magyar hatóságok Ziobro, a felesége és Romanowski úti okmányait is érvénytelenítették.

Waldemar Żurek lengyel igazságügyi miniszter és főügyész ezt követően bejelentette: a lengyel hatóságok az Egyesült Államok illetékes szerveihez fordulnak annak tisztázására, hogy az érvénytelenített okmányokkal az érintettek továbbra is az országban maradhatnak-e.

Ziobro május elején erősítette meg, hogy feleségével együtt Magyarországról az Egyesült Államokba utazott. Az egy ideig egy budai ingatlanban tartózkodó Marcin Romanowski hollétéről jelenleg nincsenek hivatalos információk, de meg nem erősített hírek szerint a Balkánon lehet.

Ahogy arról a Kontroll is beszámolt, Zbigniew Ziobro ellen az igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságügyi Alap (Fundusz Sprawiedliwości) ügyében indítottak büntetőeljárást. A gyanú szerint Ziobro az előző, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormány idején igazságügyi miniszterként „szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított”. A minisztériumi hivatalnokokból és köztisztviselőkből álló hálózat a vádak szerint több mint 150 millió zlotyt (mintegy 13,8 milliárd forintot) sikkasztott el, amiért akár 25 év szabadságvesztés is kiszabható. Romanowski szintén ebben a botrányban érintett; mindkettejük ellen elfogatóparancs van érvényben.

Ziobro egy, a Polsat News által sugárzott interjúban arról beszélt: ha az Egyesült Államokban kiadatási eljárás indulna ellene, annak meglenne az az előnye, hogy ott a lengyel kormány nem tudná befolyásolni az igazságszolgáltatást. Ziobro hangsúlyozta, hogy nem fél független bíróság elé állni, és 

amennyiben hazájában biztosítottak lennének a tisztességes eljárás feltételei, kész visszatérni Lengyelországba.

A politikus csütörtök este a TV Republika nevű lengyel konzervatív csatornának arról is beszélt, hogy egyelőre nem ismeri a magyar döntés hivatalos indokolását, ezért egyeztetni kíván magyarországi jogi képviselőjével. Hozzátette: az ügyben még van lehetőség jogorvoslatra.

Fotó: YouTube / wPolsce24

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak