Elrendelték Varsóban a magyar menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását
Hiába a Magyarország által biztosított menedékjog, a lengyel igazságszolgáltatás lépett, és elrendelték Zbigniew Ziobro letartóztatását. A volt igazságügyi miniszter ellen hamarosan elrendelik a körözést hazájában és kiadják az európai elfogatóparancsot is.
Hiába a Magyarország által biztosított menedékjog, a lengyel igazságszolgáltatás lépett, és elrendelték Zbigniew Ziobro letartóztatását. A volt igazságügyi miniszter ellen hamarosan elrendelik a körözést hazájában és kiadják az európai elfogatóparancsot is.
A varsói kerületi bíróság csütörtökön elrendelte a Magyarországon politikai menedékjogot kapott Zbigniew Ziobro letartóztatását. A döntés ellen fellebbeznek, közölte a volt lengyel igazságügyi miniszter egyik ügyvédje, Adam Gomola az X-en.
Zbigniew Ziobro ellen az igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságosság Alap ügyében indítottak büntetőeljárást. Ziobrót azzal gyanúsítják, hogy az előző, a nemzeti konzervatív PiS vezette kormány idején igazságügyi miniszterként
„szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított”, a minisztériumi hivatalnokokból és köztisztviselőkből is álló szervezet pedig a gyanú szerint több mint 150 millió zlotyt (13,8 milliárd forint) sikkaszthatott el, amelyekért összesen akár 25 évi szabadságvesztés is kiszabható.
Tavaly novemberben a szejm feloldotta Zbigniew Ziobro képviselői mentelmi jogát, és hozzájárult a letartóztatásához. Még a csütörtöki tárgyalás előtt az ügyészséget képviselő Piotr Wozniak azt mondta újságíróknak: a letartóztatásról szóló bírósági döntés esetén az ügyészség kezdeményezni fogja Ziobro lengyelországi körözését, majd az európai elfogatóparancs kiadását is.
A bíróság ugyanakkor elutasította a védelem több beadványát, köztük azt, hogy az ügy elbírálásával valamelyik másik törvényszéket bízzák meg. A kérést a varsói kerületi bíróságon szerintük észlelt politikai nyomásgyakorlással indokolták.
Zbigniew Ziobro a wPolsce24 lengyel konzervatív hírtelevízióban olyan eseteket sorolt, amelyek szerinte az Igazságosság Alap ügyében történő politikai nyomásgyakorlásra utalnak. A politikus kilátásba helyezte, hogy lengyelországi kormányváltás esetén elszámoltatják majd azokat a bírókat, akik „kiszolgálják” a jelenlegi kormányt. - írja az MTI.
Lengyel, magyar adok-kapok
Nem Ziobro az egytelen lengyel politikus, aki menedékjogot kapott az orbáni Magyarországon, ugyanis 2024 decemberében Magyarország hasonló elbánásban részesítette Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettest is, akit hazájában 11 pénzügyi bűncselekmény miatt köröznek, amelyek az úgynevezett Igazságügyi Alap állítólagos megcsapolásával kapcsolatosak.
Az üggyel kapcsolatban nem sokkal a menedékjog megadása után megszólalt Magyar Péter is, a Gazeta Wyworczanak adott interjújában - melyet lapunk is szemlézett - azt mondta, hogy „Őrültség, hogy egy EU-tagállam menedéket ad egy másik EU-ország körözött állampolgárának. „Nem ez a menedékjog célja” – fogalmazott, és figyelmeztette a korábbi igazságügyminiszter-helyettest: „Minél közelebb kerülnek a magyar választások, annál inkább igyekezzen új országot találni, ahol elbújhat.”
Most Januárban pedig Zbigniew Ziobro üzent Magyar Péternek. A lengyel igazságszolgáltatás elől menekülő, bukott politikus Donald Tuskot emlegetve támadta a Tisza Pártot és annak vezetőjét.
„Magyarország nem körözött bűnözőket rejteget, hanem a bűnözők által üldözött személyeket védi. Sem én, sem Marcin Romanowski miniszter úr soha nem követtünk el semmilyen bűncselekményt, és semmiért nem ítéltek el minket. Ehelyett mi vagyunk a Tusk-diktatúra bűnözői akcióinak célpontjai” – olvasható Ziobro bejegyzésében.