Bosnyák-téri irodanegyed: visszajár 315 milliárd az államnak?
Egy egyszerű banánhéjon csúszhat el a Bayer-csoport Bosnyák téri többmilliárdos irodaberuházása, úgy tűnik ugyanis, hogy az állammal a korábbi ciklusban kötött szerződés egy pontja nem teljesült, emiatt pedig a jelenlegi kormány eláll az adásvételtől, és visszaköveteli a vételárból már kifizetett 315 milliárd forintot, illetve kártérítésre is igényt tart.

Egy egyszerű banánhéjon csúszhat el a Bayer-csoport Bosnyák téri többmilliárdos irodaberuházása, úgy tűnik ugyanis, hogy az állammal a korábbi ciklusban kötött szerződés egy pontja nem teljesült, emiatt pedig a jelenlegi kormány eláll az adásvételtől, és visszaköveteli a vételárból már kifizetett 315 milliárd forintot, illetve kártérítésre is igényt tart.
A jövendő kormányzati negyed egyik részprojektjeként számon tartott Bosnyák-téri komplexum ügye már az áprilisi választások előtt szerepelt az előző kabinet előtt, mivel a döntéshozók már akkor érzékelték, hogy probléma adódhat a szerződésben foglalt elővásárlási jogból.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) és a Bayer-csoporthoz tartozó ZVK Development Kft. között 2023-ban megkötött előszerződés szerint a végleges adásvételi szerződést akkor lehet megkötni, ha az érintett ingatlanok tulajdoni lapjáról idén június 30-ig lekerülnek a mások elővásárlási jogáról szóló feljegyzések.
Ez azonban nem történt meg: a zuglói önkormányzatnak a tulajdoni lapok szerint máig elővásárlási joga van az építési telkek egy részére. A Magyar-kormány szerint a beruházó ezzel megsértette az előszerződésben vállalt egyik fontos kötelezettségét, és erre hivatkozva bejelentette, hogy eláll az irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli az eddig kifizetett mintegy 315 milliárd forintot, valamint további összegekre is igényt tart.
A Telex szerint már a választás előtt két megoldás körvonalazódott a döntéshozók előtt a probléma megoldására: vagy módosítják az előszerződést, és kiveszik belőle az elővásárlási jog törlésére vonatkozó feltételt, vagy az állami vagyonkezelő egyszerűen eltekint ettől a szerződéses előírástól.
Viszont érdekes módon egyik megoldásból sem lett végül hivatalos szerződésmódosítás, a Bayer pedig most arra hivatkozik, hogy az állami oldal korábban olyan nyilatkozatokat tett, amelyek alapján joggal hihette, hogy az elővásárlási jog tényleges törlése nélkül is lezárható az ügy.
A Bayer ráadásul még márciusban felszólította a zuglói önkormányzatot, hogy nyilatkozzon, él-e elővásárlási jogával, a kerület azonban nem válaszolt, a Bayer szerint pedig ez azt jelentette, hogy az önkormányzat nem kívánt élni a jogával.
A zuglói önkormányzat másként látja a helyzetet. Rózsa András polgármester szerint a Bayer által küldött felhívás sem formailag, sem tartalmilag nem volt megfelelő, így szerintük nem lehet arra hivatkozni, hogy a kerület hallgatása az elővásárlási jogról való lemondást jelenti.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a fentiekre tekintettel idén július 31-én közölte a Bayer-csoporttal, hogy eláll a szerződéstől, a kormány későbbi tájékoztatása szerint pedig a foglaló kétszeresét és a már kifizetett vételárrészleteket visszakérik, valamint kártérítésre is igényt tartanak.
A ZVK Development viszontválaszában azt közölte, hogy nem tartják megalapozottnak az elállást, és jogi lépéseket tesz, ami várhatóan egy évekig elhúzódó pert jelent majd.
Hamarosan tehát a bíróság asztalán pattog a labda. A kérdés az lesz, hogy a Bayer valóban teljesítette-e az előszerződés valamennyi feltételét, illetve az állami oldal korábbi nyilatkozatai alapján lemondott-e az elővásárlási jog törlésének követelményéről.
Ha a bíróság az államnak ad igazat, a Bayernek hatalmas összeget kell visszafizetnie; ha viszont a Bayer nyer, az állam akár mintegy 50 milliárd forintos fizetési kötelezettséggel is szembesülhet.
A projekt eredetileg magánberuházásnak indult, ám 2023-ban kiderült, hogy az állam 244 milliárd forintos felső határral megvásárolja a készülő irodakomplexumot, hogy abból egyfajta kormányzati irodanegyedet alakítson ki.
A szerződést később módosították, és a vételár nettó 254,8, bruttó mintegy 324 milliárd forintra emelkedett. Ebből 315 milliárd forintot már ki is fizették a Bayernek.
Kép: budapestkornyeke.hu




