Litkay Gergely: A tétlenség sárkányaival küzdünk a klímaváltozásban

Litkay Gergely ezúttal nem humorizált, hanem halálosan komoly dolgokról beszélt a klímaváltozás kapcsán a Kontroll stúdiójában.

A klímaváltozásról ma már szinte mindenki tudja, hogy valós probléma. Mégis újabb és újabb kifogásokat találunk, hogy miért nem kell most változtatni az életmódunkon vagy a gazdasági működésünkön. Közben a politika egyszerű válaszokat ígér egy egyre bonyolultabb világra, az intézmények pedig sokszor képtelenek kezelni a rendszerszintű kihívásokat. Litkai Gergellyel arról beszélgettünk, miért működünk így, mi akadályozza a valódi változást, és miért nincs mégsem okunk feladni. Az interjú tíz legfontosabb gondolatát gyűjtöttük össze.

„Egy komplex világban egyszerű megoldásokat adni rendkívül kockázatos.”

Miért hiszünk olyan könnyen az egyszerű magyarázatokban, amikor a hőség, a vízhiány vagy más környezeti problémák kerülnek szóba? Litkai szerint azért, mert a politika a biztonságérzetet kínálja: egyértelmű válaszokat, gyors megoldásokat és kijelölt bűnbakokat. A tudomány ezzel szemben bizonytalansággal, kísérletezéssel és folyamatos korrekcióval dolgozik. Ez a megközelítés kevésbé látványos, de a klímaválság összetettsége miatt elkerülhetetlen.

„Amikor nem egy ökológiai rendszer részeként, hanem egy attól független civilizációs rendszerben élünk, és megpróbáljuk felülírni az ökológiai szabályokat, az mindig nagyon rosszul sül el.”

Litkai szerint a probléma gyökere abban rejlik, ahogyan a természethez viszonyulunk. A modern ember hajlamos úgy tekinteni magára, mintha kívül állna az ökológiai rendszereken, és pusztán technológiai fejlődéssel felülírhatná azok törvényeit. Csakhogy a fizika és a biológia szabályai nem alkalmazkodnak hozzánk – nekünk kellene alkalmazkodnunk hozzájuk.

„A cégek leggyakoribb zöldre mosási ígérete ez: ’Ha még többet fogyasztasz a mi jó termékünkből, azzal megoldod a környezeti problémákat!’”

A fogyasztói társadalom nemcsak termékeket, hanem megnyugvást is árul. Litkai szerint a bizonytalanságot és a halálfélelmet egyre gyakrabban próbáljuk újabb tárgyakkal enyhíteni, a vállalatok pedig erre építik a zöld marketinget: azt sugallják, hogy a környezetvédelemhez elég a megfelelő terméket megvásárolni.

„Hogyan magyarázod el valakinek, hogy az a jobb neki, ha kevesebb dolga van?”

A fenntarthatóság egyik legnagyobb kommunikációs dilemmája, hogy önkorlátozást kér egy olyan kultúrában, amely a folyamatos növekedést és a fogyasztást tekinti sikernek. Litkai szerint éppen ezért rendkívül nehéz vonzó üzenetté formálni azt, hogy néha a kevesebb valóban több.

„Felelős államférfiakra van szükség, akik készek beáldozni a népszerűségüket a jövő érdekében.”

A zöld átmenet sokszor kellemetlen döntésekkel jár, ezért kevés politikus vállalja fel a rövid távú népszerűség elvesztését. Litkai szerint azonban éppen erre lenne szükség: olyan vezetőkre, akik nem a következő választást, hanem a következő évtizedeket tartják szem előtt.

„A zöld átmenet nem egy választható opció vagy olyasmi, amit még húzhatunk egy kicsit, hanem a puszta túlélés záloga.”

Sokan még mindig úgy tekintenek a zöld átállásra, mint ami visszafogja a gazdaságot. Litkai szerint ennek éppen az ellenkezője igaz: egy összeomló természeti környezetben nincs versenyképes gazdaság sem. Az átállás halogatása nem megtakarítás, hanem egyre nagyobb veszteség.

„Nálunk ez rendszerszintű probléma, és én ettől tartok a legjobban: mi volt az utolsó rendszerszintű probléma Magyarországon, amit sikerült sikeresen megoldanunk?”

A vízgazdálkodástól az egészségügyig számos területen ugyanaz a minta ismétlődik: nem egy-egy részprobléma okozza a legnagyobb gondot, hanem az, hogy a rendszerek egészét nem tudjuk hatékonyan működtetni. Litkai szerint ez az, ami igazán aggasztó, de úgy látja, 2026-ban és a történelem során is megmutatták a magyarok, hogy tudnak változtatni, erre kell építeni.

„A korrupció azért veszélyes, mert egy ilyen kis, hálózatos országban úgy terjed, mint a rák, és felemészti a rendszereket.”

A beszélgetésben szóba került a tudományos intézmények leépítése és a szakmai szempontok háttérbe szorulása is. Litkai szerint a korrupció nemcsak pénzt visz el, hanem fokozatosan leépíti azokat az intézményeket is, amelyek egy válsághelyzetben működőképessé tehetnék az országot, illetve önsorsrontó helyzethez szoktatja hozzá a lakosságot.

„’Én nagyon aggódom a környezetért, de hát el kell repülnöm Balira évente kétszer-háromszor, hogy megtapasztaljam, milyen sokszínű a természet!’ – nem kell hozzá nagy éleslátás, hogy lássuk, ez egy ellentmondó cél, de emberként így működünk.”

Az ELTE környezetpszichológiai kutatásaira hivatkozva Litkai arról beszélt, hogy mindannyian hajlamosak vagyunk feloldani a saját belső ellentmondásainkat. Aggódunk a környezetért, mégis olyan döntéseket hozunk, amelyek tovább súlyosbítják a problémát – aztán megmagyarázzuk magunknak, miért volt mégis indokolt.

„Ha elindultunk Makkosmária irányába, az irány jó, de ha fél kilométer per órás sebességgel megyünk, valószínűleg nem érünk oda ebédidőre.”

Litkai szerint a társadalmi szemlélet lassan ugyan, de változik, csak éppen jóval lassabban, mint amilyen ütemben a klímaváltozás zajlik. Az optimizmusa a reménykedésen túl annak felismerése, hogy a változás már elindult – most az a kérdés, képesek leszünk-e felgyorsítani.

A teljes beszélgetés itt is megtekinthető: